Cseh Premontrei Cirkária
Latin név
Circaria Bohemiae et Moraviae / Austriae / Cecho-Slovakensis Ordinis Canonicorum Regularium Praemonstratensium
Névváltozatok
Československé cirkárie Řádu Premonstrátských řeholních kanovníků, Böhmische Zirkarie des Prämonstratenserordens

Egyetemes rend adatai

Név (egyetemes rend)
Premontrei Rend
Latin név (egyetemes rend)
Candidus et Canonicus Ordo Canonicorum Regularium Praemonstratensium (OPraem)
Névváltozatok (egyetemes rend)
Premontrei Kanonokrend, premontreiek
Felekezet
római katolikus
Férfi rend/női rend
férfi
Típus
pápai jogú szabályozott kanonoki rend
Alapító
Magdeburgi Szt. Norbert (1081/1085–1134)
Évszámok
1120; pápai jóváhagyás 1126; újból 1617–1624
Életmód
a liturgia ünnepélyes végzése, liturgikus apostolkodás, plébániai szolgálat, ifjúság nevelése, missziók

Magyarországi szervezet adatai

Évszámok
1140/1160–1290/1300 külön cseh és morva cirkáriák; 1290/1300–1781 cseh-morva cirkária; 1852–1889 osztrák-magyar cirkária; 1889–1921 osztrák cirkária; 1921–1950 csehszlovák cirkária; 1990– cseh cirkária
Székhely
Prága / Praha, Strahovské nádvoří 132/1
Története

