Muraszombati szalézi intézet

A muraszombati szalézi intézet a muravidéki magyar–jugoszláv impériumváltásnak köszönheti a létrejöttét. A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság megalapítása után 1919-ben Muraszombaton állami gimnázium nyílt, hogy a többnyelvű régióban elősegítse a szlovén nyelvű oktatást. A szombathelyi egyházmegyéhez tartozó muravidéki esperesi kerületek feletti joghatóságot eközben 1923-ban a Szentszék döntésével a maribor–lavanti püspök vette át. A muraszombati Martineum (Martinišče) katolikus diákotthon megalapítását a régi magyar egyházi struktúráktól való elszakadásért dolgozó szlovén papok (pl. Jožef Klekl és Ivan Baša) kezdeményezték azért, hogy segítse a távolabb lakó fiúk iskolázását, és egyfajta kisszemináriumként a papi pályára készülők nevelését. Vezetését a Szalézi Társaság 1922-ben létrehozott jugoszláv tartománya vállalta, amelynek szerzetesei 1912 óta a Mura túloldalán fekvő Veržejben (Wernsee, Stájerország) tevékenykedtek. Az internátus 1924-ben nyílt meg. ■ Muraszombatot 1941. ápr. 6-án német, majd 16-án magyar csapatok szállták meg. A Jugoszláv Királyság tartós német megszállás alá kerülő részén a szalézi intézeteket bezáratták, ezért a tavasz folyamán innen több rendtag érkezett a muraszombati intézetbe. A magyar hatóságok nem zárták be az intézetet, de ahogyan az iskolákban, úgy a diákotthonban is a magyar nyelv használatára és a „magyar szellem” meghonosítására kötelezték a helyieket. Ez a túlnyomó többségben szlovén, illetve vend anyanyelvű szerzetesek és diákok között nem volt problémamentes. Első lépésben a jugoszláv tartományfőnök az 1940/1941. tanév végén saját kérésére felmentette Štefan Vogrin igazgatót, és a csendlaki (Tišina) születésű, magyarul is beszélő Franc Dündeket nevezte ki helyette. A rend központi vezetése pedig júliusban átmenetileg a magyar rendtartományhoz sorolta át a muraszombati intézetet. Ez azonban nem elégítette ki a magyar közigazgatás helyi képviselőit, ahogyan az sem, hogy Antal János tartományfőnök 1941 őszén Muraszombatba küldött egy magyar pátert (Kemény Pált), hogy facilitálja a magyar nyelvű programokat (pl. közös imákat) és segítse a tanulók magyar nyelvű iskolai tanulmányait. A Muraköz oktatásügyi biztosa, az állami gimnázium új igazgatója (Törnár Ede Ferenc premontrei – korábban szalézi – szerzetespap), illetve az újonnan alapított állami kereskedelmi középiskola igazgatója folyamatos nyomást gyakoroltak a szaléziakra az internátusban uralkodó állapotok miatt, és rendszeresen jelentették a kultuszminisztériumnak a „pánszlávizmus” megnyilvánulásait. A konfliktust csak az oldotta fel úgy-ahogy, hogy 1942/43-ra a tartományfőnök új igazgatót és további két magyarországi rendtársat helyezett oda, míg több „jugoszláv” szerzetest Magyarország belsejébe irányított át. A magyar hatóságok a maguk részéről azzal járultak hozzá a magyarosításhoz, hogy állami ösztöndíjat adtak olyan magyarországi fiúknak, akik Muraszombatba jöttek tanulni, és a diákotthonban kaptak elhelyezést. (Mindez hasonlóképpen játszódott le a helyi evangélikus diákotthonban is.) Ezzel létrejött egyfajta modus vivendi. 1943-ban kultuszminisztériumi támogatással sor került az épület felújítására és a kápolna bővítésére is. A magyarok és a szlovénok közötti feszültség az intézeten belül azonban továbbra is jelen volt, és rombolta a szalézi intézményekben megszokott családias hangulatot. ■ Az állami gimnázium 1942/43. évi értesítője szerint a konviktusi „férőhelyek száma 80. Az intézetből a helybeli áll. gimnáziumba és az áll. keresk. középiskolába járnak a tanulók.” Abban az évben a gimnázium 56 diákja lakott a szaléziaknál, közülük három rendi növendék volt. ■ 1944 októberében a légitámadások sűrűsödésével megszakították a tanévet, és hazaküldték a diákokat. Antal János tartományfőnök visszaküldte Franc Dündeket az intézet vezetésére, a magyar szaléziak pedig december 10-én Szombathelyre távoztak. A háború utolsó hónapjaiban különböző katonai alakulatok és csoportok szálltak meg az intézet üres helyiségeiben. Egy szalézi növendéket rövid időre letartóztattak a partizánokkal való együttműködés vádjával. A gimnáziumi tanítás 1945 májusában indult újra, a diákotthont azonban egyelőre nem lehetett használatba venni. A következő tanév kezdetére már napirenden volt az egyházi diákotthonok államosítása: 1946 elején kitiltották a diákokat a szalézi internátusból. A termeket átmenetileg a gimnázium vette használatba. A szaléziak novemberig maradhattak meg az intézetben, ekkor át kellett költözniük a plébániára, a Szent Márton-kápolnát pedig bezárták. Az ingatlanokat 1948-ban sajátította ki az állam, a szaléziak a kápolna berendezését ekkor elszállíthatták. Franc Dündek 1950-ben kapott máshol plébánosi megbízatást, az utolsó rendtag 1956-ban hagyta el a muraszombati plébániát. Az intézet nem éledt újjá a diktatúra bukása, és Jugoszlávia széthullása után sem. ■ (Szekér Barnabás, 2026)