Név
Kolozsvári református kollégium
Névváltozatok
Kolozsvári ev. ref. főtanoda; Kolozsvári evang. reform. kollégium (elemi iskola, internátus és államilag segélyezett gimnázium)
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
református
Létesítés éve
1622
Története

[A koraújkorban:] 1622-ben kezdte működését a református kollégium, elemi, nagygimnáziumi és bölcseleti-teológiai tagozattal. Az akadémiai rész nagydiákjait tanította 1656–1659 között – mint az iskola rektora – Apáczai Csere János (az 1840-es évek elején maga is az iskola növendéke). A gimnáziumi osztályokat a nagydiákpreceptorok oktatták. 1718-ig egy, majd két, 1762-től három, 1833-tól négy tanár oktatott az akadémiai részlegben, ahol az 1830-as években elkezdődött a jog oktatása is. A tanítás nyelve az 1840-es évektől a magyar. – [A szabadságharc után:] 1850 után kialakult a főgimnázium, az első érettségi 1860/61 végén zajlott le. 1872-ben a teológiai tagozat levált, a főgimnázium és az elemi iskola szervezeti egysége megmaradt 1918-ig. Tanára volt Gyulay Pál, Áprily Lajos, tanulója volt Kun Béla, Remenyik Zsigmond, Szabó Dezső. – Tanulólétszámok: 1880: 285 (24); 1900: 387 (30); 1910: 389 (38). – [A trianoni impériumváltás után:] 1919 után – román fennhatóság alatt – az iskola felekezeti jellege és magyar tannyelve megmaradt (a román nemzeti tantárgyakat románul oktatva). Tanulólétszám 1925-ben: 518, 1935-ben: 353. 1940 őszétől – magyar fennhatóság alatt – egységes gimnázium. Tanulólétszám 1942-ben: 636 (36). 1945-től – román fennhatóság alatt – felekezeti jellege és magyar tannyelve 1948-ig változatlan. (KIKT)

Bibliográfia
Szabó Sámuel: A kolozsvári ref. főtanoda története, Kolozsvár 1876. – Fekete Mihály: A kolozsvári ev. ref. főtanoda története, Kolozsvár 1876. – Molnár 588-592. – Török István: Adatok és részletek a kolozsvári ev. ref. collegium XVIII. századi történetéből. Erdélyi Múzeum 1884. 247-313. – Uő: A kolozsvári ev. ref. collegium története. I-III, Kolozsvár 1905. – Uő: A kolozsvári ref. collegium tanulóinak névsora, Kolozsvár 1906. – – Ért 1942. – Mészáros SM 79-80. – Mészáros MI 327-328, 550-551.

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Kolozsvár 1622

DMappák