Magyaróvári szalézi intézet

Nikolaus von Württemberg herceg, cs. és kir. ezredes és felesége 1872-ben Magyaróváron „nyári lakott” építtetett, ám miután a férj leszerelt a hadseregtől, 1889-ben elajándékozták. A kastélyt 1908-ban Moson vármegye vásárolta meg, és árvaházat rendezett be benne, amely 1909-ben nyílt meg, és a szatmári irgalmas nővérek vezették. Az I. világháború utáni években az árvaházi alapítvány vagyonának értéke annyira lecsökkent, hogy 1934-ben fel kellett számolni az intézményt. ■ Pintér Gyula magyaróvári plébános ötlete volt, hogy a szalézi rend segítségével adjanak új funkciót az épületnek, és Breyer István győri püspök közvetítésével sikerült is megnyerni őket. Az 1934 nyarán letelepedő szaléziak az 1934/35. tanévre nyitották meg elemi és középiskolai fiúinternátusukat. Az 50 fős, majd az 1940-es évek elején 70 férőhelyesre bővített diákotthon lakóinak 80-90%-a helyi piarista gimnázium tanulója volt, az elemi iskolás fiúk pedig jellemzően árvák voltak, például olyanok, akik Magyaróvár város költségén nevelkedtek itt (az intézmény tehát részben továbbra is ellátta a korábbi funkcióját). Az intézetben a rendtagok létszáma 5–10 fő között alakult (pl. 1940/41: 6; 1946/47: 8; 1948/49: 5), köztük egy-két növendékkel. Az internátuson felül ünnepnapi és hétköznapi oratóriumot tartottak fenn a helyi iskolás fiúk, illetve az ipari tanulók számára, kápolnájukban nyilvános istentiszteleteket tartottak és részt vettek a város vallási és kulturális életében (a közeli polgári leányiskolában pl. lelkigyakorlatokkal, hitoktatásban való kisegítéssel és kápolnájuk ünnepségekre történő átengedésével). A kápolna eredetileg az épület egyik termében volt, de 1940-ben Bali János igazgató vezetésével, közadakozásból újat és nagyobbat építettek a Segítő Szűz Mária tiszteletére, amely kívülről csatlakozik a kastélyépület sarkához. A II. világháború végén, a front átvonulása során egy belövés kisebb sérülést okozott az épületen és három rendtagnak. Egyébként azonban az intézet működése zavartalan volt 1948 nyaráig, a diákotthon államosításáig. 1950 február 6-án az ingatlan addig a szaléziak által használt helyiségeit is lefoglalták a kápolna és a hozzá csatlakozó néhány szoba kivételével, június 11-ről 12-re virradó éjszaka a még ott lakó két rendtagot a mezőnyárádi szalézi intézetbe deportálták. ■ A kastélyépületbe az államosítást követően általános iskola költözött, s ekként szolgált egészen 2004-ig. (A városi tanács 1982–1984 között felújíttatta és kibővítette egy új, földszintes épülettel.) A kápolna a győri egyházmegye kezelésébe került, a püspök még 1950 végén a deportálásból visszatérő utolsó szalézi igazgatót, Fekete Józsefet, majd 1951-ben társát, Mészáros Bélát nevezte ki templomigazgatónak. ■ 1991-ben a szalézi rend visszakapta a kápolna feletti joghatóságot, Mészáros Béla így szalézi szerzetesként, elöljárói megbízatással gondozta tovább a kápolna közösségét egészen haláláig (2006). Közben a rend visszaigényelte és 2004-ben vissza is kapta a telket és a kastélyépületet a várostól. Az iskola ebben az évben költözött ki belőle. Mivel a hasznosítására tett kísérletek sikertelenek maradtak, végül 2007-ben azonban eladták. A Segítő Szűz Mária-kápolnát 2019-ig használhatták a hívek, majd bezárták. ■ (Szekér Barnabás, 2026)