Esztergom-belvárosi ferences rendház

Esztergom kiemelkedő helyet foglal el a ferences történelemben, mint a rend első magyarországi központja. A ferencesek 1223–1227 táján, II. András király idején telepedtek meg a királyi városrészben. Ez volt az első magyarországi kolostoraik egyike, innét kapta nevét első magyarországi őrségük (Custodia Strigoniensis) is. A tatárjárás (1241–1242) idején házuk elpusztult. IV. Béla király (1235–1270) – aki maga is a ferences harmadrend tagja volt – 1247 után építtette újjá a kolostort és templomot Segítő Szűz Mária tiszteletére. Itt temették el őt magát, feleségét, Laszkarisz Máriát és Béla fiukat. A 14. század elején a szentség hírében elhunyt Gallus testvér hamvai által betegek gyógyultak meg. Ekkoriban több tartományi káptalan színhelye volt, sőt 1379-ben a konventuálisok generális káptalanját is itt tartották. ■ 1448-ban Széchy Dénes esztergomi érsek a kolostort elvette a konventuálisoktól, és az obszerváns ferenceseknek adta. A kolostor neves lakója voltak Laskai Osvát (1494–1496) hitszónok és Tomori Pál (1521–1523) hadvezér, később kalocsai érsek. Esztergom 1532. évi ostromakor a templom és kolostor is leégett, megsérült, így 1535-ben már csak négy ferences lakott benne, majd 1543-ban, a város oszmán elfoglalása során az épületegyüttes elpusztult. Helye a régészeti kutatások alapján a Belvárosban, a Jókai utca és a Deák utca között lehetett. ■ Miután 1683-ban az egyesült keresztény hadsereg visszafoglalta Esztergom az oszmánoktól, Manák János szalvatoriánus tábori lelkész a városban maradt, mint a katonák lelkipásztora, majd más rendtársai is érkeztek, de 1689-ben, a magyarországi ferences provinciák határainak rendezése során Antonio Lazari generális kommisszárius Esztergomot a mariánusoknak ítélte. A régi ferences kolostor helyét azonban ők sem találták, így 1699-ben egy attól kicsit északra eső területet kaptak meg új templomuk és kolostoruk számára. Építését 1700-ban kezdték meg Széchenyi György érsek hagyatékából. A templomot 1716-ban Illés János kanonok szentelte fel, a kolostorba pedig 1717-ben költöztek be a ferencesek. Akkortól egészen 1787-ig két magyar, két német és egy szlovák hitszónok tevékenykedett a lelkipásztori munkában, továbbá foglalkoztak a börtön rabjaival, és tanítottak is 1776 és 1791 között a ►volt jezsuita gimnáziumban. 1790-ben a kolostorra bízták a pilisszentléleki plébánia vezetését. Ezt a szolgálatukat, amelyet 1824-ben Rudnay Sándor érsek is megerősített, egészen 1950-ig végezték. A 19. században a kolostornál (a későbbi bencés gimnázium helyén) működött a szerzetesi habitusokhoz szükséges posztógyár, melyeket a 19. század közepén lefoglalt az állam. 1875-ben a kolostorban helyezték el a kapisztrána provincia teológus növendékeit, akik az érseki hittudományi főiskolán tanultak, számukra építették az első emeletet. 1926-ban 3 pap és 2 laikus testvér élt itt. A Szűz Mária Provincia 1928-ban Szent Antal Kollégiumot hozott létre középiskolás diákok számára, majd 1931-ben ►gimnáziumot létesített amely 1948-ban történt államosításáig Páduai Szent Antal Gimnáziumként működött. Ehhez a kolostort 1931-ben három emeletessé bővítették. ■ A magyarországi szerzetesrendek 1950. évi fölszámolása során 1950. jún. 17/18-án a kommunista rendőrség a ferenceseket a békéscsabai kapucinus rendházba deportálta. Akkor 10 pap, 5 papnövendék és 10 laikus testvér élt a kolostorban. A szerzetesrendek működésének betiltása ügyében az állami és egyházi vezetők között folytatott tárgyalások során, 1950 nyarán a Szűz Mária Rendtartomány nem vállalta, hogy újraindítja a gimnáziumot, így azt a rendházzal együtt 1950 szeptemberétől a Kapisztrán Szent János Rendtartomány vette át. ■ (Rácz Piusz, 2024)