Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány

A Kisebb Testvérek Rendjét Assisi Szent Ferenc (1182–1226) alapította, aki megtérése után, Jézus Krisztus követésében mindenét elhagyva a szegénységet választotta. Hamarosan számos követője akadt. III. Ince pápa (1209) szóbelileg jóváhagyta a „testvériség” életmódját, majd 1223-ban III. Honorius pápa (1216–1227) írásban is megerősítette a regulát. Az Úr hamarosan számos követővel ajándékozta meg a közösséget, ezért az 1217 pünkösdjén tartott káptalanon elhatározták, hogy Az evangéliumot Szent Ferenc példája szerint Itálián kívül is hirdetik. ■ Magyarországra az első ferencesek a német rendtartományból (Provincia Teutonia) érkeztek, első kolostoraik az 1220-as évek második felében a Duna mellett létesültek (Pozsony, Győr, Esztergom, Óbuda), valószínűleg Pisai Albert német provinciális idejétől (1223–1227). Első magyarországi szervezeti egységük, az esztergomi őrség (Custodia Strigoniensis) 1232-ben jött létre az ország királyi és egyházi székhelyén. 1238-ban már önálló magyar rendtartományuk volt (Provincia Regni Hungariae). Az első testvérek főként laikusok voltak, akik valamilyen mesterséget folytattak. Később egyre több művelt és nagy tudású ember lépett a ferencesek közé. Elterjedésüket nagyban segítette IV. Béla király (1235–1270), aki maga is a harmadik (világi) rend tagja lett. 1270 körül a provinciában már hét őrség működött 25 rendházzal. Utódai hasonlóképpen támogatták a ferenceseket, akik főleg az egyszerű városi és falusi nép körében végeztek eredményes lelkipásztori munkát, de látványos sikereket értek el kunok és jászok megtérítésével, valamint missziókat vezettek a bolgárok, szerbek, románok és bosnyákok között. A rend tanultabb tagjai tanítottak, könyveket írtak, fordítottak, főurak udvari lelkészeiként vagy királyok követeiként működtek. ■ Miután azonban a 14. században ►Bosznia felől Magyarországon is megjelent a rend obszerváns ága, amelynek részére 1444 és 1767 között a pápai követek döntése alapján nyolc jelentős kolostort (köztük a budait, a pestit és az esztergomit) voltak kénytelenek átadni a magyar konventuálisok, ők is csatlakoztak az obszerváns reformhoz. Igali Fábián tartományfőnök (1452–1474) az 1454. évi egri káptalanon elfogadott statútumokkal szigorúbb életre kötelezte testvéreit. A rendtartomány neve is módosult, Magyarországi Reformált Rendtartomány (Provincia Hungariae Conventualium Reformatorum) lett. ■ Amikor 1517-ben a X. Leó pápa capitulum generalissimum-ra hívta össze a ferences rend minden irányzatát, azon a magyarországi obszerváns vikária és a reformált konventuális provincia képviselői egyaránt megjelentek. A pápa felszólítására az obszerváns és a reformált irányzatok hajlandóak voltak egyesülni, közösen választottak generális minisztert, az obszerváns vikáriák neve pedig provincia lett. Így Magyarországon két obszerváns provincia működött. Egyesítésük nem volt megvalósítható az ország nagy mérete, a kolostorok nagy száma, valamint a nemzetiségi és történeti ellentétek miatt. Ezért az 1523-ban Burgos-ban tartott nagykáptalanon úgy különböztették meg őket, hogy a korábbi konventuálisokét Szűz Máriáról (Provinciae Sanctae Mariae, mariánusok), az obszervánsokét pedig a ►Legszentebb Üdvözítőről (Provincia SS. Salvatoris, szalvatoriánusok) nevezték el. ■ A mariána rendtartománynak 1531-ben 36 kolostorban körülbelül 700 szerzetese volt. A 16. század végére ez a török hadjáratok pusztításai, valamint a reformáció elterjedése miatt 8 kolostorra és mintegy 60 szerzetesre csökkent. A protestáns vallásra térő földesurak és városok megvonták a támogatásukat a szerzetesektől, és a kolostorok kiürültek. A mariána provinciában a 17. század elejére mindössze öt kolostor maradt: Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Ormosd (Fridau) és Varasd. A tartományfőnök székhelye Pozsonyban volt. A ferences élet újbóli fellendülése a 17. században a katolikus megújulással együtt kezdődött. A reformált ferences szabályzatot először a nagyszombati kolostorban vezették be 1610-ben, majd 1632-ben az egész rendtartományra kiterjesztették. 