Rákospalotai szalézi intézet

Károlyi István, a fóti Károlyi-birtok ura 1858-ban szakította ki rákospalotai földjeiből az Istvánteleknek elnevezett területet, amelyen mintamajorság és mezőgazdasági szakiskola létesült. 1882-ben fia, Károlyi Sándor a terület egy részét átadta az Első Budapesti Gyermekmenhely Egylet részére, amelynek egyik alapító munkatársa felesége, Korniss Clarisse volt. 1882–1888 között ezen épült fel az Egylet fiúotthona, amely 1884-ben nyílt meg. Iskoláskorú, elsősorban árva és elhagyott gyermekeket fogadott be, ellátást, nevelést, elemi iskolai oktatást, illetve az idősebbeknek szakképzést biztosítva. Az utóbbira egy tankertészet, illetve idővel egy sor tanműhely állt rendelkezésre. Az otthonhoz egy Szent István tiszteletére szentelt templom is tartozott. (Az épületkomplexum tervei Ybl Miklós irodájában készültek.) 1903-ban az Egylet és a fiúotthon megszűnt, Károlyi Sándor szegény leányok nevelőintézetévé alakította át az intézményt, amely ekkor kapta a Clarisseum nevet. A nevelőintézetet az irgalmas nővérek vezették, akik már korábban is működtek itt háztartásvezetőként és elemi iskolai tanítóként. 1910-ben Károlyi László ehelyett az újpesti Szent Erzsébet Egyesület leánypatronázsát helyezte el itt, majd 1914-ben a hadsereg foglalta le hadikórház céljára. ■ 1924-ben a Katholikus Patronage Egyesület megegyezett a Károlyi családdal, hogy jelképes összegért 20 évre bérbe veszik az ingatlant, hogy azt újra árva fiúk nevelésére fordítsák. A Patronage az újonnan elvállalt fiúotthon igazgatását és ellátását még 1924-ben a Szalézi Társaságnak adta tovább. (Ez volt az első nevelőotthon, amelyet az Egyesület a szaléziaknak adott át, ezt a következő években még kettő: az Esztergom–tábori és a visegrádi követte). ■ A rend 1924 november 6-án vette át a továbbra is Clarisseum nevet viselő intézményt, az új szalézi intézet megalapításáról szóló rendfőnöki dekrétum 1925. január 15-én kelt. ■ Az intézetben a fiúotthonon felül ünnepnapi oratóriumot is nyitottak, a Szent István-templom is nyitva állt a környékbeli hívek előtt. Saját iskolával nem rendelkeztek, a bentlakó fiúk a környékbeli iskolákat, illetve az ipari tanulók az üzemeket látogatták. A Don Bosco Nyomda, amely 1925 decemberében, egy melléképületben kezdte meg a működését, részben a szalézi sajtó- és könyvkiadást tette lehetővé, részben az intézet saját tanműhelyeként szolgált. Itt nyomdász, és később könyvkötői képesítést is szerezhettek a bentlakó gyermekek. A rendi sematizmusok adatai alapján az intézetnek ezen kívül saját cipészműhelye is volt. A clarisseumi cserkészcsapat (913. sz. Don Bosco) 1925-ben alakult, ez volt az első a magyar szalézi világban. 1925–1928 között saját havi folyóiratot is megjelentettek Clarisseum címmel. 1933-ban egy ismertető szerint „mintegy 400 embert befogadó ízléses kápolnájuk vasárnaponkint és ünnepeken mind a 6 szentmise alatt zsúfolva van. ... Vezetik a Szívgárdát, ez az oratóriumuk [azaz az oratóriumot látogató fiúk egyúttal Szívgárda-tagok voltak], tagjai (250) főleg iparos és munkásgyermekek; a cserkészetet, 90 cserkész, mind iparosifjak, s mintegy száz a farkaskölykök száma. A Don Bosco-körben tömörülnek a végzett ifjak, 40–50-en, egyetemisták és iparosok együtt, jól megférve ... van önképzőkörük és zenekaruk. – Itt van a Szalézi Munkatársak Egyesületének a főközpontja. Ez a harmadrendjük, az egész országban 4000 taggal. – Gondoznak mintegy 60 bentlakó növendéket, akik részben kijárnak iskolába, részben pedig bent a házban, a telepen dolgoznak mesterségekben és a nyomdában ... egészséges, világos, földfeletti épületben. ... Vakációban és délutánonkint a hatalmas udvar tele van gyerekekkel.” A ’30-as évek végén a nagyobb ifjak számára KIOE-tagcsoport is alakult. Az otthon lakóinak száma későbbi adatok