Egyetemes rend adatai
Magyarországi szervezet adatai
A Kisebb Testvérek Rendjét Assisi Szent Ferenc (1182–1226) alapította, aki megtérése után, Jézus Krisztus követésében mindenét elhagyva a szegénységet választotta. Hamarosan számos követője akadt. III. Ince pápa (1209) szóbelileg jóváhagyta a „testvériség” életmódját, majd 1223-ban III. Honorius pápa (1216–1227) írásban is megerősítette a regulát. Az Úr hamarosan számos követővel ajándékozta meg a közösséget, ezért az 1217 pünkösdjén tartott káptalanon elhatározták, hogy Az evangéliumot Szent Ferenc példája szerint Itálián kívül is hirdetik. ■ Miután 1541-től Magyarország középső részét is megszállta az Oszmán Birodalom, a hódolt részeken szinte csak a ferencesek (és a jezsuiták) végezhettek állandó lelkipásztori munkát. Míg a magyar nyelvű katolikus mezővárosokban a ►magyarországi szalvatoriána provincia tagjai maradtak, a Duna menti városokba újonnan érkező délszláv katolikusokkal a ►boszniai rendtartomány tagjai érkeztek, akik az egész hódolt Magyarországot saját lelkipásztori területüknek tekintették. ■ A bosnyák ferencesek a magyarországi török hódoltság megszűnésekor is az országban maradtak, sőt Duna-menti missziós helyeiken is szabályos kolostorokat hoztak létre (többek között Eszéken, Baján, Mohácson, Tolnán, Pakson, Dunaföldváron és a budai Vízivárosban). Ugyan a magyarországi ferences provinciák között föllépő területi viták rendezése során, 1689-ben Antonio Lazari generális kommisszárius csak a Szávától délre eső területet jelölte ki számukra, ők azonban ezt nem tartották be. A kérdés élét azonban eleve csökkentette, hogy a bosnyákok főként a délszláv katolikusok körében végeztek lelkipásztori munkát. A boszniai rendtartomány magyarországi (Szávától északra eső) kolostorainak nagy száma végül szükségessé tette, hogy 1757-ben a rend létrehozza a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett rendtartományt, amelyhez akkor több, mint 20 kisebb- nagyobb kolostor tartozott. ■ A rendtartomány székhelye a budai kolostor lett, ahol a filozófiai és teológiai stúdium is működött. ■ A kapisztránus ferencesek elsősorban a Duna mentén, Szlavóniában és a Bánságban élő katolikus délszlávok (horvátok) lelki gondozásával foglalkoztak. A barokk vallásosság széles körben hatásos terjesztői voltak. Az általuk gondozott leghíresebb búcsújáróhely Máriaradna volt, amely az egész Bánságot és Dél-Alföldet vonzotta Szűz Mária kegyképéhez. De sok templomuknak voltak saját kegyképei, a porciunkulai búcsú alkalmával pedig minden ferences templomot szívesen látogattak a környékbeli hívek. Egyes városokban a ferencesek a gimnáziumi oktatásba is bekapcsolódtak, mivel alkalmazásuk az iskolafenntartás egyik legolcsóbb módjának bizonyult. Baján 1757-től, Zomborban 1763-tól tanítottak, majd a jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatása után átvették az eszéki gimnáziumot és 1817-ben Mohácson is gimnáziumot nyitottak. ■ II. József császár (1780–1790) rendeletei alapvetően megváltoztatták a ferencesek életét. A császár a kapisztrána provincia 20 kolostora közül hatot felszámolt, a budait pedig a Vízivárosból az Országútra költöztette. Ezenfelül megtiltotta a generálissal való kapcsolattartást, a koldulást, a saját rendi stúdiumot, a harmadrendet és a kordás társulatokat, sőt még a ferencesek ruháját is megváltoztatta. Az addigi barna helyett áttértek a világi papok reverendájára emlékeztető fekete habitusra. Megszűnt a közös imaélet, a klauzúra, megjelentek az egyéni jövedelmek és vagyonok. A rendeletek részben a császár halála után is érvényben maradtak. Folytatták a gimnáziumi tanítást, amelyet 1850-ben fejeztek be, mert nem tudták vállalni az Entwurf által előírt szaktanítást és tanári szakképesítést. Inkább a lelkipásztorkodást választották. 