Egyetemes rend adatai
Magyarországi szervezet adatai
A Kisebb Testvérek Rendjét Assisi Szent Ferenc (1182–1226) alapította, aki megtérése után, Jézus Krisztus követésében mindenét elhagyva a szegénységet választotta. Hamarosan számos követője akadt. III. Ince pápa (1209) szóbelileg jóváhagyta a „testvériség” életmódját, majd 1223-ban III. Honorius pápa (1216–1227) írásban is megerősítette a regulát. Az Úr hamarosan számos követővel ajándékozta meg a közösséget, ezért az 1217 pünkösdjén tartott káptalanon elhatározták, hogy Az evangéliumot Szent Ferenc példája szerint Itálián kívül is hirdetik. ■ A ferencesség szlavóniai múltja a 13. századig nyúlik vissza, ugyanis Zágrábban már az 1230-as években kolostor létesült, amely a 14. század elején a ►magyar konventuális provincia egyik kusztódiájának központja volt. A zágrábi és varasdi kolostorok a reformáció és az oszmán hódítás ellenére gyakorlatilag folyamatosan működtek. A ►Szűz Mária rendtartomány 17. századi megújulása során a szlavóniai kolostorok száma különösen szépen gyarapodott. A század közepén a Dunántúlon öt, a Dunáninnen négy, Szlavóniában (Kőrös, Varasd és Zágráb megyék területén) pedig hat kolostor működött. Ezért a mariánusok horvát származású provinciálisa, De Tauris (Janschitz) Pál, aki eredetileg a ►bosnyák-horvát Szent Kereszt provincia tagja volt, elhatározta, hogy a szlavóniai kolostorokat különválasztja a magyar provinciától, és önálló őrséggé (custodia) szervezi. Ezt a magyar rendtagok tudta nélkül kérvényezte a szentszéki Szerzetesi Kongregációtól, arra hivatkozva, hogy Szlavóniában a horvát nyelvet használják, és e terület a török veszély miatt Magyarországról nehezen látogatható. Miután a különválást a Kongregáció engedélyezte, majd – látva a szlavóniai gvardiánok véleményét – az 1654. évi tartományi káptalan sem ellenezte, a következő évben, 1655-ben végrehajtották a szétválást, és azt VII. Sándor pápa is megerősítette. A hat szlavóniai (Zágráb, Varasd, Kőrös, Ivanics, Remetinc, Krapina) valamint a stájerországi Ormosd (Friedau) kolostorából önálló őrség jött létre, amely védőszentjének Szent László királyt választotta, mert a szlavóniai ferencesek úgy tudták hogy korábban már létezett egy ilyen nevű őrség (amely azonban az obszerváns ►szalvatoriána provinciához tartozott). Mivel a következő években az őrség tovább fejlődött (megtelepedtek Kaproncán és a muraközi Csáktornyán) 1661-ben a pápa provincia rangjára emelte (Provincia Sclavoniae S. Ladislai). ■ Az új provincia a következő évtizedekben szinte minden szomszédos ferences provinciával területi vitákba keveredett. A ►mariánusokkal azért, mert azok 1668-tól megtelepedtek Muraszombaton, amely addig a ladiszlaitus ormosdiak kolduló területe volt. Utóbbiak arra hivatkoztak, hogy a Muraközben a többség horvátul beszél. Ugyanakkor az ormosdi kolostort az osztrák provincia törekvéseitől kellett megvédeniük. De a ►bosnyák-horvát provinciával is ellentétbe kerültek a Száva menti alamizsna-gyűjtési határok miatt, amelyet 1681-ben rendeztek. Később fölmerült, hogy megszerezzék a ►bosnyák-horvát provincia horvátországi kolostorait, és nevüket „Sclavoniae et Croatiae”-ra egészítsék ki. Amikor 1687-től a Dunántúlon megszűnt az oszmán uralom, azonnal elfoglalták az egykori pécsi őrség Baranya és Somogy megyei kolostorait, arra hivatkozva, hogy ott is szlávul beszélnek. Ehhez 1688-ban királyi megerősítést kaptak, amelyet a magyarországi provinciák közötti területi kérdéseket 1689-ben rendező Antonio Lazari generális kommisszárius is jóváhagyott. A „decisio Lazariana” alapján az 1690-es években sikertelenül követelték a ►bosnyák rendtartománytól a török uralom alól felszabadult alsó-szlavóniai kolostorokat, miközben ők is alapítottak kolostorokat a Szávától délre (Kosztajnica, Hrsztovica), Mohácson pedig 1693 körül mindkét provincia megtelepedett. A vitákat a rend egyetemes definitoriuma 1700-ban úgy zárta le, hogy csak a ladiszlaiták építhetnek rendházakat Baranyában és Dél-Somogyban, de nem terjeszkedhetnek a Verőce-Gradiska vonaltól keletre, továbbá Mohácson és Eszéken mind ők, mind bosnyák ferencesek működhetnek. A Habsburg Birodalom ferences rendtartományai közül a ladiszlaita fogadta el utoljára a szigorú obszervanciát. Mivel attól tartottak, hogy a zsákmányló törökök és a nép szegénysége miatt nem tudnának megélni alamizsnából, nem szívesen mondtak le földbirtokaikról, még I. Lipót király személyes felszólítására (1690) sem. ■ A ladiszlaitus ferencesek elsősorban a horvátok, valamint a Szlavóniában (mint határvidéken) állomásozó katonaság lelki gondozásával foglalkoztak. Néhány helyen kisebb búcsújáró helyeket is gondoztak (Máriagyüd, Homokkomárom), amelyek a közeli régiók népét vonzották. De a porciunkulai búcsú alkalmával minden ferences templomot szívesen látogattak a környékbeli hívek. Miután azonban a Rákóczi-szabadságharc végén Klárics Miksa provinciális fölvette a Rákóczi-pártisága miatt üldözött szalvatoriánus rendtársát, Andrássy Miklóst, egyre több magyar fiatal lépett be a ladiszlaitusok közé, akik közelebb hozták egymáshoz a két nemzetiséget. ■ Amikor XIII. Leó pápa 1897-ben egyesítette ferences rend különféle reformált ágait (obszervánsok, reformáltak, sarutlanok, rekollektusok), ez az Osztrák-Magyar Monarchia államaiban egyúttal a szerzetesi életmód reformját jelentette, mert a bevezetett egységes rendi szabályzat elrendelte többek között a vagyonközösséget (vita communis) és a gesztenyebarna habitust. ■ Ezt követően, 1900-ban sor került a Magyarország területén működő provinciák átszervezésére is. Ennek során a Szt. László Provincia megszűnt. Szlavóniai és muraközi kolostorait (Csáktornya, Ivanics, Kapronca, Kosztajnica, Krapina, Varasd, Verőce, Zágráb) a horvátországi ►Szt. Cirill és Metód rendtartomány vette át, a Somogy vármegyeieket (Nagyatád, Nagykanizsa, Segesd) a mariána, a Baranya vármegyeieket (Máriagyűd, Pécs, Siklós, Szigetvár) a kapisztrána rendtartomány vette át. ■ (Koltai András, 2025)
Assisi Szent Ferenc az 1222-ben pápai jóváhagyást kapott regulában így határozta meg a Kisebb Testvérek hivatását: „kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” A ferences lelkiséget három kulcsszó jellemzi: az Úr lelkének birtoklása, a tulajdon nélküli élet és a viszonzás, avagy a visszaadás lelkülete. A rend kezdetektől fogva feladatának érezte a missziós evangelizációt. Ennek fő formája kezdetben elsősorban a bizalmas beszélgetés, a rövid buzdítás és saját életpéldájuk volt, melyet később a prédikálás egészített ki. Ezek a meglátások akár napjaink pasztorációjában is jelentőséggel bírhatnak. Az a tény, miszerint az „élet prédikációja” gyakran hatásosabb, mint a szóbeli prédikáció, mindenkor eredményes lehet, mint missziós módszer. Még a tizenkettőt sem érte el a testvérek létszáma, amikor Ferenc elküldte őket a megtérés és a bűnbocsánat hirdetésére. A vándor prédikálást maga Ferenc is gyakorolta, és ezek feltehetőleg rövid bűnbánati prédikációk voltak. Az, hogy minden testvér prédikálhasson, hosszú távon nem bizonyult kedvezőnek, ezért a rendalapító némi korlátozást vezetett be: „Egyetlen testvér se merjen másként prédikálni, mint ahogyan a szentegyház szokása és rendelete előírja, és csak akkor, ha ministere megengedi.” A rend további működésében felismerhető Ferenc zarándokútjának hatása, amelyet az ötödik keresztes hadjárat során, 1218 és 1220 között tett. A meg nem erősített regula (1221) említést tett azokról is, „akik a szaracénok vagy más hitetlenek közé mennek.” Ferenc ezt csak olyanoknak engedte, akikben erre meg volt a belső elhivatottság. ■ (Jonica Xénia, 2024)
[Kézikönyvek, a rendről:] Karcsú 1867, II, 1-26. – Tóth Mike 1904, 49-57. – Holzapfel 1909. – Balanyi 1923, 207–230. – Heimbucher 1933-1934, I, 656-814. – LThK 1957–1967, III, 273-280. – DIP 1974-2003, IV, 464-511; 839-911. – Puskely 1998, I, 357-367. – MKLex 1993–2014, IV, 858-862 („Kisebb Testvérek Rendje”, Sill Ferenc Aba OFM–Kis Lehel Csongor OFM). – MaMűL 2003–2014, II, 75-83 (Szántó Konrád OFM). – [Kézikönyvek, a rendtartományról:] Szöllőssy 1878, I, 158-159. – Szabó 1921, 101-103. – Karácsonyi 1923-1924, II, 283-306. – MKLex 1993–2014 („ladiszlaiták”, Diós István). – [Könyvek, tanulmányok:] Takács Ince OFM, Continuatio Waddingi quoad Provinciam Sanctae Mariae in Hungaria ab anno 1633. ad a. 1700., I, in Mariánus Élet 1937:1, 8-11. – Siptár Dániel, Tartományok harca: A ferences rend terjeszkedése a Dunántúl töröktől visszafoglalt részén (1683-1703) és a provinciák határainak megszilárdulása a XVIII. század folyamán, in Nyolcszáz esztendős a ferences rend, szerk. Medgyesy S. Norbert, Ötvös István, Őze Sándor, Budapest, 2013 (Művelődéstörténeti Műhely: Rendtörténeti konferenciák 8), 268-281. – [Web:] Wikipedia/de (Kroatische Franziskanerprovinz des heiligen Ladislaus)
meltematricula@gmail.com
https://melte.hu
https://www.facebook.com/magyaregyhazileveltarosok