1659-ben a szentszéki Szerzetesi Kongregáció „reformált provinciának” ismerte el a mariána rendtartományt. A ferencesek száma gyorsan növekedett, a főpapok és főurak egyre több új rendházat tudtak alapítani vagy újraalapítani. Főként az esztergomi kanonokból ferencessé lett Kopcsányi Márton (1579–1638) tartományfőnök irodalmi és lelki vezetői munkássága lendített sokat a mariánusok helyzetén. ■ A szlavóniai kolostorok számának növekedése miatt, ezeket a Szentszék 1655-ben leválasztotta a Szűz Mária rendtartományból, és létrehozta belőlük a ►Szent Lászlóról elnevetett ferences őrséget, 1661-től provinciát. A gyarapodó magyarországi provinciák között föllépő vitás területi kérdéseket 1689-ben Antonio Lazari generális kommisszárius rendezte. A „decisio Lazariana” a mariána és ►szalvatoriána rendtartományok határát (az előbbi oldaláról) a Malacka–Nahács–Nagyszombat–Nyitra–Esztergom vonalon, majd onnét lefelé a Duna mentén húzta meg, így a mariánusok elvesztették pruszkai és beckói házaikat, de megkapták Sümeget, Veszprémet és Esztergomot, valamint Budát és Pestet is. Ugyanakkor a ►ladiszlaita provinciáé lettek az egykori pécsi kusztódia kolostorai, köztük a Drávától északra fekvők is (Pécs, Siklós, Szigetvár, Segesd, Nagykanizsa). ■ A mariána rendtartománynak 1724-ben már 629 tagja volt, köztük magyar (207), német (241) és szlovák (181) anyanyelvűek. A nemzetiségek közötti viták miatt 1727-ben Hugo Babler generális vizitátor elrendelte, hogy az elöljárói helyeket nemzetiség szerint töltsék be („tripartita officiorum distributio”), tehát egyszer német, majd magyar, majd szlovák provinciálist válasszanak. A németnek magyar, a magyarnak szlovák, a szlováknak pedig német helyettese (custos) kellett, hogy legyen, a definitorok között is legyen mindhárom nemzetiségű, a gvardiánok mellé pedig más anyanyelvű helyettest kellett választani. A rendszer 1878-ig volt érvényben. ■ A mariánus ferencesek elsősorban az egyszerű városi és falusi nép lelki gondozásával foglalkoztak, de részt vettek a nemesek és főnemesek lelki vezetésében is. A barokk vallásosság széles körben hatásos terjesztői voltak. Szívesen hoztak létre, népszerűsítettek és vezettek búcsújáró helyeket (Andocs, Boldogasszony, Búcsúszentlászló, Sümeg), amelyek kisebb-nagyobb régiók népét vonzották Szűz Mária kegyszobraihoz vagy kegyképeihez. De a porciunkulai búcsú alkalmával minden ferences templomot szívesen látogattak a környékbeli hívek. A 18. század közepétől a mariánus ferencesek egyes helyeken a gimnáziumi oktatásba is bekapcsolódtak, mivel alkalmazásuk az iskolafenntartás egyik legolcsóbb módjának bizonyult. Keszthelyen (1772–1796) és Szombathelyen (1772–1795) fogtak hozzá a gimnáziumi tanításhoz, majd 1776-ban átvették a feloszlatott jezsuita rend esztergomi (1776–1791) és zsolnai (1776–1879) gimnáziumait. ■ II. József császár (1780–1790) rendeletei alapvetően megváltoztatták a ferencesek életét. A császár a mariána provincia 28 kolostora közül 1786–1788 között kilencet felszámolt, megtiltotta a generálissal való kapcsolattartást, a koldulást, a saját rendi stúdiumot, a harmadrendet és a kordás társulatokat, sőt még a ferencesek ruháját is megváltoztatta. Az addigi barna helyett áttértek a világi papok reverendájára emlékeztető fekete habitusra. Megszűnt a közös imaélet, a klauzúra, megjelentek az egyéni jövedelmek és vagyonok. Így a „fekete barátok” alig különböztek a világi papoktól. A rendeletek a császár halála után is érvényben maradtak (csupán a rendi növendékek tértek vissza a központi papnevelőből a rendi tanulmányi házakba). Az 1790-es évek után már csak Zsolnán tanítottak mariánus ferences tanárok, de később újabb iskolát vállaltak Érsekújvárott (1842–1851, 1861–1886). Ezekről végül azért kellett lemondaniuk, mert nem tudták vállalni az Entwurf (1850) által előírt szaktanítást és tanári szakképesítést. ■ A rendtartomány megújulása a 19. század végén kezdődött. 1888-ban Bernardino da Portogruaro generális miniszter kérésére a malackai kolostort „rekollekciós” vagyis közös életet (vita communis) folytató konventté alakították át, Ozorai Izidor vezetésével, az önként jelentkező rendtagok számára. 