Kapucinus Rend Bécsi Tartománya

Szent Ferenc evangéliumi életeszményének radikális követésével sokan kísérleteztek, de az egyik legsikeresebb kezdeményezés Matteo da Bascio (Bassi Máté) ferencestől indult, aki 1525-ben remete és vándorprédikátor életet kezdett Itália Marche tartományában. Nemsokára társak csatlakoztak hozzá, és 1528-ban pápai engedélyt kaptak, hogy a „remete kisebb testvérek” (fratres minores de vita eremitica), később „kapucinusoknak nevezett testvérek” (fratres capucciati nuncupati) közé újabb tagokat vegyenek fel, és saját rendházakat alapítsanak. A 16. század során nem kerülték el őket a botrányok, nézeteltérések és a ferencesekkel való ellenségeskedések, mégis sikeresen kötötték össze a remeték életformáját a lelkipásztorkodással. ■ A kapucinusokat puritán egyszerűségük mindenütt kedveltté tette, Itálián kívül is, francia és német nyelvterületen. 1599-ben Zbynko Berka prágai érsek kérésére 12 kapucinus indult Velencéből Prágába Lorenzo de Brindisi (Szt. Lőrinc, 1559–1619) generálisi megbízott (commissarius generalis) vezetésével, miután a generális káptalan létrehozta a Cseh–osztrák–stájer Kusztódiát. Még abban az évben letelepedtek Ernst von Mollard gróf támogatásával Bécs St. Ullrich külvárosában (ahol 1600-ban Forgách Ferenc esztergomi érsek áldotta meg kápolnájuk alapkövét), majd Prágában és Grazban is. A kusztódiát az 1618. évi generális káptalan tette teljes jogú provinciává, de közben 1608-ban kiváltak belőle a belső-ausztriai házak (Graz, Bruck/Mur, Laibach), amelyekből 1619-ben létrejött a stájer rendtartomány. Habsburg Mátyás császár és felesége 1621 és 1633 között végrendeletileg új kolostort és templomot építtetett a kapucinusok számára Bécs központjában, az Új Piactéren (Neuer Markt). A templom kriptája a Habsburg család legfontosabb temetkezőhelye lett. ■ A tizenötéves háború során, 1595-ben és 1597-ben Magyarországon is működtek olasz kapucinusok, mint a törökök ellen küzdő Pápai Állam hadseregének tábori lelkészei. Jelen voltak 1595-ben Esztergom és Visegrád visszafoglalásánál, majd 1597-ben Pápa és Győr, 1601-ben pedig Kanizsa ostrománál. Ebben az évben a Székesfehérvárt elfoglaló császári seregnél már a Cseh–osztrák–stájer Kusztódia tagjai lelkészkedtek, köztük maga Brindisi Szt. Lőrinc generálisi megbízott. Az 1601. okt. 9–15. között a Móri-árokban (Csókakőnél) vívott ütközetekben Lőrincnek és keresztjének tulajdonították, hogy a keresztény sereg kevés kárt szenvedett a török tüzérségtől, és jelentős győzelmet aratott. ■ A 17. század folyamán a kapucinusok számos további rendházat alapítottak Csehország és Ausztria területén. Lelkipásztori tevékenységük mindenhol túllépte a templom küszöbét. Plébános nélküli falvakban miséztek, prédikáltak népmissziókat tartottak, körmeneteket, zarándoklatokat vezettek, elsősorban a szegényebbek között. Sok helyen a jezsuiták missziós munkájának egyfajta kiegészítőiként tekintettek rájuk, mert olyan helyekre is eljutottak, ahová a jezsuiták nem. Szerény külsejű templomaikra a protestánsok is tisztelettel tekintettek. A ferencesekkel szemben kevésbé vállalták zarándokhelyek vezetését, csupán két lorettói kápolna esetében tettek kivételt (Prágában 1626-tól és Máriabesnyőn 1763-tól). A legyszerűbb emberek között és a császári udvarban is otthonosan