1885-ben 22 rendházban 117 felszentelt pap, 46 laikus testvér és 41 növendék élt. ■ A kapisztrána provincia a 19. században azáltal gyarapodott, hogy 1825-ben hozzá csatolták a megszüntetett bécsi provincia négy alsó-ausztriai kolostorát (Bécs, Maria-Enzersdorf, Maria-Lanzendorf, Sankt Pölten), majd pedig 1852-ben a ►bulgáriai rendtartomány négy megmaradt dél-erdélyi és bánsági kolostorát (Alvinc, Déva, Körösbánya, Vinga). ■ Amikor XIII. Leó pápa 1897-ben egyesítette a ferences rend különféle reformált ágait (obszervánsok, reformáltak, sarutlanok, rekollektusok), ez az Osztrák-Magyar Monarchia államaiban egyúttal a szerzetesi életmód reformját jelentette, mert a bevezetett egységes rendi szabályzat elrendelte többek között a vagyonközösséget (vita communis) és a gesztenyebarna habitust. Válaszul a magyar ferences papok mintegy harmada szekularizált, világi pappá lett. Az átalakítás során 1898-ban a provincián belül létrehozták a reformot (az új Konstitúciókat) követő kisebbség számára a négy alsó-ausztriai kolostorból álló Bécsi Generális Komisszariátust (Commissariatus Generalis Viennensis), majd 1899-ben a Bajai Komisszariátust. ■ Ezt követően, 1900-ban sor került a Magyarország területén működő provinciák teljes átszervezésére, amelynek során Kapisztrán Szt. János neve alatt egyesítették az addigi kapisztrána és ►szalvatoriána provinciákat. A hat északi kapisztránus rendházhoz (Buda, Baja, Bács, Mohács, Dunaföldvár, Máriaradna) hozzácsatolták a megszűnő szalvatoriána provincia 17 keleti kolostorát, és a szintén megszűnő ladiszlaita provincia négy Baranya vármegyei kolostorát (Pécs, Siklós, Szigetvár, Máriagyűd). Ugyanakkor a kapisztránusok Dráván túli rendházaiból kialakították a ►Cirill és Metód provinciát Zágráb székhellyel, a három dél-erdélyi kolostort (Alvinc, Déva, Körösbánya) pedig ►az erdélyi Szent István rendtartomány kapta meg. ■ A trianoni határváltozások a kapisztrána provincia életére is nagy hatással voltak. A 28 kolostor közül hét Csehszlovákia, három Románia, kettő pedig Jugoszlávia területére került. A csehszlovákiai kolostorokból, valamint a ►mariána provincia nyolc, szintén elcsatolt felvidéki házából 1924-ben létrejött az új, ►Legszentebb Üdvözítőről nevezett Szlovák Ferences Rendtartomány. A jugoszláviai kolostorokat a zágrábi Cirill és Metód provinciához, a romániaiakat pedig az ►erdélyi stefanita provinciához csatolták. A megmaradt magyarországi kolostorokban azonban – főként Tamás Alajos (1858–1932) provinciális tevékenysége nyomán – a ferences élet ismét virágzásnak indult. 1925-ben 18 rendházban 180 rendtag, míg 1950-ben 26 rendházban 350 rendtag élt. Tevékenységük nem merül ki plébániák vezetésében, hanem népmissziókat, lelkigyakorlatokat, vallásos társulatokat vezettek, tanítottak, tudományos teológiai munkát végeztek, folyóiratokat és könyveket adtak ki, oltárépítő műhelyt és 1926-tól Vácott nyomdát működtettek. A gimnazista korú növendékeik számára Pécsett rendeztek be Collegium Seraphicumot, a noviciátus Szécsényben, a teológia pedig Gyöngyösön működött, és ott volt a tartományfőnök székhelye is. A megújulást egy sor új alapítás jelezte, főként ipari munkásság által lakott külvárosokban (Hatvan, Salgótarján, Budapest–Pasarét, Csongrád, Nyíregyháza, Debrecen, Budapest-Hűvösvölgy). A rendtartomány ekkoriban több jelentős művészt is adott a hazai egyházi kultúrának: Szedő Dénes (1902–1983) költőként, Tamás Alajos (1915–1967) zenészként, Kákonyi Asztrik (1923–1990) festőművészként szerzett elismerést. ■ Újdonságnak számított a magyar ferencesség történetében a külföldi missziós munka. 1922-től küld a provincia testvéreket az Egyesült Államokba, a kivándorolt magyarok lelki gondozására, akik 1993-ig működtek a Kapisztrán Kusztódia keretében. 