A közös életet folytató és egyúttal lelkipásztori munkát végző papi közösségek többnyire Szent Ágoston 400 körül megfogalmazott reguláját követték, amely a vagyonközösséget, a közös imádságot és az aszkézist állította a középpontba. A szabályozott kanonoki életideált legsikerebben az a közösség valósította meg, amelyet Xanteni Szent Norbert alapított 1120-ben az észak-franciaországi Prémontré völgyben. „Szent Ágostonnak a prémontré-i egyház szokásai szerint élő kanonokjait” hamarosan mindenfelé hívták, így a rend már a 12. század első felében elterjedt a rend egész Európában. ■ Csehországban Henricus Zdik olmützi érsek honosította meg, a rendet, aki 1137/1138-ban tett szentföldi útja során maga is fogadalmat tett, majd 1140-ben Prága Strahov városrészében megalapította az első, „Sion hegynek” (Mons Sion) nevezett monostort (canonia), és végül 1145-ben monostorrá alakította a leitomischl-i templomot is, amelyet „Olajfák hegyének” (Mons Olivetus) nevezett. Az első premontrei szerzetesek a Rajna-vidéki Steinfeldből érkeztek. A szaporodó cseh monostorok (kanóniák) gazdaságilag is virágoztak. Mindenfelől adományokkal és kegyes alapítványokkal látták el őket, művészi templomokat és épületeket emeltek a nagy létszámú szerzetesi közösségek számára. Strahovban híres iskola működött, a leitomischl-i apátság temploma pedig 1343-ban püspöki székesegyház lett, amelynek kanonokjai a monostor szerzetesei közül kerültek ki (a püspökök azonban nem). ■ A rend rohamos elterjedése miatt egy-egy ország vagy tartomány monostorait már a 12. században cirkáriákban (circaria) egyesítették. Minden cirkáriába egy vagy két vizitátort (vagy circatort) választottak, hogy végigjárja a monostorokat, ellenőrizze szerzetesi fegyelmüket, és szükség esetén megvédje őket. Később a generális apátok a cirkáriák élére vikáriust állítottak (vicarius abbatis generalis), általában egy-egy nagyobb monostor apátját. A cseh- és morva monostorok eredetileg két külön cirkáriát alkottak, de ezeket 13. század végén egyesítették, és mindvégig ide tartoztak Alsó- és Felső-Ausztria monostorai is. ■ A premontreiek fejlődését csúcspontján törte meg a huszita polgárháború a 15. század elején. Husz János követői, aki ellene voltak az Egyház világi hatalmának feldúlták és felgyújtották a monostorokat, és teljes konventeket gyilkoltak le. Akkora volt a rombolás, hogy a monostorokat csak lassan, sok munkával tudták újjáéleszteni, egyeseket (köztük Leitomischl-t is) pedig egyáltalán nem. Ráadásul a lerombolt monostorok birtokainak nagy részét Luxemburgi Zsigmond császár huszita érzelmű nemeseknek zálogosította el, és katonai költségekre fordította. Viszont a kommendátor apátok kinevezése – Magyarországgal szemben – nem volt szokásban. ■ A monostorok helyezte a 16. században, a lutheri eszmék terjedésével ismét rosszabbra fordult. Szinte egész Csehország elfordult a katolikus hittől, a monostorokat elhagyták és lerombolták. A rendbe inkorporált leitomischli püspökség is végleg megszűnt. ■ A helyzet a 16. század végén, a katolikus reform megindulásával kezdett változni. A mozgalom élén álló Jézus Társasága ugyan szeretett volna kollégiumainak fenntartására premontrei apátságokat is megszerezni, de a rend buzgó és szent megújítót kapott Joannes Lohelius strahovi apát (1586–1612) személyében, aki utódjával, Kasper von Questenberg-gel (1612–1640) együtt belsőleg és külsőleg is megújította nemcsak Strahovot, hanem az egész cseh cirkáriát. Sorban újraélesztették a premontrei monostorokat, főként a Fehér-hegyi csata után, az 1620-as években, és a kevés világi pap helyett plébániai és prédikátori feladatokat vállaltak. Questenberg 1627-ben a rendalapító Szt. Norbert holttestét Magdeburgból Strahov-ba vitette, Prágában pedig megalapította a Collegium Norbertinumot, a premontrei (és más szerzetesrendi) növendékek tanulmányi házát. A 17–18. század a cseh premontrei cirkária újabb fénykora volt. Az elegáns barokk stílusban megújult épületekben sokan művelték az irodalmat és a tudományokat, amelyben – Belgiumot leszámítva – a rend minden más cirkáriáját felülmúlták. ■ A cseh- és morvaországi premontrei monostorokban kezdetben a latin mellett a cseh nyelvet használták, de a 14. század során a lakosság változása miatt az ország nyugati és déli szélén fekvők (Chotieschau, Tepl, Klosterbruck) német nyelvűvé váltak. A huszita háborúk után a cseh kultúra visszaszorult, és a 17. századra, a Habsburg uralkodók alatt mindenhol a német nyelv lett az uralkodó. Ez csak a 19. században, a cseh nemzeti tudat újraélesztése után változott meg, amikor a csehországi premontrei monostorok közül egyedül a szudéta-vidéki Tepl maradt német nyelvű. ■ A cseh cirkáriából indult a 18. század elején a ►magyarországi premontrei élet újjáélesztése. Franz von Schöllingen perneggi prépost (1700-tól apát) 1694-tól kezdve megszerzett néhány magyar prépostságot, de mivel a háborús időben ezek helyreállítása meghaladta kis prépostsága erejét, eladta azokat morvaországi apátságoknak. Így 1710-re Klosterbruckhoz (Louka, Luca) tartozott Jászó, Lelesz és Váradhegyfok, Hradisch-hoz (Hradisko, Gradicium) Csorna, Obrowitz-hoz (Zabrdovice) pedig Jánoshida. Pernegg egyedül a türjei prépostságot tartotta meg, de 1737-ban az is eladta a Csornát már birtokló Hradisch-nak. Bár a csehországi apátok a magyar prépostságokban elsősorban csak titulust (amelyet vagy maguk vagy konventjük egyik tagja viselt) és jövedelmező birtokot láttak, a 18. század során