mozogtak. Utóbbi közegben a legnagyobb befolyásra a magyarországi származású Komáromi Imre (Anton Sinelli/Sennel, 1622–1685) tett szert, aki sikeres alsó-ausztriai missziós prédikátorból lett I. Lipót császár gyóntatója és tanácsadója, végül 1680-ban Bécs püspöke. (Német nyelvterületen ő volt az első kapucinus püspök.) ■ A cseh–osztrák rendtartománynak 1673-ban már 36 rendháza volt, amelyeket a rendfőnök két részre osztott: egy cseh–morva és egy osztrák–magyar provinciára (amelyet egyes források „bécsinek” neveztek). Utóbbihoz akkor 17 alsó- és felső ausztriai rendház tartozott (Bécs–Neue Markt, Bécs–St. Ulrich, Bécsújhely, Bruck/Leitha, Freystadt, Gmunden, Hollabrunn, Korneuburg, Krems–Und, Linz, Mödling, Passau, Steyr, Tulln, Wels, Waidhof/Ybbs, Waidhof/Thaya). ■ Az osztrák és stájer kapucinusok már a 17. század első felében rendszeresen megfordultak Magyarországon is. A cseh–osztrák provinciának 1643-ban Pozsonyban, Sopronban és Nezsideren is volt missziós állomása, a dobronaki (Hartberg) és regedei (Radkersburg) rendházak tagjai pedig Vas és Zala megyében tettek missziós utakat, nyilván elsősorban a német nyelvű falvakban. Emellett időről-időre felmerültek a hódoltságba vagy Erdélybe küldendő kapucinus missziók tervei. Első tartós megtelepedésük a Pozsony megyei Bazinban történt, ahol Komáromi Imre közbenjárására 1674-ben I. Lipót császár és Szelepcsényi György esztergomi érsek nekik ajándékozott egy evangélikusoktól elvett templomot, majd 1676-ban Pozsonyban is házat kaptak jótevőiktől, amelynek helyén templomot és rendházat építettek. ■ A Magyarországot az oszmán uralom alól felszabadító háborúban (1683–1699) a kapucinusok ismét jelentős szerepet kaptak, elsősorban Avianói Boldog Márk (Marco d’Aviano, 1631–1699) révén, aki pápai legátusként járult hozzá a Szent Liga létrehozásához, és annak egyfajta szellemi vezére lett. Bécs 1683. évi felszabadításakor megáldotta és buzdította a katonákat, és a következő években is részt vett a hadjáratokban, egészen Belgrád 1688. évi visszafoglalásáig. A felszabadított Magyarországon egymás után jöttek létre a kapucinus rendházak (Buda, 1692; Mór, 1695; Magyaróvár, 1697; Pécs, 1698; Eszék ,1701 stb.). ■ A rendtartományban 1712-ben 24 rendházban 590 kapucinus élt. Többségük német anyanyelvű volt, és Magyarországon is többnyire a német nyelvű városokban és vidékeken végeztek lelkipásztori munkát. ■ II. József intézkedései a kapucinusok életét is jelentősen korlátozták. A császár fölöslegesnek talált olyan rendházakat, amelyek túl kicsi településeken voltak, vagy a városban más koldulórendi kolostor is működött. Ezért 1783–1788 között Alsó-Ausztriában 21-ből nyolc rendházat oszlatott fel (Bruck/Leitha, Hollabrunn, Korneuburg, Mödling, Poysdorf, Tulln, Waidhofen/Thaya, Waidhofen/Ybbs), Magyarországon pedig 16-ból hetet (Bodajk, Eszék, Hatvan, Holics, Magyaróvár, Pécs, Tokaj, Varasd). Eközben 1783-ban a stájer provinciához tartozó megmaradt szlavóniai rendházakból (Varasd, Zágráb), valamint más horvátországi és dalmáciai házakból 1783-ban létrejött a Horvátországi Kommisszariátus. Alsó-Ausztriában a rendházbezárások a császár halálával, 1790 után sem értek véget: Krems–Und rendháza 1796-ban, Schwechaté 1809-ben szűnt meg. A császári rendeletek megtiltották a generálissal való kapcsolattartást, a koldulást, a saját rendi stúdiumot, a harmadrendet és a kordás társulatokat, sőt egy időben a novíciusok felvételét is. A pappá szentelt rendtagok közül sokan egyházmegyés papok, a laikus testvérek pedig betegápolók lettek. Így a rendtartomány létszámában, tagjainak képzettségében és a szerzetesi élet minőségében is hanyatlott. 