Budapesti (országúti) ferences rendház

II. József 1785-ben elrendelte a budai Országút (Landstrasse) külvárosban álló ágostonos kolostor feloszlatását, és épületükbe a vízivárosi ferenceseket költöztette, akiknek át kellett adniuk rendházukat a Bécsből oda érkező Erzsébet-apácáknak. Az ágostonos remeték (a középkori, török hódoltság előtti előzmények után) 1700-ban telepedtek le az Országúton. Szent István vértanú tiszteletére szentelt kápolnájuk, majd templomuk 1723-tól a városrész önálló plébániája volt. A ferencesek a templommal együtt az országúti plébánia vezetését is átvették, miközben az addig általuk vezetett budai horvát személyi plébánia megszűnt. Viszont továbbra is ők látták el a tabáni Szent Katalin (1685-1868) és a krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébániákat (1785–1821). Az ottani expositúrák lelkészei a plébániákhoz tartozó házakban laktak. Mivel az országúti kolostor kisebb volt a vízivárosinál, 1835/1836-ban a templom mögött egy T-alakú (kerti) szárnnyal bővítették. Azt követően, 1842 és 1858 között itt működött a rendtartomány hittudományi főiskolája, valamint ide költözött a vízivárosi posztóműhely is (az ágostonosok régi épületeinek egyikébe.) Itt volt a Kapisztrán Szt. János rendtartomány provinciálisának székhelye is. Miután a magyarországi ferences provinciák átszervezésekor, 1900-ban a kapisztrána egyesült a szalvatoriána provinciával, az új székhely Gyöngyös lett, de a trianoni határváltozások után, az 1920-as évektől ismét a budai rendház lett a tartományi székhely. A régi ágostonos kolostor előtt eredetileg előkert volt, és a refektóriumi rész is rizalitként előreugrott a kolostor és a templom homlokzatához képest. A Margit-körút szélesítése miatt 1900-ban mind a kertet, mind a rizalitot le kellett bontani, majd 1903/1904-ben a templom meggyengült boltozatát teljesen újjá kellett építeni. A 19. század közepétől a budai ferencesek ismét megindították a kegyes társulatokat Szűz Mária Szeplőtlen Szíve, Szent József és a Rózsafüzér tiszteletére, majd a század utolsó évtizedeiben felélesztették a ferences harmadrendet. Eközben az istentiszteletek nyelve 1887 és 1910 között az Országúton fokozatosan németről magyarra váltott. Az élénk plébániai élet számára az egyházközség 1931-ben a rendház telkén (Zárda utcai oldalon) kultúrházat építtetett. Budapest 1944/1945. évi ostroma során az épületegyüttes súlyos károkat szenvedett. Különösen a templom főhomlokzata sérült meg, de a főoltárkép és az ágostonosok Jó Tanács Anyja-kegyképe is elpusztult. A templomot belülről 1947-ben, majd kívülről 1951-ben állították helyre Gerő László tervei szerint. Eközben, az 1940-es években a plébánia otthont adott a 600-800 tagú ferences harmadrendnek, számos egyesületnek, egy cserkészcsapatnak (4. sz. BIK), valamint 1945-től a Tamás Gergely Alajos ferences karnagy által szervezett Kapisztrán Kórusnak. ■ A rendház és a hozzá tartozó plébánia a szerzetesrendek 1950. évi feloszlatása után is tovább működhetett, az állam és az egyház közötti megegyezés értelében, mivel a rendtartomány két gimnáziumban tanítást vállalt. Ebben az időben ez volt az ország két szerzetesi plébániájának egyike. Csak a kultúrház került 1951-ben a II. Kerületi Tanács birtokába, de cserébe az egyházközség a Feketesas (korábban Pálffy) utcában kapott egy alagsori termet. Ez lett a Kapisztrán Kórus és más plébániai közösségek otthona. (Tamás Alajost a kommunista rendőrség 1951-ben több hónapra internálta.) A diktatúra végén, 1987/1988-ban került sor a kolostor Margit körúti tetőterének beépítésére, ahol új hittantermeket alakítottak ki. Az 1990-es évektől főként ez lett a plébánia élénk közösségi életének színhelye. A kultúrházat a rendtartomány 1996-ban visszakapta, és használták is ilyen célra, Tamás Alajos Közösségi Ház néven, de 2015-től inkább bérbeadással hasznosították. 2006 óta a rendház a Magyarok Nagyasszonya rendtartomány provinciálisának székhelye. ■ (Szuly Rita–Koltai András, 2025)