mégis lassan felépítették azokat, és újraindították a szerzeteséletet. ■ A cseh cirkáriához a 18. század második felében 15 önálló monostor tartozott: öt Csehországban (Chotieschau/Chotesov, Doxan/Doksany, Prága-Strahov, Tepl /Tepla, Selau/Zeliv/Fontes Siloe), négy Morvaországban (Hradisch/Hradisko, Klosterbruck/Louka, Neureisch/Nova Rise, Obrowitz/Zabrdovice), három Alsó- és Felső-Ausztriában (Geras, Pernegg, Schlägl/Plaga), kettő Sziléziában (Boroszló–Szt. Vince, Czarnowans, amelyek szintén német nyelvűek voltak) és egy Magyarországon (Jászó). További monostorok a nagyobbaktól függő helyzetben voltak, mint Mühlhausen (Milesvko, Csehország), Griffen (Karinta) és a magyarországi prépostságok. A cseh premontreiek létszáma (több, mint 600 fő) minden más ottani szerzetesrendét meghaladta. ■ II. József egyházi reformjai súlyosan korlátozták a premontreiek életét. A császár 1781-től megtiltotta a rendi központtal és egymással folytatott kapcsolatot (így a cirkária is megszűnt), a szabad apátválasztást és a novíciusok felvételét, a növendékeket pedig (a Norbertinum helyett) közös papnevelő intézetekbe kényszerítette. Végül pedig 1785 és 1787 között feloszlatott Cseh- és Morvaországban öt, Ausztriában és Magyarországon pedig egy-egy egy apátságot (valamint a hozzájuk tartozó leányprépostágokat), így a cseh cirkáriában csupán hat premontrei monostor maradt (Geras, Neureisch/Nova Rise, Prága-Strahov, Schlägl, Tepl/Tepla, Selau/Zeliv). Ezekre azonban újonnan alapított plébániák ellátását és gimnáziumi tanítást bízott, így alapjaiban változtatta meg a premontreiek életmódját, amely a szerzetesi fegyelem hanyatlásához vezetett. ■ Eközben a rend központja is megszűnt, miután a francia forradalom során, 1793-ban Prémontrét is szekularizálták, majd a napóleoni háborúk során ugyanerre a sorsra jutott Európa szinte valamennyi premontrei apátsága, kivéve azt a kilencet, amelyek az Habsburg Birodalom területén álltak: Csehországban Prága-Strahov, Tepl és Selau, Morvaországban Neureisch, Alsó-Ausztriában Geras, Felső Ausztriában, Schlägl, Tirolban Wilten (amely a megszűnt bajor cirkáriához tartozott, de 1816-ban visszaállították), ►Magyarországon pedig Csorna és Jászó (amelyeket az uralkodó 1802-ben adott vissza a premontreieknek). Ezek azonban nem álltak egymással hivatalos kapcsolatban. Ugyan a strahovi apátot 1804-ben kinevezték az birodalom premontrei apátságainak elnökévé (praeses), de 1813-ban ez a funkció is megszűnt. ■ Az 1848-as forradalmak után az osztrák jozefinista egyházpolitika megváltozott. Ezért a Szentszék 1852-ben Friedrich zu Schwarzenberg prágai érseket bízta meg az osztrák monostorok reformjával. Az általa Marienbadba (amely a teplai apátság birtoka volt) összehívott cseh, osztrák, és magyar premontrei apátok Hieronymus Zeidler strahovi apátot választották elöljárójuknak (praeses). Ettől kezdve rendszeresen tartottak tartományi káptalanokat Bécsben illetve 1859-tól egyetemes káptalant Strahovban, ahol a tiroli Wilten apátsága is az osztrák-magyar cirkáriához csatlakozott, amelyben új szabályzatot vezettek be. ■ A rend teljes újjászervezése 1883-ban, a Bécsben tartott egyetemes káptalanon történt meg, ahol Sigismund Stary strahovi apátot generális apáttá választották, és két cirkáriát állították fel: egyet az Osztrák-Magyar Monarchia minden kanóniája számára (beleértve a magyarokat is), egyet pedig Belgium számára (ahol 1857-től újra kezdődött a premontrei élet). A következő, a belgiumi Tongerloo-ban tartott káptalanon azonban az osztrák-magyar cirkáriát szétválasztották, és ismét fölállították a ►magyar cirkáriát. ■ Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918. évi széthullása után, a következő egyetemes káptalan, amelyet 1921-ben a belgiumi Averbode-ban tartottak, úgy döntött, hogy a négy csehországi apátság váljon ki az osztrák cirkáriából, és alkossanak külön csehszlovák cirkáriát. Három év múlva, 1924-ben a Teplában tartott generális káptalan a jászói prépostságot is a csehszlovák cirkáriához csatolta. ■ Miután a hitleri Németország hadserege 1938-ban és 1939-ben megszállta Ausztriát és Csehországot, a premontrei apátságok is a náci hatóságok üldözésének célpontjai lettek. Schlägl és Neureisch apátságait erőszakkal elfoglalták, utóbbi szerzeteseit Auschwitz-ba deportálták. De a helyzet a második világháború után, a Német Birodalom összeomlásával nem javult. A teplai apátság tagjait (mint szudéta-vidéki németeket) 1945-ben kitelepítették, majd a Csehszlovákiában uralomra jutó kommunista diktatúra 1950-ben minden szerzetesrendet megszüntetett. A premontreieket is gyűjtőkolostorokba internálták, épületeiket államosították. A strahovi monostorban Nemzeti Irodalmi Emlékhely, Teplában és Neureischben katonai laktanyák, Seluban és Jászón az 1950-es években szerzetesi internálótáborok („gyűjtőkolostor”), majd pszichiátriai intézetek működtek. ■ A diktatúra megszűnésével, 1990-ben a premontreiek visszakapták csehországi és szlovákiai monostoraikat, és részben egyéb birtokaikat, az öt megmaradt kanóniában újból elöljárókat választottak, és megkezdték a közösségi életet. ■ Újraéledt 1990-ben a cseh cirkária is. Bár Csehszlovákia 1993-ben megszűnt, az időközben, 1970-ben bevezetett új konstitúciók szerint a cirkáriák már nem politikai földrajzi, hanem nyelvi alapon szerveződtek, így a szlovákiai Jászó továbbra is a cseh cirkária része maradt, csakúgy, mint a premontrei nővérek cseh és szlovák közösségei. ■ (Koltai András, 2026).

