Egyetemes rend adatai
Magyarországi szervezet adatai
A portugál João Cidade (1495‒1550), akit megtérése után Istenes Szent Jánosnak (Juan de Dios) hívtak, 1539-től Granadában kezdte ápolni és gyógyítani beteg, fogyatékos és a társadalom peremére szorult embertársait. Úttörő volt az elmebetegek ellátásában, mert humánus módon bánt velük. Hamarosan társak csatlakoztak hozzá, és az „ispotályos barátok” (hermanos hospitaliaros) más városokban is alapítottak kórházakat. A közösséget 1572-ben V. Piusz pápa szerzetesi kongregációként ismerte el, amelyet az alapítóról nevezett el (Congregatio Joannis Dei). ■ A rend gyorsan elterjedt Európában és a dél-amerikai spanyol gyarmatokon. 1592-től a rend két kongregációra vált szét. Külön generális perjel (prior generalis) állt a spanyolországi (és a tengerentúli), illetve a többi európai rendházak élén. Egyikük Granadában, másikuk Rómában tartotta a székhelyét. (A két ág 1847-ben egyesült, amelyet a Szentszék 1878-ban hagyott jóvá.) 1584-ben kórházat nyitottak Rómában (Isola Tiberina), és sokan ott ismerték meg őket, mint Karl von Liechtenstein császári követ, aki 1605-ben letelepítette őket alsó-ausztriai birtokán, Feldsberben (Valtice), és szerepe volt abban, hogy 1614-ben Mátyás császár Bécsben (Leopoldstadt) létesített számukra kórházat, amelyet hamarosan továbbiak követtek a Habsburg-tartományok fővárosaiban (Graz, 1615; Prága, 1620; Trieszt 1625; Pozsony 1669). ■ A közép-európai házakban működő irgalmasrendiek főként olaszok voltak. Első generálisi vikáriusuk, Gabriel de Ferrara kiváló sebész volt, aki többek között III. Zsigmond lengyel királyt és Ernő főherceget (II. Rudolf és Mátyás császárok öccsét) is meggyógyította, utóbbit egy súlyos vágott sebből. ■ A Szent Mihály arkangyalról nevezett önálló német (germán) provincia 1659-ben létesült, hat rendházzal és 153 irgalmasrendi szerzetessel. A rendtartomány további terjeszkedésére az 1679/1680 évi pestisjárvány (amikor a bécsi kórházban nagyjából 20 testvér hunyt el), majd a Magyarországot felszabadító török háború (1683–1699) adott alkalmat, amikor a rend tagjai biztosították a tábori kórházak személyzetét. Ezt követően főként Csehországban és Magyarországon keletkeztek új rendházak és kórházak. ■ Az irgalmasrendi kórházak eleinte kisebbek (többnyire 12 ágyasak) voltak, de a 18. század során a nagyobb városokban 40–50 ágyra bővültek. Kizárólag férfiakat vettek föl, akik ingyen kapták az ápolást, kezelést, étkezést és a gyógyszereket. A középkori ispotályokkal szemben az irgalmasrendiek nem elsősorban ápolást, hanem gyógyítást végeztek. A grazi és feldsbergi kórházak jegyzőkönyvei szerint az 1700 körüli években a felvett betegek 88%-a egészségesen távozott, és csak 10% volt a halálozási arány. Sokakat járóbetegként kezeltek, főként belgyógyászati, sebészeti, szemészeti és fogászati esetekben. Az irgalmasrendnek szinte védjegyévé vált a foghúzás, amelyet perselyadományért, érzéstelenítés nélkül végeztek. A kórházak mellett mindehol gyógyszertárat nyitottak, amely mindig a „Gránátalma” (Zum Granatapfel) nevet viselte. A rendtartomány tagjai közül csak néhányat szenteltek pappá, a többség orvos, sebész, gyógyszerész és betegápoló volt, valamint előfordultak szakácsok, sekrestyések, sőt zenészek is, mert az irgalmasrendiek nagy súlyt fektettek templomaikban az igényes egyházzenére. Emellett a kórházakban világi munkatársakat is alkalmaztak. ■ II. József császárnak a szerzetességet korlátozó rendelkezései az irgalmasrendieket nem érintették hátrányosan, viszont