Veszprémi ferences rendház

A veszprémi várban Sennyei István püspöksége idején, 1677-ben került sor a Legszentebb Üdvözítő Provinciához tartozó ferencesek letelepedésére. Az első ferencesek Bárkányi János vezetésével költöztek be a püspöktől kapott házba, amely az olvasókanonoki ház és a püspöki palota között (a kútnál) állt. A püspök 1680-ban megvásárolta számukra Gorup Péter házát (a székesegyház főbejáratával szemben), majd 1686-ban Vaszari Ádám házát (attól délre), amelyet Szent István kápolnává alakítottak, végül pedig a kettő között álló házat. ■ De alig rendezkedtek be, amikor 1689-ben, a magyarországi ferences provinciák határainak rendezése során Antonio Lazari generális kommisszárius döntése értelmében a kolostort a Szűz Mária Provinciához csatolták. Az átvételkor 1690-ben Móczár Miklós elöljáró siralmas állapotokat talált. Amikor 1704-ben, a Rákóczi-szabadságharcban labanc oldalon harcoló rácok módszeresen felgyújtották a várost, a ferencesek háza is leégett, de csak azután bontották le, hogy 1718-ban megvásárolták a kápolnával szomszédos Orosz-házat. Az új kolostor alapjait 1722-ben Zádory Mihály nagyprépost tette le, a templomét pedig 1723-ban Körmendy Imre őrkanonok. Az építkezések 1727-re fejeződtek be, így a kolostort 1730-ban konvent rangjára emelhették. Volkra Ottó János püspök megbízásából 1711-től 1745-ig a ferencesek voltak a veszprémi főszékesegyházi plébánia lelkipásztorai, de szokásuk szerint a vármegyei börtönben is fáradoztak a lelkek gondozásán, magyar és német nyelvű hitszónokaik pedig a környéket járták, és a protestáns lakosságot térítették katolikus hitre. A kolostort, amely szűk és sötét volt, 1770 és 1776 között teljesen átépítették, és eközben megemelték a padlószintet. Az asztalos, kőműves, lakatos és kőfaragó munkákat négy ferences testvér végezte, az építkezést pedig a hozzáértő Schiffthaller Protasius atya vezette. II. József idején, 1788-ban a Helytartótanács 17 ferences (16 pap és 1 segítő testvér) jelenlétét engedélyezte Veszprémben, és 972 forintot rendelt ki megélhetésük támogatására. A templom belső terét 1798 és 1800 között átalakították, elsősorban azzal, hogy ennek is megemelték a padlószintjét, és kórusát. A mennyezetet Bucher Xav. Ferenc freskókkal díszítette. 1909-ban a veszprémi várban kiütött tűzben a ferences épületek tetőzete és a templom fából készült tornya is leégett. Újjáépítését Hornig Károly püspök támogatta, ekkor, 1912-ben készült a székesegyházhoz hasonló neoromán torony és homlokzat, Horváth Sándor és Fabb Károly műve. A második világháború idején 1944/1945-ben a ferencesek 500 fő számára biztosítottak menedéket. 1948-ban a rendtartomány úgy döntött, hogy a veszprémi kolostort recesszus és (conventus sacri recessus, zártabb, imádságosabb szerzetesi közösség) és lelkigyakorlatos házzá alakítja addig, míg fel nem épül az ilyen célra szánt káptalanfüredi kolostor. ■ A szerzetesrendek feloszlatása során, 1950. szeptember 11-ig a veszprémi ferenceseknek (7 pap és 5 laikus testvér) is el kellett elhagyniuk lakhelyüket. A templom lelkészséggé vált Weisz Mihály ferences vezetésével, a kolostor épülete 1952-től a vegyipari egyetem leánykollégiuma, 1957-től a Földművesszövetkezet irodaháza lett. A kolostort 1985-ben a veszprémi püspökség kapta meg, és létrehozta benne a Szent Ferenc Papi Otthont, amely 2022-ig működött a főegyházmegye papjai számára. Utolsó ferences lakója, Tóth Lukács 2004-ben halt meg. ■ (Rácz Piusz, 2024)