1878-ban Ausztriában csak öt rendház maradt (Bécs, Bécsújhely, Gmunden, Scheibbs, Linz), Magyarországon pedig nyolc (Bazin, Pozsony, Buda, Eszék, Máriabesnyő, Mór, Nagyvárad, Tata). Ennek megfelelően az 1840-es évektől a tartományfőnökök túlnyomó többsége a magyarországi születésű (de német anyanyelvű) rendtagok közül került ki. ■ Az első világháború utáni határváltozások miatt 1921-ben Giuseppe Antonio Bussolari rendfőnök az új nemzeti határok szerint rendezte át az ausztriai rendtartományokat. A stájer rendtartomány Jugoszlávia területére került rendházai a Horvátországi Kommisszariátussal együtt egy új, Illír Rendtartományt alkottak, a többi pedig az osztrák–magyar provinciához csatlakozott, amelynek neve azontúl Bécsi Rendtartomány (Provincia Viennensis) lett a Szeplőtelen Szűz Mária oltalma alatt, 22 rendházzal és 212 szerzetessel. A Csehszlovákia területére került bazini és pozsonyi rendházak 1923-ban közvetlenül a generális kúria irányítása alá kerültek, majd 1932-ben létrejött a ►Csehszlovák Rendtartomány, egyesítve a cseh–morva provincia házait a bazini és pozsonyi rendházakkal. ■ A Bécsi Rendtartomány magyarországi részének elválasztására ezt követően került sor. Vigilio dalla Zuanna (a Valstagna) rendfőnök 1933-ban jelen volt a bécsi tartományi káptalanon, és megkérdezte, hogy támogatják-e a négy magyar rendház (Buda, Máriabesnyő, Mór, Tata) függetlenítését. Mivel egyetértő választ kapott, 1934. ápr. 6-án létrehozta a ►Magyarországi Kommisszariátust, Brindisi Szt. Lőrinc oltalma alatt. ■ Ausztria 1938. évi német megszállása után az ottani kapucinusoknak is számos nehézséggel kellett szembenézniük. A nemzetiszocialista hatóságok hét kolostort teljesen, a többit pedig részlegesen lefoglaltak katonai vagy pártcélokra. Csupán két rendházat nem érintettek a foglalások. A laikus testvérek közül 65 főt hívtak be katonai szolgálatra, és 15-en közülük a háború során életüket vesztették. ■ Az 1980-as évektől az osztrák kapucinusok megfogyatkozása miatt a Krakkói Provinciából érkezett lengyel rendtársaik éltek és dolgoztak a Bécsi Provincia rendházaiban. 2007-ben egy közös Osztrák Rendtartományban egyesültek az északtiroli és a bécsi provinciák. 2011-ben csatlakoztak hozzá a dél-tiroli kapucinusok is, így neve Osztrák–Déltiroli Rendtartomány lett. (Innsbruckban 1593 óta éltek kapucinusok és 1605-ben létesült a tiroli rendtartomány, amely a későbbi változások során több rendtartományra osztódott.) 2022-ben azonban újraszabályozták a helyzetet, és a rendtartomány szétvált, helyette két delegáció jött létre. Nyugaton a Tiroli Delegáció (Delegation Tirol) négy rendháza (Feldkirch, Innsbruck, Irdning, Salzburg) a német rendtartományhoz (Deutsche Kapuzinerprovinz) csatlakozott, keleten pedig a Bécsi Delegáció (Delegation Wien) öt háza (Bécs, Bécsújhely, Klagenfurt, Leibnitz, Maria Fieberbründl) – még szorosabbra fűzve addigi kapcsolatait – a Krakkói Rendtartomány része lett. ■ (Koltai András, 2026)