Név
Nagyenyedi Bethlen református kollégium
Névváltozatok
Nagy-enyedi ev. református Bethlen-főtanoda; Nagyenyedi református Bethlen-kollégium;
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
református
Létesítés éve
1662
Története

[A koraújkorban:] Református iskolája 1662-ben indult fejlődésnek, amikor a Bethlen Gábor által alapított gyulafehérvári kollégium pusztulása után annak javadalmait Apafi Mihály erdélyi fejedelem a nagyenyedi iskolának adományozta. Első szabályzatát is tőle kapta 1662-ben. Kiépült elemi, nagygimnáziumi és bölcseleti-teológiai tagozata, ez utóbbin 1668-ban három tanár tanított. 1676–1716 között a kollégium rektora volt Pápai Páriz Ferenc. 1704–1709 között a tanítás politikai okokból szünetelt. 1792-ben a jogi oktatás is megkezdődött. 1820-tól a helyi „Norma Docendi” szerint folyt a tanítás a nagygimnáziumi tagozaton. Tanulója volt Tótfalusi Kis Miklós, Bolyai Farkas, Körösi Csorna Sándor, Kemény Zsigmond. Az 1840-es évektől magyar az oktatás nyelve. – [A szabadságharc után:] 1850 után is megtartotta hagyományos szervezetét: hatosztályos gimnázium, kétévfolyamos bölcselet-tagozat, több évfolyamos teológia. Neve BethlenFőtanoda, majd Bethlen-Kollégium. Nyolcosztályos főgimnázium 1882/83-tól, ekkor tartották az első érettségit is. – Tanulólétszámok: 1882: 426 (14); 1900: 462 (17); 1910: 409 (25). – [A trianoni impériumváltás után:] 1919 után – román fennhatóság alatt – továbbra is magyar tanítási nyelvű református gimnázium. Tanulólétszám 1932-ben: 202, 1935-ben: 211, 1941-ben: 247, 1942-ben: 281. Az iskola magyar tanítási nyelvében és felekezeti jellegében 1948-ig nem történt változás. (KIKT)

Bibliográfia
P. Szathmári Károly: A gyulafehérvári-nagyenyedi Bethlen-főtanoda története. Nagyenyed, 1868. Molnár 580-588. – Székely Ödön: A kollégium 1829. és 1830. évi történetéhez, in Ért 1902. – Váró Ferenc: Bethlen Gábor kollégiuma. Nagyenyed 1903. – Emlékkönyv a nagyenyedi Bethlen-Kollégium alapításának 300 esztendős jubileumára. 1622-1922, szerk. Szabó András. Nagyenyed 1922. – Nagyenyedi Album, szerk. Lukinich Imre, Budapest, 1926. – Vita Zsigmond: A 300 éves nagyenyedi Bethlen-Kollégium. Pedagógiai Szemle 1962. 893-903. – Trócsányi Zsolt: A nagyenyedi kollégium történetéhez. 1831-1841, Budapest, 1957. – Bajkó 108-141. – Juhász István, Jakó Zsigmond: Nagyenyedi diákok. 1662-1848. Bukarest 1979. – Mészáros MI 547-550.

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Nagyenyed 1662

DMappák