Szatmárnémeti ferences rendház

Szatmár városában 1285 előtt létesült Szűz Mária tiszteletére, amelyet a 14. század közepén I. (Nagy) Lajos anyja, az idősebb Erzsébet királyné is megajándékozott, 1349-ben káptalant tartottak benne. 1448-ban átadták az obszervánsoknak, akik 1556-ban elhagyták a várost, a kolostor megszűnt. ■ A ferencesek újbóli megtelepedésük Hám János (1781–1857) püspöknek volt köszönhető, aki tanulmányait a gyöngyösi ferenceseknél végezte. Hálából 1856-ban telket vásárolt a város Németi nevű részén, és hozzákezdett egy ferences kolostor és templom építéséhez. A rendház elkészült, a templom alapkövét is letették, de az építkezés a püspök halála (1857) miatt elakadt. Utódja, Haas Mihály (1858–1866) az elkészült épületben szegényházat rendezett be. Ennek védnökségét Habsburg-Lotharingiai Albrecht főherceg felesége, Hildegarda vállalta el, így az intézmény Hildegarda nevet kapta. Bíró László püspök (1866–1872) sem valósította meg Hám elképzelését, ő tanítóképző intézetté alakította az épületet. Végül Meszlényi Gyula püspök (1888–1905) idején került sor a templom felépítésére neoromán stílusban. Boromisza Tibor püspök szentelte fel 1906-ban Szent János apostol tiszteletére, de a hívek továbbra is Hildegárda néven emlegették. Boromisza püspök egyezett meg a kapisztrána rendtartománnyal a kolostor és plébánia átadásáról, amelyre 1913-ban került sor. Első kinevezett házfőnöke Tamás Alajos volt. ■ Miután a trianoni határváltozások után Szatmár is Romániához került, 1924-ben a rendházat az erdélyi stefanita provinciához csatolták. A kapisztránus ferenceseknek kötelességük volt 3 évig maradni, majd helyüket az erdélyiek vették át. ■ 1951. augusztus 20-a éjszaka innen is deportálták a ferenceseket Máriaradnára, majd 1957-ben a hatóság két rendtagnak engedélyezte a visszatérést. A ferences jelenlét 1980-ig tartott. Akkor az utolsó ferences házfőnök nyugdíjba vonulásával, egyházmegyés plébániaként működik. ■ (Jonica Xénia 2024)