miután 1781-ben a császár megtiltotta a külföldi szerzetesi elöljárókkal és rendházakkal való kapcsolattartást, a Szent Mihály rendtartományból kiváltak a németországi (a Habsburg örökös tartományokon kívüli) házak és kórházak. A császár 1783-ban az irgalmasokat az elmebetegek hivatalos ápolójává tette meg, és rendeletileg írta elő, hogy az ilyeneket a legközelebbi irgalmasrendi kórházba kell szállítani. A megmaradt osztrák rendtartománynak az osztrák örökös tartományokban 14, Magyarországon pedig 9 rendháza volt. Ezekhez csatlakozott 1785-ben Görz, 1797-ben pedig lengyelországi Zebrzydowice kórháza (amelyet 1611-ben alapítottak), illetve további magyarországi alapítások 1796 és 1834 között Pécsett, Szakolcán, Pozsonyban (rehabilitációs ház), Zágrábban, Budán és Szatmárban. Viszont a 19. század során az irgalmasrendi kórházak helyzete lassan megváltozott. Az állami és önkormányzati szervek ugyanis mindenhol Európában egyre nagyobb és felszereltebb közkórházakat nyitottak, amelyek háttérbe szorították a korábbi, sokszor korszerűtlenebb egyházi vagy alapítványi kórházakat. ■ Az ausztriai egyházi viszonyok rendezése során 1853-ban helyreállt a kapcsolat az irgalmasrend Rómában székelő generálisa és az osztrák rendtartomány között, és ugyanakkor kiváltak belőle a bajorországi (1851), majd a porosz fennhatóság alatt levő sziléziai házak (Boroszló székhellyel), amelyek külön (Borromei Szt. Károlyról és Szt. Hedvigről) nevezett rendtartományt alkottak. 1856-ban Scitovszky János esztergomi érsek javaslatára, a király és a Szentszék jóváhagyásával kivált a rendtartományból a ►Szeplőtelen Fogantatásról nevezett magyar provincia 14 rendházzal. A megmaradt osztrák rendtartománynak ekkor 15 háza volt 272 szerzetessel, ebből két ház Bécsben, négy az osztrák tartományokban (Feldsberg, Graz, Görz, Linz), nyolc a cseh korona országaiban (Prága, Brünn, Kukus/Kuks, Lettowitz/Letovice, Neustadt, Proßnitz/ Prostějov, Teschen/ Těšín, Wisowitz/ Vizovice) és egy lengyel területen (Zebrzydowice). Ezekhez csatlakozott 1865-ben a krakkói konvent. ■ Az osztrák rendtartományból 1879-ben kivált a grazi reformált konvent, amely egy külön, Jézus Szívéről nevezett belső-ausztriai rendtartomány (Innerösterreichische Provinz zum Heiligsten Herzen Jesu) központja lett, Graz környéki házakkal, valamint az 1888-ban a Szentföldön alapított názáreti kórházzal, és az 1925-ben, a tiroli Kreckelmoosban (bei Reutte) létrehozott kisebb kórházzal. ■ Az első világháborút követő határváltozások az osztrák provinciát nehéz helyzetbe hozták, mert csak a bécsi és a linzi kórház, valamint a bécsi (hütteldorfi) rehabilitációs ház (Rekonvaleszentenhaus, üdülőház) maradt Ausztria területén. Mivel egy rendtartományhoz négy konvent volt szükséges, a Bécs melletti Kritzendorfban fekvő majorságukban (Florianihof) hoztak létre új rehabilitációs kórházat (amely 1981 óta idősek otthonaként működik). Ugyanekkor, 1919-ben önállósult a ►csehszlovák provincia, amely az osztrák rendtartomány ottani nyolc, valamint a ►magyar rendtartomány három konventjéből jött létre. Viszont 1922-ben a megmaradt osztrák (bécsi) rendtartományhoz csatolták a kismartoni kórházat, amely a békeszerződések következtében Ausztria része lett. A provincia hamarosan további intézményeket is nyitott. 