1896-ban egy másik reformkolostor kezdte meg letét Nagyszombatban, majd 1898-ban további három kolostor csatlakozott a reformhoz (Szakolca, Székesfehérvár, Szombathely). Számukra Alois Lauer generális létrehozta a Nagyszombati Kommisszariátust, amelynek vezetését Ozorai Izidorra bízta. A reform megvalósulásában közben alapvető fordulatot jelentett, hogy 1895-ben XIII. Leó pápa a ferences rend reformált ágait (obszervánsok, reformáltak, sarutlanok, rekollektusok) egyetemes káptalanra hívta Assisi-be, ahol a többség az egyesülés mellett döntött, így a pápa 1897-ben elrendelte az uniót. Ez az Osztrák-Magyar Monarchia államaiban egyúttal a szerzetesi életmód reformját jelentette, mert a bevezetett egységes rendi szabályzat előírta többek között a vagyonközösséget (vita communis), a közös imádságot és a gesztenyebarna habitust. A mariánus ferencesek többsége ezekre nem volt hajlandó, ők inkább a világi papságot választották, és elhagyták a rendet. ■ A kommiszariátus csak addig állt fenn, míg 1900-ban a magyarországi ferences provinciák átszervezésre nem kerültek. Ennek során a mariána rendtartományhoz kerültek a megszűnt ►Legszentebb Üdvözítő Rendtartomány nyugati kolostorai (Beckó, Galgóc, Körmöcbánya, Okolicsnó, Pruszka, Trsztena, Zsolna), a szintén föloszlatott ►Szt. László Rendtartomány Somogy és Zala megyei kolostorai (Nagyatád, Nagykanizsa, Segesd), valamint az újjászervezett Kapisztrán Szt. János Provinciától a simontornyai kolostor. A kibővült Szűz Mária Provincia első provinciálisa Ozorai Izidor lett, aki 1903-ban székhelyét Pozsonyból a pesti kolostorba helyezte. ■ A trianoni békeszerződés után létrejött új politikai határok súlyosan érintették a mariána provinciát. Az addigi 29 rendházából csupán 15 maradt, ezekből is három az Ausztriához csatolt területen. Csehszlovákiához került 14 kolostor, köztük a teológiai (Pozsony) és filozófiai stúdiumok (Malacka), a kisszeminárium (Collegium Seraphicum, Szakolca), a klerikus noviciátus (Nagyszombat) és laikus noviciátus (Malacka). Ezekből, valamint a ►Kapisztrán provincia Csehszlovák területre került kolostoraiból jött létre 1924-ben a ►Legszentebb Üdvözítőről nevezett Szlovák Ferences Rendtartomány. Mindezek miatt az összeszűkült mariána provincia a teológia alsó tagozatát 1918-ban Veszprémbe, felső tagozatát Pápára, majd 1921-ben Budapestre helyezte. 1924-ben az egészet Nagykanizsára, végül 1926-ban Szombathelyre költöztették, ahol a kolostort ebből a célból új emelettel bővítették. A noviciátust Andocson és Búcsúszentlászlón rendezték be, a Collegium Seraphicum (a gimnáziumba járó szerzetes-növendékek intézete) Pápán és Veszprémben, majd 1928-tól Esztergomban működött. Új kolostorokat, rezidenciákat alapítottak Zalaegerszegen, Kapuváron, Káptalanfüreden és Pestszentlőrincen, 1931-ben pedig ismét gimnáziumot nyitottak Esztergomban. A hivatások sem maradtak el. 1949-ben a rendtartománynak 17 rendházban 272 tagja volt, ebből 137 volt pap, 34 klerikus növendék, 94 laikus (dolgozó) testvér és 7 laikus jelölt (tertiarius). Eközben az 1921-ben Ausztriához került három kolostor (Boldogasszony, Kismarton és Németújvár) a Szűz Mária provinciához tartozott. 1936-ban külön kommisszariátust állítottak föl számukra Bajor Asztrik vezetésével, majd 1939-ben az osztrák Szent Bernardin Provincia vette át őket. Az ottani mariánus atyák (Leser Grácián kismartoni gvardián kivételével) visszatértek Magyarországra. ■ A szerzetesrendek 1950. évi feloszlatása során a Szűz Mária Rendtartomány működési engedélyét is megvonták, esztergomi kolostorát azonban a Kapisztrán Rendtartomány vette át, és újra megnyitotta a gimnáziumot a diákotthonnal együtt. Ezért a mariánusok közül néhányan a Kapisztrán Rendtartományban folytathatták szerzetesi életüket, többségük azonban egyházmegyei szolgálatba állt, sokuknak pedig a világi életben kellett megtalálnia a helyét. ■ A rendszerváltáskor, 1989 őszén a negyven éves „pusztai vándorlás” után a mariána rendtartomány hét kolostorban kezdhette meg újra működését. Több helyen újjáalakult a Ferences Világi Rend is. ■ 2006-ban José Rodríguez Carballo, a ferences rend generális elöljárója (minister generalis) és tanácsa, követve az újabb rendi szabályokat, egyesítette a Szűz Mariáról és a Kapisztrán Szt. Jánosról nevezett magyarországi rendtartományokat, úgy, hogy mindkettőt megszüntette, és megalapította helyettük a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartományt. Az egyesülést 2006. július 4-én a pesti ferences templomban hirdették ki. Az új tartományfőnök székhelye a budapest-országúti rendház lett. ■ (Rácz Piusz–Koltai András, 2025)