Attyapusztai sarutlan kármelita rendház

A kármelita szerzetesek 1945-ben, a földosztás idején Pápakovácsi és Tapolcafő között 24 holdas földbirtokot kaptak a bencés rend pannonhalmi főapátságától. Itt építették fel Berkes Bernát atya vezetésével, kétkezi munkájukkal a magyar rendtartomány remeteházát (domus eremitica, eremus), amely a rend gyakorlata szerint arra szolgált, hogy ott a kármelita szerzetesek hosszabb időt, akár egy-egy évet a világtól elvonulva, kontemplatív imádságban tölthessenek, és utána annak lelki bőségéből megújult erővel adhassák át magukat más feladataiknak. A remeteségben mindössze néhány rendtag tartózkodhatott. Rajtuk kívül csak klerikusok léphettek be, laikusok még szentmise vagy lelkigyakorlat céljából sem látogathatták. Az épület 1946 nyarára készült el, június 14-én Bánáss László veszprémi püspök joghatóságot adott Böcskey Bertold házfőnöknek a területre, majd augusztus 11-én Sárközy Pál bakonybéli apát megáldotta a létesítményt. Ennek az alapításnak is köszönhető, hogy 1947-ben létrejöhetett az önálló magyar rendtartomány. A rendházat a tartományi definitórium 1950 elején perjelség ragjára emelte. ■ A magyarországi szerzetesség felszámolása során, 1950 őszén az intézményt államosították, helyén szociális otthont hoztak létre, de a kápolna tovább működött Berkes Bernát, majd 1951-től Böcskey Bertold kármeliták vezetésével. ■ A kármeliták a rendszerváltást követően jogilag is visszakapták Attyapusztát. A kápolnát kibővítve és felújítva 2015-ben létrehozták a Marton Marcell Lelkiségi Központot, ahol a rendhez kötődő zarándokcsoportokat fogadtak, majd a noviciátus helye lett. ■ (Fischer Gergely János, 2024)