Lelkiség

A premontreiek a közös életet választó papi közösségek, a szabályozott kanonokok életformáját követik, amely a szemlélődő és az aktív életet ötvözi („vita mixta”), tehát fontos szerepet kap benne egyrészt a közösen, lehetőleg ünnepélyesen végzett zsolozsma és liturgia, másrészről pedig a lelkipásztori és azzal összefüggő művelődési munka, amely magába foglalja akár a hiteleshelyi tevékenységet és az iskolai tanítást is. A rendalapító Xanteni Szent Norbert (1080c–1134) elgondolása szerint a szemlélődő monostori élet során gyűjtött lelki kincseket a lelkipásztori munka során kell átadni másoknak, a lelkek megmentéséért („contemplare et contemplata aliis tradere”). Mindebben a premontreiek Szent Ágoston 400 körül megfogalmazott reguláját követték. Az eredeti célkitűzéseket a devócióval kiegészítve fogalmazták meg a barokk korban a rend öt fő célját (quinque fines ordinis): kórusima, az Oltáriszentség tisztelete, Mária tisztelete, lelkipásztorkodás, önmegtagadás (böjti fegyelem). ■ (Koltai András, 2026).

Archontológia
Generális vikáriusok: Joannes Lohelius (Strahov, 1587–1614); Kaspar de Questenberg (Strahov, 1614–1640); Benedictus Lahen (Louka, 1641–1653); Norbert v. Amelunxen (Strahov, 1653–1656); Matthaeus Paul (St. Vincentii Breslau, 1656–1672); Hieronymus v. Hirnhaim (Strahov, 1672–1679); Hyacinth Hohmann (Strahov, 1679–1790); Norbert Zelecky (Hradist, 1690–1709); Vitus Seipel (Strahov, 1709–1711); Carolus Kratochvil (Louka, 1711–1712); Marian Hermann (Strahov, 1714–1741); Daniel Schindler (Zeliv, 1742–1752); Paul Vaclavik (Hradist, 1752–1781). – Alfred Clementso (Tepl, 1889–); Gilbert Helmer (Tepl, <1920>); Gilbert Helmer (Tepl, <1928>). – Vizitátor: Norbert Schachinger (Schlägl, 1889–); Method Zavoral (Strahov, <1920–1928>).
Bibliográfia

[Kézikönyvek:] Karcsú 1867, I, 281– 290. – Szöllőssy 1878, I, 26– 36. – Tóth Mike 1904, 7–12. – Žák 1911, 45-58. – Balanyi 1933, 157–163. – Heimbucher 1933-1934, I, 432– 448. – LThK 1957–1967, VIII, 688– 694 (N. Backmund). – DIP 1974–2003, VII, 720– 741. – Puskely 1998, II, 999– 1005. – MKLex 1993–2014, XI, 255– 266. (Kovács Endre Imre OPraem). – Buben 2002–2012, II/1, 59-146. – OKZR 2005–2007, III, 11–38 (Johannes Meier). – [Névtárak:] – Catalogus generalis Ordinis Praemonstratensis in anno jubilaeo 1928, Averbode, 1928. – [Könyvek, tanulmányok:] Le Paige, Joannes: Bibliotheca Praemonstratensis ordinis, I-II, Parisiis, 1633. – Hugo 1734–1736. – Backmund 1949–1956, I, 276-280. – Backmund 1983, 338-343. – Backmund, Norbert: Die Entwicklung der deutschen Prämonstratenserzirkarien, in Zeitschrift für Kirchengeschichte 1984, 215–222. – Backmund, Norbert: Geschichte des Prämonstratenserordens, Grafenau 1986. – Dolista, Karel: Circaria Bohemiae, Abbas Praemonstratensis et Capitulum Generale 1142-1541, in Analecta Praemonstratensia 63(1987):3-4, 221-253; 64(1988):1-2, 143-165; 65(1989):3-4, 273-319. – Ardura, Bernard– Dolista, Karel: Prämonstratenser in Böhmen, Mähren und in der Slowakei / Premonstráti v Čechách, na Moravé a na Slovensku, Praha, 1993. – Dolista Karel: Der Prämonstratenser-Orden in Tschechien, in Studien zum Prämonstratenserorden, hg. von Irene Crusius–Helmut Flachenecker, Göttingen, 2003, 619–650. – Wikipedia/de (Prämonstratenser). – Wikipedia/cs (Řád premonstrátských řeholních kanovníků). – http://premontre.info/https://premontreiek.hu – Praemonstratensian Atlas, 2025. URL: https://yvonneseale.org/atlas/