Szombathelyi ferences rendház

Szombathelyen Károly Róbert fia, Kálmán győri püspök, a város földesura telepítette le a ferenceseket, amikor 1360-ban (vagy néhány évvel később) átadta nekik a városfalon kívüli ispotályt és templomot. A következő években az ispotályt kolostorrá alakították, és csarnoktemplomot építettek Páduai Szent Antal tiszteletére (amely alapfalaiban még ma is áll). 1533-ban a Szűz Mária Provincia tartományi káptalanján még megválasztották gvardiánját, majd 1550 körül a ferencesek elhagyták. Az 1550-es években Gregorjánci Pál győri püspök lakott benne, és kezelte a kolostor birtokait. ■ A ferenceseket 1630-ban Sennyei István győri püspök telepítette vissza a városba. 1633-tól a püspök felújíttatta a romos kolostort és templomot. Utóbbit 1634-ben Szent Erzsébet tiszteletére szentelte újra. Halála után, 1635 októberében ebbe a templomba temették. A további építkezések során 1687/1688-ban emelték a templomi orgonakarzatot, 1721–1730 között bővítették a kolostor déli szárnyát, 1759–1762 között pedig nyugati szárnyát. A ferencesek Szombathely lelki gondozása mellett részt vettek a környék protestáns lakosságának térítésében, és kisegítettek a környékbeli plébániákon Vas megye magyar nyelvű vidékein. A 18-19. században a kolostorban laktak azok a mariána provinciához tartozó klerikusok, akik a püspöki líceumban végezték tanulmányaikat. 1771-ben gimnáziumot nyitottak, amelyben 1789-től egyre inkább világi papok és civilek tanítottak, majd 1808-ban a csornai premonteriek vették át. A székfoglalójára érkező első szombathelyi püspököt, Szily Jánost 1777. aug. 25-én a ferences templomban fogadták, majd 1799. jan. 2-án – mivel a székesegyház még nem volt kész – a temetési szertartását is ott végezték, és onnan temették a székesegyház elkészült kriptájába. Csepy Dömötör gvardiánnak köszönhette létrejöttét 1840-től a Szombathelyi Kisdedóvó Intézet, mely az ország egyik első óvodája volt. A trianoni határváltozások után, többszöri költözés után 1926-ban Szombathelyre költözött a Szűz Mária Provincia hittudományi főiskolája, ezért 1927-ben az épület déli (kerti) szárnyára újabb szintet építettek, 1935/1936-ben pedig keleti irányban bővítették. Ugyanabban az időben lelkipásztori munkájukban is számos új ájtatossági és egyesületi forma jelent meg, mint a férfiak szeptemberi búcsúcsúszentlászlói zarándoklata. 1930-ban Mikes János püspök az eddigi egyetlen szombathelyi plébánia megosztásával a ferencesek számára is plébániát alapított, amelyhez a belvárosnak a Fő tértől délre eső része tartozott (a Gyöngyös és a Perint patakok között). A második világháború utolsó hónapjaiban 1944/1945-ben a kolostor közel 500 embernek nyújtott menedéket, miközben a teológusok épület részébe a Budapestről menekülő kultuszminisztérium költözött. ■ A magyarországi szerzetesrendek 1950. évi fölszámolása során 1950. június 11-én éjszaka a kommunista államrendőrség a kolostorban élő ferenceseket a gyöngyösi ferences kolostorba deportálta. (A növendékek közül többeket már korábban szüleikhez küldtek az elöljárók). Az államosítás után a kolostorban Vakok és Gyengénlátók Intézete működött, a lelkipásztori munkát a templomban az egyházmegye papsága látta el, de Sipos Fulgenc (1917–2003) testvér továbbra is sekrestyésként dolgozott. ■ A rendszerváltás során, 1989. szept. 1-én Konkoly István püspök visszaadta a ferenceseknek a plébánia vezetését. A kolostori élet 1991-ben indult újra, ekkor Sill Aba tartományfőnöksége alatt (1990–1993) itt volt a Szűz Mária Provincia központja. Több ferences is besegített a templomi munkába. Az egykori főiskola szobáiból alakították ki a főiskolás hallgatók Assisi Szent Ferenc Kollégiumát. ■ (Rácz Piusz, 2024)