Egyetemes rend adatai
Magyarországi szervezet adatai
A 19. századi iparosodó és polgáriasodó európai társadalmak kihívásaira a katolikus egyház számos intézménye igyekezett feleletet adni, de az egyik legsikeresebb köztük a Bosco Szent János által alapított Szalézi Társaság lett. Don Bosco 1841-től kezdve foglalkozott „veszélyeztetett” társadalmi közegben növekvő fiúk nevelésével Torino Valdocco nevű külvárosában. Tevékenységéhez idővel munkatársak is csatlakoztak. Közösségük 1854-ben kezdte Szalézi Szent Ferenc nevét használni. Bosco 1859-ben alapította meg a társaságot, amely 1869-ben nyert pápai elismerést, mint papok és laikus testvérek egyszerű fogadalmas kongregációja, amelynek célja, hogy biztosítsa az ifjúságnevelő munka folyamatosságát és kiterjesztését. ■ Magyarországon a Szalézi Társaság munkáját először Lonkay Antal lapszerkesztő kezdte népszerűsíteni Don Boscóval való személyes találkozása (1880) után lapja, a Magyar Állam hasábjain. Ennek köszönhetően több magyar katolikus pap és laikus is a szalézi munkatársak közé lépett. A rendbe első magyarként 1900-ban egy kalandos életű pap, Zafféry Károly lépett be (60 évesen, Itáliában). Zafféry és a magyarországi munkatársak segítségével 1900-ban Magyarországon is elkezdődött a jelöltek toborzása, akik Olaszországban, a szalézi formáció központi helyszínein kaptak képzést. Az évi 10-20 jelölt számára 1902-ben a piemonti Cavagliàban hoztak létre külön intézetet, amely Szent István nevét vette fel. (Korábban a házban a német anyanyelvű jelöltek laktak). Itt olasz páterek és magyar növendékek vezetésével tanultak, és néhányan el is jutottak az örök fogadalomig. 1903-tól Szalézi Értesítő címmel magyar nyelven, magyar közönségnek is megjelent a rend központi folyóirata, a Bollettino Salesiano. ■ Magyarország területén a szaléziak először 1913-ban telepedtek le Csernoch János hercegprímás hívására az Esztergomhoz közeli Péliföldszentkereszten. A kegyhelyen alakult meg az első magyar szalézi intézet, amelybe átköltöztek a Cavagliàban tanuló magyar jelöltek. Szentkereszt és a következő években alapított négy intézet (Nyergesújfalu, 1919; Budapest–Óbuda, 1920; Rákospalota, 1924; Esztergom–Tábor, 1925) eleinte az 1905-ben alapított osztrák–magyar, majd 1919-től osztrák–német–magyar rendtartományhoz (ispettoria) tartozott. A jelöltek 1919-től a nyergesújfalusi intézetben laktak, Péliföldszentkeresztre a filozófiai stúdium került, majd 1922-ben a noviciátus is. ■ 1926-ban Filippo Rinaldi általános rendfőnök kettéválasztotta az Őrangyalokról nevezett osztrák–német–magyar rendtartományt, és a magyarországi intézetekből Szent István király pártfogása alatt önálló vizitatóriát, azaz félprovinciát szervezett. Az új szervezeti egység központja Esztergom–Tábor lett, vezetője a már 10 éve Magyarországon élő Stanisław Pływaczyk. 1927-ben két új intézet létesült, Újpesten, illetve Visegrádon. A vizitatória 1929. jan. 22-i dátummal alakult teljes jogú rendtartománnyá. A tartományfőnök személye és hivatalának helye változatlan maradt. Eközben a filozófiai képzés 1926-ban részben az Esztergom–tábori intézetbe költözött át, és 1929-ben ott hozták létre a rendtartomány saját teológiai iskoláját is. ■ Pływaczyk hivatali utóda, Antal János a 1934-ben a rákospalotai Clarisseumba költöztette a tartományfőnökséget. Ekkor már a Budapest határán fekvő, a Don Bosco Nyomdának is helyet adó intézet alkalmasabbnak tűnhetett a tartományi központ szerepére. A szalézi intézményhálózat ugyanis az ország teljes területén gyarapodott új csomópontokkal. 1929-ben Szombathelyen, 1932-ben Gyulán, 1934-ben Balassagyarmaton és Magyaróvárott, majd 1937-ben a borsodi Mezőnyárádon, 1940-ben Borsodnádasd lemezgyári telepén alakult új intézet. 