1923-ban átvették a salzburgi katonai kórházat (Truppenspital), majd 1931-ben Kneipp-gyógyházat nyitottak a felső-ausztriai Schärdingben. ■ Ausztria német megszállása után a nemzetiszocialista hatalom 1939-ben a rend minden intézményét államosította. Egyedül Alfons Fink bécsi perjel tudott ellenállni, aki úgy egyezett meg a birodalmi kincstárral, hogy a rendi kórházat katonai kórházként (Unternehmerlazarett) működtette. ■ A háború utáni újjáépítés során, miközben Magyarország és Csehszlovákia irgalmasrendi kórházai 1950-ben kommunista diktatúrák államosításának áldozatai lettek, Ausztriában a rend igyekezett kórházait modern, korszerűen felszerelt intézményekké tenni képzett világi szakemberek segítségével. Ezért 1951-ben egyesítették a bécsi és grazi rendtartományokat, így ismét létrejött az osztrák provincia. Néhány kisebb kórházat be is kellett zárni (Názáret, 1959; Kreckelmoos 1961; Hütteldorf, 1962), amelyek gazdaságilag nem voltak fenntarthatók, a megmaradt kórházakat azonban az 1970-es évektől folyamatosan és jelentősen fejlesztették. A rendtartomány szolgálatát kiterjesztette az egészségügy más területei felé is (szakrendelés, idősgondozás, hajléktalanok gondozása, drogfüggők terápiás központja, siketek, Down-szindrómával élők ambulanciája, betegápolók iskolája). ■ A közép-európai kommunista diktatúrák megszűnése után, 1989-től a rend magyar, szlovák és cseh tagjai ismét szabadon működhettek, de létszámuk csekély volt, az irgalmasrend vezetése 1993 januárjától a magyar és szlovák (majd 2010 körül a cseh) provinciák önállóságát megszüntette, és azokat ismét az osztrák tartományfőnökség alá rendelte. Ezt követően a ►magyarországi ügyeket, az államosított kórházak és ingatlanok visszaszerzését a tartományfőnöki delegátusok (Dömötör Hilár, Kozma Imre) intézték, akiket azonban továbbra is gyakran tartományfőnöknek neveztek. Vácott a kórházat 1995-ben a Máltai Szeretetszolgálat vette át. A Szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre (1940–2024) budapest-zugligeti plébános 1998-ban maga is a rend tagja, majd a noviciátus elvégzése után, 1999-től budapesti perjel és ottani rendi megbízott lett. Szívós munkája révén 2000-ben a rend visszakapta budai kórházát, majd 2017-től megkezdte annak fejlesztését, új épületszárnyakkal való bővítését. Főként neki volt köszönhető, hogy a rend átvette két alapítványi eredetű magyarországi idősotthon, az Érdi Szent József Otthon (2007), és Pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthon (2015) fenntartását. ■ A rendtartományok egyesítése a bajor és osztrák provinciák összevonásával folytatódott, amelyek 2025. szept. 1-től az Istenes Szent Jánosról nevezett Közép-Európai Provincia nevet (Ordensprovinz Europa Mitte zum Heiligen Johannes von Gott) kapták. ■ (Koltai András, 2025)
Istenes Szent János a betegápolók rendjét azért alapította, hogy a betegek és a szegények szolgálatával kövessék az irgalmas Krisztust, aki különleges szeretettel fordult a betegek és a szegények felé. Az irgalmasrendiek erre a szolgálatra a szokott szerzetesi fogadalmak mellett a betegápolás (hospitalitas) különleges fogadalmával kötelezik magukat. A hospitalitas korlátlan, szakmailag kompetens és keresztény értékekre épülő befogadó szeretetet jelent. Gazdag tartalma magában foglalja a segítséget kereső emberekhez történő odafordulást, fenntartások és feltételek, faji, vallási, társadalmi különbségtétel nélkül, hogy a jó valóban kifejthesse hatását. „Örömmel szenteljük magunkat annak megsegítésére, aki szenved: alázatos, türelmes és felelős szolgálattal, a személye iránti hűséggel, megértéssel, jóakarattal és önmegtagadással, a gondjaiban és reményeiben való osztozással” (Konstitúciók, 1984). Ezért a rend korszerű egészségügyi és szociális intézményeket működtet, amelyekben a betegek és rászorulók ápolásában az emberséges magatartást az emberek lelki igényével való törődés egészíti ki. A rend tagjai orvosok, gyógyszerészek, betegápolók, egészségügyi szakemberek, akiktől elvárás, hogy magas szakmai színvonalon végezzék gyógyító munkájukat. A rendtagok közül csak néhányat szentelnek pappá, rendházanként (konventenként) egyet-kettőt, akik a betegek és a rendi templomok lelkipásztori szolgálatát végzik. ■ (Koltai András, 2025)