1929-ben Kínába indultak magyar ferencesek, ahol 1938-ban a Szentszék külön területet (Paoking) jelölt ki számukra, élén Lombos László prefektussal. A misszó 1949-ig működött, amikor a kommunista hatalomátvétel miatt a ferencesek kénytelenek voltak elhagyni Kínát. ■ Az első bécsi döntés után 1939-ben a Szerzetesi Kongregáció visszaadta a szalvatoriána provincia két régi rendházát (Fülek, Rozsnyó), valamint a szlovák szalvatoriánusok által alapított új kassai rendházat. Sőt Madarász István püspök a régi kassai ferences templomot is odaadta a rendnek. A második világháború után, 1945-ben mindezek ismét a ►szlovák rendtartomány hatáskörébe kerültek. Ugyanakkor Magyarországon kiépült a kommunista diktatúra, megkezdődött az egyház üldözése, és a Kapisztrán rendtartomány tagjai ellen is eljárások indultak. Körösztös Krizosztomot és Kovács Kristófot 1944-ben a jugoszláv partizánok gyilkolták meg, Kiss Szalézt és Lukács Pelbártot 1946-ban, Károlyi Bernátot 1949-ben, Kriszten Rafaelt 1950-ben tartóztatták le koholt vádakkal. Mindannyian a börtönben haltak meg kivégzés által vagy az embertelen bánásmód miatt. ■ A szerzetesrendek 1950. évi feloszlatása után a Kapisztrán Szent János Rendtartomány korlátozott formában tovább működhetett, mert tanítást vállalt két gimnáziumban: a mariánusok esztergomi gimnáziumában illetve a szentendrei egyházközségi gimnáziumban. Ezért a mariánusok közül néhányan a Kapisztrán Rendtartományban folytathatták szerzetesi életüket. A rendtartomány megtarthatta budai és pasaréti kolostorát, a rendtagok többsége azonban egyházmegyei szolgálatba állt, vagy a világi életben találta meg a helyét. ■ A rendszerváltás után, 1989-től a rendtartomány visszatért több régi kolostorába (Gyöngyös, Mátraverebély-Szentkút, Szécsény, Szeged) és missziót indított a kárpátaljai Nagyszőlősön. ■ 2006-ban José Rodríguez Carballo, a ferences rend generális elöljárója (minister generalis) és tanácsa, követve az újabb rendi szabályokat, egyesítette a Szűz Máriáról és a Kapisztrán Szt. Jánosról nevezett magyarországi rendtartományokat, úgy, hogy mindkettőt megszüntette, és megalapította helyettük a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartományt. Az egyesülést 2006. július 4-én a pesti ferences templomban hirdették ki. Az új tartományfőnök székhelye a budapest-országúti rendház lett. ■ (Szuly Rita–Koltai András, 2025)
Assisi Szt. Ferenc Jézus Krisztus követésében mindenét elhagyva, a szegénységet választotta „úrnőjének, jegyesének”, „Isten komédiása” akart lenni. Az evangéliumot „sine glossa – magyarázat nélkül” akarta élni, s ezt kérte követőitől is: „éljenek engedelmességben, tisztaságban és tulajdon nélkül, és kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását és nyomdokait” (Meg nem erősített regula, 1221). A ferences élet alapelemei az „imádság és áhítat”, a testvéri élet, a szegénység, a „kicsinység”, a szolidaritás, valamint az evangelizáció. Szent Ferenc minél közelebb akart kerülni Jézushoz, soha nem szűnt meg szemlélni az Üdvözítőt, ezért jelentek meg kezén és lábán a szent sebhelyek, és ezért állította föl Greccióban az első betlehemet. Rendtársai ezért indultak a Szentföldre, és ezért terjesztették el a keresztjárás szokását. Evangelizációs feladataikat mindig is tágan értelmezték. Kezdettől feladataikhoz tartozott a lelkipásztorkodás, a szentségek kiszolgáltatása (plébániákon és missziókban egyaránt), a különleges ájtatosságok, a női és világi társulatok alapítása és vezetése; az oktatás és nevelés az iskolarendszer minden szintjén; a gyógyító és szociális tevékenység (ispotályok, gyógyszertárak fenntartása), és kulturális feladatok ellátása.