1936-ban Esztergom–Táborból Péliföldszentkeresztre került át a teológiai képzés, 1937-ben onnan Mezőnyárádra költözött a noviciátus, majd 1939-ben Szentkeresztről és Esztergom–Táborból a filozófiai stúdium is. 1939-től Pestszentlőrinc–Szemeretelep lelkészségét vállalták el. 1941-ben a Magyarországhoz visszacsatolt Muraszombat szalézi intézete került át a jugoszláv rendtartománytól a magyarhoz, 1943-ban pedig az észak-erdélyi Nagybányán telepedtek le. ■ A II. világháború végén Muraszombatról távoztak a magyar rendtagok, a nagybányai jelenlét azonban fennmaradt a magyar provincia részeként. A háború utáni években a szemeretelepihez és a nagybányaihoz hasonló néhány fős lelkészkedő közösséget küldtek több helyre is az egyházközségek vagy a püspökök kérésére (Kőbánya, lengyel lelkészség, 1946; Miskolc–Selyemrét, Sajólád, Mándok, 1947; Cegléd, 1948). Ezek az alapításkor nem kaptak teljes intézeti státuszt, hanem rendháznak nevezték őket. A Vas megyei Tanakajdon örökölt kastély 1948-ban a noviciátus új otthona (és egyúttal a rend 1990 előtt alapított utolsó magyarországi intézete) lett. ■ Az 1930-as évek közepéig a magyarországi szalézi intézetekhez mindig bentlakásos fiúotthon kapcsolódott. A fiúk számazása különböző volt, az elhagyott, állami gondozott kisfiúktól a jól szituált, internátusban lakó gimnazistákig, de a derékhadát polgári iskolások és ipari tanoncok tették ki, egy olyan csoport, amely a régi „tanítórendek” gimnáziumainak és konviktusainak minőségi oktatásában alig részesülhetett. A helybeli fiúk számára oratóriumaik álltak nyitva (amelyek nagy része vasár- és ünnepnapokon, egy kisebb részük hétköznap délutánokon is működött). A hitoktatás és lelki életre nevelés ezen sajátosan szalézi keretével együtt több hasonló szervezeti formát is felhasználtak a Szívgárdától a cserkészetig. A fiatalokkal végzett tevékenységük a kultúrprogramokat, a játékot és sportot is felölelte. A rákospalotai Szalézi Művek kiadóvállalata és nyomdája a korszak katolikus könyvpiacának egyik jelentős szereplőjeként a Szalézi Értesítőn felül még egy sor folyóiratot, ifjúsági és felnőtt lelkiségi írásokat, népszínműveket jelentetett meg. A szaléziak lelkipásztori tevékenysége az általuk nevelt fiúk családjaira és a felnőtt hívekre is kiterjedt: lelkigyakorlatokat, előadásokat, felnőtt kultúresteket tartottak, kisegítettek a szentségek kiszolgáltatásában. A péliföldszentkereszti kegytemplom országos jelentőségű búcsújáróhely volt. Az első plébániát 1930-ban, Szombathelyen kapták, s az évtized közepétől mind több helyen a plébániák adták az ifjúságnevelő munka keretét: 1937-től kezdve minden új letelepedéssel egy-egy lelkészséget vagy plébániát vállaltak el, míg új bentlakásos otthonok nem alakultak. A felnőtt hívek megszólítása azért is jelentőséggel bírt, mert a szalézi intézmények fenntartásában, ami nagyrészt adományokból történt, munkatársként számítottak rájuk. A legelkötelezettebb támogatókból minden intézetalapítás során megszervezték a Szalézi Munkatársak helyi egyletét (amely a rend hivatalos, központi koordinációval rendelkező, kvázi harmadrendi szervezete). A magyar szaléziak sorából végül több, mint két tucat misszionárius is kikerült, akik főként Kínában és Latin-Amerikában dolgoztak (utóbbi helyen többek között a kivándorolt magyar közösségek lelki gondozását is végezték). ■ A kommunista államhatalom részben 1948 nyarán, részben a következő év során államosította a szalézi nevelőotthonokat és internátusokat, sőt az egyletek által kultúrházként használt ingatlanokat is. A magyarországi szerzetesség felszámolása során, 1950-ben több helyen már csak a templomot és az épületek néhány szobáját használhatták a szaléziak. 1950 nyarán a tanakajdi, mosonmagyaróvári (júl. 11/12.), a szombathelyi, újpesti (júl. 18/19.) és végül a péliföldszentkereszti (júl. 31./aug. 1.) házak szerzetes lakóit kényszerlakhelyre deportálták. Mezőnyárád júl. 12-től gyűjtőtábor lett, a két első intézetből oda vitték a szerzeteseket. ■ Ekkor a provincia 16 házában 193 rendtag szolgált. A szerzetesrendek „működési engedélyének” állami megvonása után, 1950 szeptemberében a szalézi papok egy részét átvették az egyházmegyék (főként azokat, akik addig is plébánosi vagy kápláni hivatalt viseltek), többségük eleinte addigi szolgálati helyén maradhatott. A laikus testvérek és a papok másik része civil állásban helyezkedett el. A koncepciós perek a szalézi közösséget sem kerülték el. Sellye Vince tartományfőnököt 1950 nyarán letartóztatták tiltott határátlépési kísérletért, 1952-ben szabadult. 