[Kézikönyvek:] Karcsú 1867 III, 83–93. – Tóth Mike 1904, 79–83. – Balanyi 1923, 185–186. – Balanyi 1933, 49-50. – Heimbucher 1933–1834, I, 600–611. – LthK I, 1957–1967, 1248–1249 (C. Bierbichler) – DIP 1974–2003, VI, 982–988. – Puskely 1998, I, 174–180. – MKLex 1993–2014, V, 352–354 („irgalmasok”). – MaMűL 2003–2014, IV, 308–309 (Török József). – [Névtárak:] Szöllőssy 1878, I, 189–190. – MKA 1927, 243–245. – MKA 1930–1931, 247-249. – Somorjai 2008, 230–232. – [Cikkek, monográfiák:] Pranger, Vinzenz: Geschichte des Klosters und Spitals der Barmherzigen Brüder in Graz und der inner-österreichische Ordensprovinz zum Heiligsten Herzen Jesu, Graz, 1908. – Strohmayer, Hermangild: Der Hospitalerorden des Hl. Joannes von Gott, Barmherziger Brüder, Regensburg, 1978. – Polednik, Heinz: Die Barmherzige Brüder in Österreich 1918–1977, Wien, 1977. – Sajowitz, Meinhard: Die Barmherzige Brüder in Österreich 1978–2000, Wien, 1999. – Watzka, Carlos: Arme, Kranke, Verrückte: Hospitäler und Krankenhäuser in der Steierrmark vom 16. bis zum 18. Jahrhundert, Graz, 2007 (Veörffentlichungen des Steierrmärkichen Landesarchivs). – Watzka, Carlos: Zum Süd-Nord-Wissenstransfer im „Gesundheitsmanagement” der Frühen Neuzeit: Der Hospitalorden des Heiligen Joannes von Gott (Barmherzige Brüder) und die Etablierung eines Netzwerks von Krankenhäusern in der Habsburgermonarchie, in Wissensaustausch in der Medizin – 15–18. Jahrhundert, hg. Sonia Horn, Gabriel Dorffner–Rosemariae Eichinger, Wien, 2007, 219-252. – Petr Jelínek: Der Konvent der Barmherzigen Brüder in Feldsberg und seine Krankenprotokolle (1683–1711), in Mitteilungen des Institut für Österreichische Geschichtforschung 115(2007), 369-393. DOI: https://doi.org/10.25162/medhist-2009-0008. – Carlos Watzka, Der Hospitalorden des Heiligen Johannes von Gott in der Habsburgermonarchie 1605-1781, in Bettelorden in Mitteleuropa: Geschichte, Kunst, Spiritualität: Referate der gleichnamigen Tagung vom 19. bis 22. März 2007 in St. Pölten, hg. Heidemarie Specht–Ralph Andraschek-Holzer, St. Pölten, 2008, 106-132. – Watzka, Carlos–Jelínek, Petr: Krankenhäuser in Mitteleuropa vor der Aufklärung: Das Beispiel des Ordenshospitals der Barmherzigen Brüder in Feldsberg/Valtice und seiner Patienten 1630–1660, in Medizinhistorisches Journal 44(2009): 3-4, 235-273. DOI: 10.25162/medhist-2009-0008 – Pünkösti Árpád: A kereszt gombja: az ORFI esete az Istenes Szent János Betegápoló Renddel, Budapest, 2010. – Jelínek, Petr etal.: Germanische Provinz des Hospitalordens des Hl. Johannes von Gott bis 1780, I–II, Cieszyn 2018. – 400 Jahre Nächstenliebe: Krankenhaus der Barmherzigen Brüder Wien 1614–2014, red. Gerda Lederer, Wien, 2024. URL: https://www.barmherzige-brueder.at/pages/wien400/festschrift – [Web:] Wikipedia/hu (Barmherzige Brüder vom hl. Johannes von Gott). – https://www.barmherzige-brueder.at/. –https://www.ordensgemeinschaften.at/portal/ordenswiki/address/409.html
meltematricula@gmail.com
https://melte.hu
https://www.facebook.com/magyaregyhazileveltarosok