Tanakajdi szalézi intézet

Ambrózy Teréz bárónő, a Szalézi Társaság egyik legkorábbi magyarországi világi munkatársa, a szombathelyi intézet alapításának fontos közreműködője, végrendelete útján a rendnek adományozta tanai kastélyát a hozzá tartozó kis földbirtokkal együtt. (Tanát és Kajdot 1939-ben egyesítették.) 1942. évi halálát követően a szaléziak 1945 őszén foglalták el a kastélyt, amelyet a noviciátus új helyszínének szemeltek ki (miután a mezőnyárádi intézet amellett már a filozófiai stúdiumnak is otthont adott). A háborúban megsérült épület felújítása és berendezése a tervezett két év helyett majdnem hármat vett igénybe. A munka irányítását végző 2–3 rendtárs közben lelkipásztorként is szolgált a faluban. ■ Az addig a szombathelyi intézet fiókrendházaként működő közösség 1948 elején intézeti státuszt kapott (egyedüliként a II. világháború után létrejött új magyar szalézi megtelepedések közül). A noviciátus beköltöztetésére 1948. április 6-án került sor. Kovács Sándor szombathelyi püspök a szaléziakra támaszkodva 1949-ben önálló plébániává emelte Tanakajdot (amely addig Vasszécseny filiája volt). ■ 1950 júniusában Sellye Vince tartományfőnök elrendelte, hogy a szerzetesnövendékeket átmenetileg küldjék haza. Ezt a noviciátusban is végrehajtották, ezért az állami hatóságok július 11/12-én csak négy felnőtt rendtagot találtak itt, akiket Mezőnyárádra deportáltak. ■ A kastélyépületet államosították, rövid ideig pártcélokat szolgált, majd 1954-ben növényvédelmi kutatóintézet lett. A plébániára a püspök 1950-ben a szombathelyi (szalézi) Szent Kvirin-templom plébánosát, Koller Józsefet helyezte át. 1957-től szalézi kötődés nélküli papok követték, majd 1985-ben Tóth Jenő (mint vasszécsenyi plébános oldallagosan), aki szintén örök fogadalmas szalézi szerzetes volt, és a magyar rendtartomány újjászerveződésekor visszatért a rendbe. ■ Így a rendszerváltástól Tóth Jenő nyugalomba vonulásáig (2000) Tanakajdnak újra szalézi plébánosa volt. (Az intézet azonban nem éledt újra.) ■ (Szekér Barnabás, 2026)