1952-ben az ún. „pártőrség-perben” négy szalézit állítottak elő, közülük Sándor István laikus testvért halálra ítélték és 1953-ban kivégezték. 1956-ban a formációban lévő rendtagok Nyugatra emigráltak, hogy befejezhessék a tanulmányaikat. Az itthon maradottak a lehetőségekhez képest igyekeztek tartani a kapcsolatot egymással. Ebben fontos szerepet játszottak a „titkos” tartományfőnökök. ■ A diktatúra megszűnésekor, 1989-ben a megmaradt 83 magyar szalézival újjáéledt a rendtartomány; a külföldön szolgálók közül is többen hazatértek. Paskai László esztergomi érsek 1989-ben szalézit nevezett ki a balassagyarmati Don Bosco-templom igazgatójának, Marosi Izidor váci püspök ugyanekkor a szemeretelepi, illetve Rákospalotán a clarisseumi plébánia élére. Szombathelyen nemcsak a plébániát, hanem a rendház és internátus épületét is azonnal visszakapták. A rendtartomány első központja Újpest lett, ahol 1991-ben megkapták a megyeri plébániát. A következő években visszatérhettek Óbudára (1991) és Péliföldszentkeresztre (1993) is. A jóvátétel keretében a provincia kapott egy svábhegyi házat, amely Majthényi László Ház néven 1995 és 2012 között rendházként működött. Kazincbarcikán 1993-ban átvettek egy szakképző iskolát, itt 2006-ban új, önálló rendház is alakult; 2001 óta a nyergesújfalusi középiskolát is fenntartják. Újjáéledt a Don Bosco Kiadó és Kazincbarcikán a rendtartomány ismét saját nyomdát üzemeltet. 2002 óta a provincia központja Óbuda. ■ (Szekér Barnabás, 2026)
A szaléziak célja Don Bosco példáját követve nevelni és evangelizálni a fiatalokat, elsősorban a szegényebbeket és a hátrányos helyzetűeket. A rendalapító lelkiségét és pedagógiáját a krisztusi reményből fakadó optimizmus és öröm határozta meg. Az egyének és a világ sokszínűsége felé nyitott és bizalomteli, a személyiség kibontakoztatását segíteni hivatott módszerük alapja a személyes odafordulás és a hiteles, elfogadó jelenlét. Közösségeik életét és működését kezdettől egyszerűség és anyagi igénytelenség jellemezte, valamint az adott társadalmi közegben rendelkezésükre álló eszköztár (pl. tömegkommunikációs eszközök, tevékenységformák) tudatos és kreatív felhasználása. A „modern” világhoz való alkalmazkodás és az egyházias külsőségek mellőzése a 19. századi Piemont kultúrharcos közegében tevékenykedő Don Bosco ideje óta meghatározza a rend kultúráját, és tükröződik ennek olyan alapvető elemeiben is, mint a hivatalok semleges elnevezése (intézet, igazgató stb.), vagy hogy sajátos rendi habitus helyett papi reverendát, ill. a testvérek civil ruhát hordanak.
[Kézikönyvek:] Balanyi 1933, 77-78. – Heimbucher 1933-1934 II, 392-399. – LThK 1957–1967 IX, 263-264 (G. Söll). – DIP 1974–2003, VIII, 1689-1714. – MKLex 1993–2014, XII, 533-536 (Havasi József SDB). – Puskely 1998, II, 1172-1175. – Somorjai 2008, 216-218. – Remény 2020, 51-53. – [Névtárak:] Elenco Generale SDB. – CatHungSDB 1947. – Magyarországon elhunyt szaléziak / Külföldön elhunyt szaléziak [online névtár], URL: https://www.szaleziak.hu/_static/magyar_tartomany_elhunyt_szaleziak.php – [Könyvek, tanulmányok:] Horváth Richárd OCist, Krisztus Napszámában: XIII. A Szalézi Társaság, Korunk Szava 3(1933), 231. – Kiss József, A magyar szaléziánusok jubileuma, Katholikus Szemle 48(1934), 237-240. – Ádám László SDB, Rendtörténeti tanulmány Eugenio Ceria nyomán, Rákospalota, 1949 [kézirat]. – Novák János SDB, A magyar Szaléziánum története dióhéjban, é. n. [kézirat]. – Edelényi István SDB, Don Bosco és a szaléziek, Vigilia 53(1988), 142-144. – Vértesaljai 1993. – Lengyel 2013. – Rózsáné Czigány Enikő, Szalézi történetek: Beszélgetések a szalézi lelkiség életutat meghatározó erejéről, Budapest, 2013. – Szerdahelyi Csongor, Józsikám, újra kezdjük!: Hét évtized szalézi történelem Havasi József atya szemszögéből, Budapest, 2014. – Ábrahám Béla SDB, Szalézi Szent Ferenc Társasága / Don Bosco Szaléziak, Vigilia (2015), 783-784. – B. Varga Judit, Kényszer ellenére: Szaléziak és a kommunizmus, Budapest, 2016. – Péliföldszentkereszt 2017. – [Web:] https://sdb.org – https://szaleziak.hu – Wikipedia/hu („Szalézi rend”)
meltematricula@gmail.com
https://melte.hu
https://www.facebook.com/magyaregyhazileveltarosok