Marosvásárhelyi minorita rendház

Keresztes Márton József, Küküllő vármegye főispánja 1726-ban a minoritáknak adta saját házát a marosvásárhelyi várban (amelynek gótikus temploma a 13. századtól a konventuális, majd 1444-től az obszerváns ferenceseké volt, de a 17. század óta a reformátusok használták). Azonban Thist várparancsnok a házat hamarosan katonai célokra foglalta le, így a minoriták Keresztes közeli birtokára, Udvarfalvára költöztek. ■ Csak 1740-ben térhettek vissza Georg Christian von Lobkowitz erdélyi főkormányzó engedélyével a városba, ahol Széles Mihály jegyzőtől telket vettek a Piactér és a Térjmeg (később Köteles Sámuel) utcák között. Először egy kisebb templomot emeltek a Piactéren, majd 1760-tól telkük magasabbik, a Térjmeg utca felé eső részén kezdték meg a rendház és a templom építését. A templom 1762-ben kapott tetőt, majd építése 1767-ben befejeződött (torony nélkül). Az itteni minoriták fő feladata a lelkipásztorkodás volt, főként helyben és Erdőszentgyörgyön. 1882-ben négy szerzetes élt a rendházban. Megélhetésük biztosítására 1871-ben bérházat építettek (Bolyai utca 10.). 1898-tól itt működött a magyar minorita tartomány noviciátusa. 1902-ben a templom bejárata elé csonkatornyot építettek (az addigi fa harangtorony helyett), 1903-ben pedig a rendház épületét egy új szárnnyal és emelettel bővítették. ■ Amikor az első világháború alatt, 1916-ban a román hadsereg egy időre elfoglalta a város, a minoriták a növendékekkel együtt a szepességi Csütörtökhelyre menekültek. A háború végén, 1918-ban a várost Romániához, a rendházat pedig 1926-ban a romániai minorita rendtartományhoz csatolták. A rendházat 1920 és 1925 között a román rendőrség használta, majd 1925-től újra szerzetesek lakták, sőt 1927-től itt működött az erdélyi provincia noviciátusa. Amikor 1940 és 1944 között Marosvásárhely ismét Magyarország része volt, a rendház a magyarországi rendtartományhoz tartozott. 1944 őszén a minoriták az orosz csapatok elől elmenekültek, és csak 1945-ben tértek vissza. ■ Házukban 1947-től az állami tanítónőképző majd az orvosi egyetem leánykollégiuma (bennlakása) és menzája működött. A kommunista román rendőrség 1951-ben a minoritákat az esztelneki ferences zárdába deportálta, de néhányan visszatérhettek Marosvásárhelyre, a rendházban meghagyott helyiségekbe, és misézhettek a templomban. A diktatúra 1990. évi megszűnését Marosvásárhelyen csak ketten érték meg. Miután Bányász József egyedül maradt, 2000-ben a rend átadta épületeit a Bara László által vezetett egyetemi és főiskolai lelkészségnek, amely azokat felújította. A lelkészséget 2008-ban a jezsuiták vették át, és 2012-ben a volt rendházban egyetemi kollégiumot indítottak. ■ (Rácz Piusz, 2025)