Szatmárnémeti irgalmasrendi konvent és kórház

Az intézményt Hám János szatmári és Leonhard János tábori püspök alapította. Az első irgalmasrendiek 1834-ben érkeztek a városba. Eleinte Vécsey báró főtéri palotájában laktak, majd 1837-ben költöztek be saját István téri épületükbe. A kezdeti anyagi nehézségek legyőzése Gróf Mózes sebész-főorvosnak és Hecht Viktorián gyógyszerésznek volt köszönhető. Gyógyszertárukat 1839-ben nyitották meg. Az 1848/1849. évi szabadságharc alatt az egész épületet a katonaság, majd a hadifoglyok foglalták le, a szerzetesek kénytelenek voltak rendházukat is elhagyni. 1904-től a rendházat a kórházzal együtt átalakították, így az ágyak száma 1906-ban 23, 1909-ben már 60 volt. A helyiek „Papok kórházának” nevezték. ■ Miután az első világháború után, 1919-től Szatmárnémetit Romániához csatolták, 1923-ban a szatmári irgalmasrendi konventet is a magyar tartománytól a romániai rendi delegátus alá rendelték. A kórházat 1925-ben nők számára is megnyitották, úgy, hogy a szatmári Caritas jótékonysági egylettel szerződést kötöttek, amelynek értelmében a földszinti nagy és kis kórterembe 16 ágyra idős nők kaptak helyet. 1925 és 1935 között 18 ágyas menhelyet is működtettek. 1935-ben egy átfogó felújítás után a felszerelt kórházi ágyak száma 50 volt. ■ A második bécsi döntés után, 1940-ben a város ismét Magyarország része lett, így a konvent is visszatért a magyar rendtartományhoz. 1945-ben azonban ismét változott a helyzet, és a második világháborút lezáró határrendezéssel visszaállt a korábbi, 1940 előtti állapot. ■ A rend működésének a kommunista diktatúra vetett véget, amikor 1949-ben a szerzetesrendeket betiltották, vagyonukat államosították. Az épületben sokáig elmegyógyintézet (pszichiátria) működött (közben tornyát elvesztette), majd a szatmári egyházmegye tulajdonába került, és 2023-ben benne nyílt meg a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum Óvodája és Bölcsődéje. ■ (Bojtos Anita, Koltai András, 2025)