Titulus
Szent Imre
Típus
rendház
Felekezeti jelleg
katolikus
Létesítés éve
1934
Megszűnés/államosítás éve
2011
Cím
Ibrahim utca 22. Aga utca 3.; Himfy u. 9.
Története

Az 1912-ben megindított budai ciszterci gimnázium tanárai eleinte a Bartók Béla úton bérelt lakásokban laktak. 1933-ban zirci apátság a Karolina úton túl, az Ibrahim és Aga utcák között vásárolt kertes épületet, amely korábban, az 1870-es évektől a Hauszner, majd a Luczenbacher család nyaralója volt (mint a környék egyetlen épülete). 1905-ben Ringer Jenő ideggyógyász vette meg, aki kibővítve ideg- és elmeszanatóriumnak rendezte be. Ezt alakították át 1934-ben ciszterci rendháznak. 1923-ban a Villányi út 3. szám alatti kisebb kápolnában a főegyházmegye plébániát állított fel, amelyet a rend látott el. A plébánia számára 1938-ban készült el a Szent Imre-templom. ■ 1950-ben a rendházat államosították, és gyermekotthon működött benne. 1951-ben a cisztercieket a plébániáról is elűzték. A rend tagjai hivatalosan 1989-től működhettek ismét a Szentimrevárosban, amikor átvették a plébániát. Azóta az itt szolgálatot teljesítő rendtagok a Szent Imre-plébánia épületében (Himfy u. 9.) laknak. Miután 2005-ben a rend visszakapta az Ibrahim (vagy Aga) utcai rendházat, 2006-ban átmeneti jelleggel ez a régi rendház is újraalapításra került, 2011-ben azonban az ott tartózkodó szerzetesek Zircre költöztek, s a rendházat megszüntették. ■ (Hervay Levente 2005, Halász Nivárd, 2025)

Archontológia

Házfőnökök: Bitter Illés (1912–1938); Endrédy (Hadarics) Vendel (1938–1939); Brisits Frigyes (1939–1950). – Himfy utcában: Brückner Előd (1989–2011); Urr Ipoly (2011–2017); Szkaliczky Örs (2017–). – Aga utcában: Primász Róbert (2006–2011)

Bibliográfia
SchemZirc 1942, 104-108, 139-141. – Hervay 1984, 229. – Szabó Tibor: A ciszterciek Budán., Budapest, 1992 (A Szentimreváros története 1). – Hervay 2005, 38. – 100 éves a budai Szent Imre plébánia, szerk. Cúthné Gyóni Eszter–Wirthné Diera Bernadett, Budapest, 2024.
Projekt
Szerzetes Magyarország 1918–1992

Település(ek)

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Budapest 1934 2011