szerint nem változott: 1942/43-ban a 60 fiú közül 44 iskolai tanuló volt (elemi és polgári iskolások, néhány gimnazista és 1 egyetemi hallgató), 11 nyomdász- és 5 egyéb tanonc;1946-ban is „60 árva, félárva, külföldi magyarhonos és egyéb intézményes támogatásra szoruló” fiatalt tartottak számon. Mindezen feladatok ellátására évente 10–20 rendtag szolgált a rákospalotai intézetben, közöttük mindig volt néhány növendék is, illetve a nyomda miatt viszonylag nagyobb arányban laikus segítőtestvérek. (Köztük a később boldoggá avatott Sándor István, aki világi nyomdásztanoncként költözött a rákospalotai intézetbe, s mesteri oklevelét már örökfogadalmas szerzetesként szerezte meg 1949-ben.) ■ Az intézet komplex funkciójának és elhelyezkedésének rövidesen a magyar szaléziak egyfajta mintaintézményévé vált. Nemcsak a cserkészmódszert vezették be itt először, Szívgárdáját Cesare Orsenigo pápai nuncius felkérte „házi gárdájának”. Tágas udvara a szalézi világ és velük kapcsolatban álló keresztény ifjúsági szervezetek (pl. a cserkészek) számos nagyobb rendezvényének adott helyet. Nem véletlen, hogy 1933-ban Antal János tartományfőnök, az intézet korábbi első igazgatója, ide helyezte át a magyar rendtartomány központját is Esztergom–Táborból. A provinciát 1950-ig a rákospalotai intézet falai közül igazgatták. ■ 1942-ben, a húszéves bérlet lejárta előtt a Károlyi család jelezte, hogy értékesíteni akarja a területet. A szalézi rendtartomány anyagi okokból nem tudott élni az elővételi jogával, ezért 1944 elején végül a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete vásárolta meg a telkeket és az épületeket. Antal János tartományfőnök ajánlatot tett a nyomda telekrészének megvételére és a főépület új bérletére, ám a tárgyalások a nyilas megszállás alatt megszakadtak. ■ A Budapest környékét érő bombázások és később harcok során az épület megsérült, de nem pusztult el. A nyilas megszállás idején a Clarisseumban Antal János tartományfőnök és Ádám László igazgató jó néhány zsidó gyermeknek és felnőttnek adott menedéket. ■ A MABI 1946-ban követelte az egész komplexum kiürítését. A szaléziak tiltakoztak, végül peres útra került az ügy, amely nem ért véget 1948 nyaráig. A fiúotthont ekkor, bár nem volt iskolai intézmény, államosították. Pétery Imre váci püspök 1949. jan. 1-jével megalapította a clarisseumi Szent István plébániát. Plébánosa a szalézi Bánhidai János lett. A rendtagok lelkipásztori és hitoktatói munkájuk mellett, ahogy lehetett, továbbra is foglalkoztak a hozzájuk járó fiatalokkal. 1949-ben a hatóságok többszöri nekifutással a főépület legtöbb helyiségét lefoglalták. Augusztusban a nyomda is erre a sorsra jutott. Decemberre a főépületből már csak a templomot használhatták, amelyet a többi épületrésztől és a kerttől fallal választottak el. A rendtagok és a plébániahivatal egy melléképületbe költöztek. A tartomány központi vezetése ennek dacára itt maradt, még 1950 nyarán is itt gyűltek össze az igazgatók a kitelepítések árnyékában tanácskozni. ■ Bánhidai 1951-ig, utóda, Szepesi Jenő 1952-ig lehetett plébános, ezt követően nem szalézi kötődésű papok kerültek a helyükre. A fiúotthon helyén 1953-ban a Bányai Júlia (később Kornis Klára) Nevelőotthon nyílt meg lányok számára. ■ 1989-ben Bíró Lóránt személyében (aki 1950-ben tett örök fogadalmat ugyanitt) újra szalézi szerzetes lett a plébános. Rövidesen újraindult az oratórium és a cserkészcsapat, és a plébániát azóta is a szalézi rend látja el, bár önálló intézeti státuszát nem kapta vissza. A plébániának a régi melléképület adott helyet 2018-ig. Ekkor a magyar szalézi tartomány használatba kapta a főépület egynegyed részét, majd 2021-ben az egész épületkomplexum tulajdonjogát megkapták a magyar államtól, és 2023-ban használatba is vehették azt. ■ (Szekér Barnabás, 2026)