Nagybányai szalézi rendház

Az észak-erdélyi bányavárosban, amely a második bécsi döntést követően, 1940-től újra Magyarországhoz tartozott, Scheffler János szatmári püspök egy második plébánia alapítását tervezte a Veresvíz nevű városrészben, és ellátására a szalézi rendet kérte fel. Antal János tartományfőnök 1943 októberében Beliczay Jánost küldte Nagybányára, mintegy „előőrsként”. A püspöktől a meglévő plébániára kapott kápláni kinevezést, miközben a város által átengedett telken már folyt egy kultúrháznak és egy rendháznak szánt épület kivitelezése (alapkőletétele 1943. máj. 20-án volt). 1944 őszén Scheffler püspök felállította az új plébániát. ■ 1945-ben, miután a város ismét Románia területére került, a félkész kultúrházat a helyi hívek összefogásával gyorsan befejezték, a megyéspüspök május 6-án megáldotta, és onnantól kezdve Krisztus Király titulussal plébániatemplomként használták. (Ma is így használják, az eredetileg harmadik épületként tervezett kápolna nem épült fel.) A négyszobás rendházépület is elkészült, de azt világi lakók foglalták el előbb ideiglenesen, majd tartósan, és sosem szolgálta tervezett funkcióját. Így Beliczay és az 1944-től vele együtt szolgáló Halasi Imre eleinte a plébánossal együtt, a „régi” plébánián, majd a minorita kolostorban lakott, ahová a kommunista városi hatóság költöztette őket. Tervben volt, hogy további rendtagok is érkeznek Nagybányára, erre azonban a szovjet megszállás és a trianoni határok visszaállítása után már nem volt lehetőség. ■ Miután Beliczay 1945-ben megkapta a plébánosi kinevezést a veresvízi plébániára, ők gondozták az oda tartozó híveket. Sok fáradságukba került a templom és a rendház berendezése. A szalézi munka sajátos kereteit a kommunista államhatalom nyomása mellett nem tudták kialakítani, mégis „nagyon szépen kikelt … az elültetett mustármag.” A többnyire magyar hívek „népesen látogatták a miséket … [a templomot] magukénak tekintették és szegénységükben is sokat adakoztak rá.” A rendtagok, ameddig lehetett, hitoktatóként működtek a gimnáziumban, a polgári iskolában és több elemi iskolában, illetve a kórházat is látogatták. 1952-ben Beliczayt a román hatóságok letartóztatták, börtönbe került, Halasi pedig kénytelen volt visszatérni Magyarországra. Beliczay János szabadulása után, 1954-től újra a Krisztus Király-templom lelkésze volt, majd 1960-tól a szatmári egyházmegye plébániáin szolgált. Ekkor, távozásával szűnt meg a nagybányai szalézi jelenlét. ■ (Szekér Barnabás, 2026)