Kismartoni ferences rendház

Kismartonban 1386-ban a Kanizsai család alapított ferences kolostort Szt. János evangélista tiszteletére. Első okleveles említése 1414-ből ismert. 1503-ban már üresen állt, jövedelmét a pozsonyi kolostor bírta. 1529-ben az oszmánok Bécs elleni hadjárata során rommá lett. ■ Esterházy Miklós (1583–1645) királyi udvarmester 1620-ban, Bethlen Gábor támadása idején fogadta meg, hogy rendházat emel a ferencesek részére. Erre 1622 után nyílt módja, amikor a kismartoni uradalom birtokába került. 1625-től újjáépíttette a kismartoni templomot és kolostort, amelyet 1630-ban adott át a rendnek, amikor Sennyei István győri püspök felszentelte. Ekkor két pap és három testvér költözött be, akiknek az alapító éves alamizsnát rendelt. A kolostor egyik tagja az Esterházy család udvari lelkészeként működött. 1644-ben, Rákóczi György erdélyi fejedelem hadjárata során ide menekültek Nagyszombatból a klarissza nővérek. A templom alatt 1705-ben (I.) Esterházy Pál nádor családi kriptát létesített. A kripta kápolnája és a sírhelyek 1856/1857-ben készültek, Storno Ferenc terve szerint, neogótikus stílusban. (A családi temetkezési hely nem látogatható.) ■ A rendház 1939-től az osztrák Szent Bernardin Provinciához tartozott. Ausztria német megszállása után Kapistran Pieller gvardián részt vett az ellenállási mozgalomban, röplapokat készített. Ezért 1943-ban elfogták, és 1945 áprilisában a Duna menti Steinben kivégezték. Az 1960-as években néhány itt élő magyar származású ferences (Magyar Arnold, Szólás Ambrus, Szabó Cirjék, Weiss Mihály, Habetler Ipoly és Fekete Valentin) próbálkozott a betiltott Szűz Mária Provincia számára utánpótlásneveléssel, sikertelenül. A kolostor utolsó magyar lakója 1990-től haláláig Móricz István (1922–2011) volt. A rendház épületében működik 1980-tól a Kismartoni Egyházmegyei Múzeum. Az utolsó két ferences 2018-ban hagyta el a kolostort, a templomot azóta a kalazantinusok gondozzák. ■ (Rácz Piusz–Koltai András, 2025)