Borsodnádasd–lemezgyári szalézi intézet

A Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt. borsodnádasdi Lemezgyárának gyártelepén 1932–1934 között katolikus templom épült Jézus Szíve titulussal (tervezője Wälder Gyula). Az 1935-ben megalakult telepi egyházközség egy kultúrház építését is tervbe vette, amely 1939-re készült el. ■ Mivel a kapisztránus ferencesek a tartós letelepedést nem vállalták, Ferjentsik Sándorné (a gyárigazgató felesége, világi szalézi munkatárs) javaslatára, az egri érsek engedélyével 1939 októberében hívták meg a lemezgyári lelkészségre a szaléziakat. Az első páter, Ádám László 1939. dec. 8-án érkezett meg. A lelkészség plébániai rangra emelése és az intézet kánoni megalapítása már 1940-re esett. A 3–4 főt számláló szalézi közösség tagjai a plébániai lelkipásztori szolgálat és iskolai hitoktatás mellett oratóriumot szerveztek, ministránsközösséget, ének- és zenekart, amatőr színjátszótársaságot hoztak létre. Országos egyesületek helyi csoportjaiként egyletek alakultak a gyermekek (Szívgárda), a fiatal fiúk (KIOE) és lányok, a felnőtt férfiak (Credo) részére. Mindennek – a rendházat és a plébániát is beleértve – a „kultúrház” épülete adott helyet. A gyárat 1946-ban államosították, 1948-tól a plébánia- és kultúrház egyes (a feloszlatott egyletek által használt) helyiségeit a párt és az új kulturális szervezetek céljaira foglalták le. ■ A rend „működési engedélyének” 1950. évi visszavonása után Bali Béla plébános és Soós István káplán 1952-ig tovább szolgált a plébánián. Az 1980-as években több, az egri főegyházmegyébe átvett szalézi szerzetes vonult ide vissza nyugdíjasként (1984: Soós István, 1986: Balzsay András és Szűcs Mihály testvér). ■ (Szekér Barnabás, 2026)