[Kézikönyvek, a rendről:] Karcsú 1867, II, 1-26. – Tóth Mike 1904, 49-57. – Holzapfel 1909. – Balanyi 1923, 207–230. – Heimbucher 1933-1934, I, 656-814. – LThK 1957–1967, III, 273-280. – DIP 1974-2003, IV, 464-511; 839-911. – Puskely 1998, I, 357-367. – MKLex 1993–2014, IV, 858-862 („Kisebb Testvérek Rendje”, Sill Ferenc Aba OFM–Kis Lehel Csongor OFM). – MaMűL 2003–2014, II, 75-83 (Szántó Konrád OFM). – [Kézikönyvek, a rendtartományról:] Szöllőssy 1878, I, 155-156. – Szabó 1921, 99–100. – MKA 1927, 232-235. – MKA 1930–1931, 235-238. – Reisz Péter, in Lukács László, Boldogok, akik házadban laknak: Szerzetesrendek Magyarországon, Budapest, 1988, 13-17. – MKLex 1993–2014 („Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány”, Diós István). – Somorjai 2008, 232-235. – [Könyvek, tanulmányok:] Pavich, Emericus OFM: Ramus viridantis olivae, in arcam militantis ecclesiae relatus, seu paraphrastica et topographica descriptio provinciae nuper Bosnae Argentinae, jam vero S. Joannis a Capistrano nuncupatae, Ordinis Minorum Observantiae, Budae, 1766. – Csevapovich, Gregorius OFM: Synoptico-memorialis catalogus observantis minorum Provinciae S. Ioannis a Capistrano, olim Bosnae Argentinae, Budae, 1823. – Csevapovich Gregorius OFM: Recensio observantis minorum Provinciae S. Joann. a Capistrano, per Hung. Austr. Inf. et Slavon. extensae, Budae, 1830. – Kaizer, Ferdinandus OFM, Cathalogus reverendorum et admodum reverendorum patrum superiorum conventuum Ordinis Minorum Provinciae S. Joannis a Capistrano. Budapestini, 1896. – Szabó 1921, 99-100. – Vándor Gotfrid OFM, A Kapisztrán Szent Jánosról nevezett ferences rendtartomány kispapnevelésének története (1900-1968), Budapest, 1980. – Vándor Gotfrid OFM, Az oltárépítő ferencesek munkálkodása a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett rendtartományban (1928-1950), Budapest, 1985. – Vándor Gotfrid OFM, Fejezetek Assisi Szent Ferenc harmadik rendjének történetéből: Különös tekintettel a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett rendtartományra, Budapest, 1989. – Kálmán Péter Peregrin OFM: Két front között. A Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány helyzete az 1944-48 közötti időszakban, in A ferences lelkiség hatása az újkori Közép-Európa történetére és kultúrájára, I-II, szerk. Őze Sándor–Medgyesy-Schmikli Norbert, Piliscsaba–Budapest, 2005 (Művelődéstörténeti Műhely, Rendtörténeti konferenciák, 1/1), 438-448. – Siptár Dániel, Tartományok harca: A ferences rend terjeszkedése a Dunántúl töröktől visszafoglalt részén (1683-1703) és a provinciák határainak megszilárdulása a XVIII. század folyamán, in Nyolcszáz esztendős a ferences rend, szerk. Medgyesy S. Norbert, Ötvös István, Őze Sándor, Budapest, 2013 (Művelődéstörténeti Műhely: Rendtörténeti konferenciák 8), 268-281. – Korhecz Papp Zsuzsanna–Fábián Borbála: A Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány barokk művészeti öröksége, in Történelem és Muzeológia 3(2016):2, 75-99.
meltematricula@gmail.com
https://melte.hu
https://www.facebook.com/magyaregyhazileveltarosok