Budapest–kőbányai szalézi rendház

A kőbányai ipari üzemekben dolgozó lengyel munkások 1907-ben kapták állandó használatba az óhegyi Conti-kápolnát, amelynek lelkésze, egyúttal a lengyel közösség lelkipásztora 1908-tól a lembergi egyházmegyéből ide helyezett Wincenty Danek volt. A közösség 1913-tól kezdve dolgozott egy saját templom felépítéséért. Az építkezést egy, a kápolnához közeli telken 1925-ben sikerült elkezdeni (tervezője Árkay Aladár), az elkészült templomot 1930-ban August Hlond bíboros, Lengyelország prímás érseke szentelte fel. A templom mellett (szintén Árkay tervei alapján) 1932-re felépült az ún. Lengyel Ház, amely lengyel kultúrházként és a közösség elesett tagjainak gondozására is szolgált (az utóbbi szolgálatot 1933-tól poznańi Erzsébet-apácák látták el). ■ Talán már Hlond bíboros (mint szalézi szerzetes, korábbi osztrák–német–magyar tartományfőnök) felvetette, hogy a lengyel lelkészség munkáját a magyar szaléziak is segíthetnék, erre azonban valójában csak a II. világháború után került sor. Wincenty Danek 1945. évi halála után előbb Michał Oramus jezsuita, majd 1946-ban Erazm Malczyk szalézi pátert nevezték ki a lelkészség élére. Mindketten lengyelországi menekültek voltak, Malczyk 1939 óta Magyarországon élt. (A nevéhez fűződik a templom ma is látható belső festése, amelyet fivére, Karol Malczyk festőművész készített.) A lengyel szalézi munkáját segítette 1946/47-től két magyar, a pestszentlőrinci rendházból áthelyezett szalézi atya, Szepesi Jenő és Bánhidai János. Ők alkották a rövid életű kőbányai rendházat (amely sosem emelkedett intézet rangjára). A plébániai lelkipásztori szolgálat mellett a hitoktatás, a gyermekek Jézus Szíve-társulatának gondozása és az ünnepnapi oratórium tartozott a feladataik közé. 1949-ben a lelkészségre Dragos Károly piarista kapott kinevezést, és ezzel a kőbányai szalézi jelenlét megszűnt. ■ (Szekér Barnabás, 2026)