Imregi minorita rendház

A Zemplén vármegyei Imreg hegyoldalba épült régi templomának telkét és javadalmát 1752-ben báró Barkóczy Imre máramarosi főispán és felesége Erdődy Franciska engedte át a minoriták számára. Az alapító bátyja, Barkóczy Ferenc egri püspök még abban az évben megerősítette az alapítást. Ettől fogva minoriták vezették a plébániát is. Miután felépült az új kolostor, és rendbe hozták a középkori templomot, a minoriták 1761-ben elhagyták a Latorca túlsó partján fekvő, áradások által tönkretett radi kolostorukat (de a radi plébániát és filiáit továbbra is adminisztrálták, egészen 1822-ig), és Imregre költöztek. Ott 1787-ben II. József 15 rendtaggal engedélyezte a rendház működését. A minoriták a plébánia vezetése mellett elemi iskolában is tanítottak. Itt temették el 1875-ben Sujánszky Eusztákot, aki 1849. okt. 6-án meggyóntatta, és utolsó útjára kísérte az aradi vértanú tábornokokat. 1877-ben a falu nagy részével együtt a rendház is porig égett, de Ferenc József király és mások támogatása által még abban az évben rendbe hozták. 1882-ben már csak két minorita élt Imregen. ■ A községet 1919-ben Csehszlovákiához csatolták, emiatt 1925-ben a ►a Szent Cirill és Metódról nevezett Csehszlovákiai Rendtartomány része lett. 1938 és 1945 között ismét Magyarország része volt. Ekkor csak egy plébános és egy sekrestyés lakott a rendházban. ■ A világháború után az épület pár évig iskolaként szolgált, majd a csehszlovákiai szerzetesrendek 1950. évi feloszlatása után ismét elhagyatottá vált. A plébániát a Kassai Főegyházmegye látta el. 1959-ben, a kolostor rendbetétele után a kommunista hatóságok 14 irgalmas (vincés) nővért költöztettek ide, akiket 1961 után további 86 nővér követett. Miután a nővérek 1998-ban távoztak, a rendházat visszakapták a minoriták. A kolostort 2004-től három szlovák minorita lakja, akik a plébániát is vezetik. ■ (Rácz Piusz, Koltai András, 2025)