Bazilita rend munkácsi (magyarországi) tartománya

A Magyarország északkeleti vármegyéiben működő ortodox, majd az 1646-os ungvári unió után nagyrészt görögkatolikussá lett monostorok eleinte önállóak voltak. Legjelentősebbnek a Munkács melletti Csernek-hegyen álló Szent Miklós-monostor számított, igumenje a 15. századtól kezdve püspökké volt szentelve. A szláv ajkú monostorok kapcsolatban álltak a lengyel-ukrán területek szerzeteseivel, és a 17. század második felében az ottani baziliták folyamatosan aspiráltak a munkácsi püspöki székre. Önszerveződésük mégis elég későn kezdődött: 1733-ban a kisbereznai, miszticei, krasznibódi és zaricsói monostorok elöljárói a munkácsi igumennek törvényes engedelmességet fogadtak, így protoigumennek (tartományfőnök) ismerték el. A munkácsi püspökök, akik a szerzetesek közül kerültek ki, és továbbra is a munkácsi monostorban laktak, egy darabig még nem akartak lemondani sem a kolostorok felügyeletéről, sem a munkácsi monostor jövedelmeinek őket illető részéről. Mindent megtettek annak érdekében, hogy a protoigumen szerepét csökkentsék. A vitát Mária Terézia királynő 1751-es rendelete zárta le: a püspöknek el kell hagynia a monostort, és Munkács városában új rezidenciát kell építenie. Bár ezt Olsavszky Mihály Mánuel (1742–1767) püspök vonakodott teljesíteni, 1766-ban mégis a városba kellett költöznie, így a szerzetesek megszabadultak a püspök számukra terhes befolyásától. Úgy tűnik azonban, hogy a Magyar Királyság területén kialakult rendtartomány 1932-ig nem kapott szentszéki megerősítést, noha a lengyel-litván unió területén lévő tartományoktól sem függtek (kivéve az 1920 és 1932 közötti éveket). ■ II. József szekularizációját a magyarországi tartomány átvészelte, csupán néhány kisebb, főleg máramarosi házat oszlattak fel (pl. Uglya, Bedő, Barcánfalva). A szerzetesi élet hanyatlása a 19. század közepére itt is nyilvánvaló lett. 1852-ben IX. Pius pápa elrendelte, hogy a Habsburg Birodalom összes szerzetesrendjében és kongregációjában végezzenek kánoni látogatást. Szcitovszky János prímás a baziliták vizitációját Gaganecz József eperjesi püspökre bízta. Az 1856 szeptemberében végzett kánoni látogatás során megújították a rendi szabályokat, amelyeket 1858-ban a munkácsi káptalanon hirdettek ki. (Szentszéki megerősítést azonban nem kaptak, mert el sem jutottak Rómáig.) ■ A rendi hanyatlás azonban nem állt meg. 1903-ban a munkácsi egyházmegyei „értekezleten” (zsinat) Firczák Gyula (1892–1912) püspök támogatta, hogy az itteni bazilitákat is reformálják meg galíciai mintára, az ún. dobromili reform módjára, de – etnikai és politikai okok miatt – nem az ottaniak bevonásával, hanem saját „erőkkel”. A reform központi helyének az Ungváron építendő új bazilita rendházat szánta. Firczák azt szerette volna elérni, hogy a reform végrehajtása érdekében nevezzék ki a rend apostoli vizitátorává, s a rendet helyezzék a felügyelete alá. Az ungvári ház 1912-re elkészült, azonban a rendi reform lassan haladt. Ugyanis a szamosújvári és a hajdúdorogi püspök is azzal állt elő, hogy az egyházmegyéjük területén álló bikszádi, illetve máriapócsi kolostornak a rendtartományból való kiemelésével megalapíthassák a rend román, illetve magyar ágát. Homa Joákim protoigumen (1906–1931) inkább a galíciaiak bevonását támogatta volna, és tárgyalást kezdtek a hazai jezsuitákkal, hogy az ő segítségükkel valósulhasson meg a reform. 1918-ban Ungváron rendi nagykáptalant tartottak, amelyen Papp Antal munkácsi püspök (1912–1924) elnökölt. Ekkor a többség úgy döntött, hogy a rend reformjának megvalósításához nem a ►galíciai baziliták, hanem inkább a magyarországi jezsuiták segítségét kérik, de a trianoni határváltozások miatt másképp alakultak az események. A reform 1920-tól mégis a galíciai ►Legszentebb Üdvözítőről nevezett Rutén Kongregációhoz való csatlakozással valósult meg, és végül 1932-ben a ►Szent Miklós (kárpátaljai) tartomány kánoni felállításához vezetett. ■ (Terdik Szilveszter, 2025)