Szent Bernardin Osztrák Ferences Rendtartomány

A Kisebb Testvérek Rendjét Assisi Szent Ferenc (1182–1226) alapította, aki megtérése után, Jézus Krisztus követésében mindenét elhagyva a szegénységet választotta. Hamarosan számos követője akadt. III. Ince pápa (1209) szóbelileg jóváhagyta a „testvériség” életmódját, majd 1223-ban III. Honorius pápa (1216–1227) írásban is megerősítette a regulát. Az Úr hamarosan számos követővel ajándékozta meg a közösséget, ezért az 1217 pünkösdjén tartott káptalanon elhatározták, hogy Az evangéliumot Szent Ferenc példája szerint Itálián kívül is hirdetik. ■ A Német-Római Birodalom osztrák tartományaiban a ferencesek 1224-től telepedtek meg (Bozen, Judenburg, Bécs), majd a 13. és 14. században összesen tucatnyi kolostort alapítottak. Ezek a rend konventuális irányzatához tartoztak, amely enyhített az eredeti regula szegénységi szabályain, és megengedte ingatlanok, jövedelmek elfogadását, melyeknek birtokosa a Szentszék lett. Magyarországi rendtársaikkal szemben azonban az osztrák konventuálisok nem vették át az obszerváns reformot, hanem 1517-ben, a ferences rend ágainak teljes szétválásakor a minorita rendhez csatlakoztak. ■ Az obszerváns irányzat ausztriai megtelepedése Kapisztrán Szt. Jánosnak (Giovanni da Capestrano, 1386–1456) volt köszönhető, aki 1451-ben, III. Frigyes császár meghívására érkezett első ízben Bécsbe, mint pápai követ, ciszmontán generális vikárius és nagyhatású hitszónok. Prédikációinak hatására ott is sokan kérték felvételüket az obszerváns ferencesek közé, akik még abban az évben rendházat hoztak létre Bécsben, majd a környező tartományok városaiban. A nép „Parfotten”-nek (Barfüßer, mezítlábasok) nevezte őket. Sorukból további népszerű prédikátorok kerültek ki, mint Geislingi Theobald (†1520), akit „Ausztria apostolának” neveztek. Mivel az obszervánsok számára a Konstanzi Zsinat 1414-ben engedélyezte, hogy külön rendi szervezetet hozzanak létre, 1452-ben létrejött az Ausztriai–Csehországi Vikária (Vicaria Austriae et Bohemiae), amelyet Kapisztrán Szt. János egykori mesterének, az 1450-ben szentté avatott Sienai Bernardinnak (1380–1444) pártfogásába ajánlott. A kolostorok számának további növekedése miatt 1467-ben a cseh- és morvaországi, illetve a lengyelországi ferencesek különváltak a Szt. Bernardin vikáriától, amelyhez azontúl csak az alsó- és felső-ausztriai, valamint stájerországi rendházak tartoztak. Amikor 1517-ben X. Leó pápa rendelkezése szerint az obszerváns (ferences) és a konventuális (minorita) irányzatok szétváltak, és két külön szerzetesrendet alkottak, az addigi obszerváns vikáriák neve is provincia lett. ■ A reformáció miatt a Szt. Bernardin provincia létszáma is megcsappant, rendházaiból a 16. század végére csak kilenc maradt meg (Alsó-Ausztriában 6, Stájerországban 3). A ferences élet is új lendületet kapott azonban a katolikus megújulással. 1593-tól kezdve a 17. század végéig újból benépesítették 3 régi kolostorukat, és megtelepedtek 12 új helyen (köztük a karintiai Klagenfurtban). A provincia a milánói Antonio de Galbiato generális kommisszárius hatására 1632-ben elfogadta a reformált ferences szabályzatot. A kiterjedt lelkipásztori munka mellett az osztrák és stájer ferencesek is gondoztak néhány kisebb máriás búcsújáró helyet (Enzersdorf, Lanzendorf, Lankowitz), de a porciunkulai búcsú alkalmával minden ferences templomot szívesen látogattak a környékbeli hívek. ■ II. József császár (1780–1790) rendeletei alapvetően megváltoztatták a ferencesek életét. A császár a Szt. Bernardin provincia 24 kolostora közül kilencet felszámolt, megtiltotta a generálissal való kapcsolattartást, a koldulást, a harmadrendet és a kordás társulatokat. Sokan elhagyták a rendi közösséget, a klerikusok világi papként, a laikusok sekrestyésként, iskolamesterként, egyházi alkalmazottként működtek (anélkül, hogy fogadalmuk alól felmentést kaptak volna). 1785-ben egy császári rendelet leválasztotta a provinciától a stájer és karintiai rendházakat. Ezek eleinte a krajnai rendtartományhoz taroztak, majd 1791-ben létrejött egy új, belső-ausztriai rendtartomány (Provincia S. Bernadi Senensis in Austria Interiore), amelynek titulusa megegyezett az alsó-austriai rendtartományéval. Ráadásul az osztrák tartományokban a császár halála után is folytatódott a ferences rendházak szabályozása, amelyekből 1811-ig további hetet bezártak, részben a meglazult fegyelem miatt. A megmaradt négy alsó-ausztriai kolostort (Bécs, St. Pölten, Enzersdorf, Lanzendorf), amelyben csak tucatnyi ferences élt, Paschalis Skerbinz (1780–1824) provinciális kérésére a kormányzat ►a magyarországi mariána provinciához akarta csatolni, erre azonban a mariánusok nehézségei és a provinciális halála miatt nem került sor. Helyette 1825-ben az említett kolostorokat Ferenc császár rendeletére a magyarországi ►Kapisztrán Szt. János rendtartomány vette át. Ezután az osztrák növendékek száma is megnőtt. Az eredeti rendtartományból megmaradt két stájerországi rendházat (Graz, Maria Lankowitz) 1839-ben az észak-tiroli rendtartományhoz csatolták. Ez az unió is sikeres volt, hiszen Stájerországban a ferencesek 1844 és 1863 között öt új rendházat alapítottak. ■ A Szt. Bernardin rendtartomány újjászervezésére csak azután került sor, hogy 1897-ben XIII. Leó pápa egyesítette a ferences rend reformált ágait (obszervánsok, reformáltak, sarutlanok, rekollektusok), amely az Osztrák-Magyar Monarchia államaiban egyúttal a szerzetesi életmód reformját jelentette, mert a bevezetett egységes rendi szabályzat előírta többek között a vagyonközösséget (vita communis), a közös imádságot és a gesztenyebarna habitust. Mivel ezekre az alsó-ausztriai rendházak a magyarországi kapisztránusoknál nagyobb hajlandóságot mutattak, 1898-ban Aloysius Lauer generális létrehozta belőlük a Bécsi Generális Kommisszariátust (Commissariatus Generalis Viennensis). A kommiszariátus csak addig állt fenn, míg 1900-ban az ausztriai ferences provinciák átszervezésre nem kerültek. Ennek során a Szt. Bernardin rendtartomány egyesítette Ausztria keleti részének összes rendházát, sőt 1939-ben tovább gyarapodott ►a magyarországi mariána provincia három burgenlandi kolostorával (Boldogasszony, Kismarton, Németújvár). Így tizenkét rendház tartozott hozzá. Angelus Steinwender tartományfőnököt, mivel Ausztria német megszállása után írógéppel röplapokat készített, 1943-ban a Gestapo elfogta, és 1945 áprilisában a Duna menti Steinben kivégezték. ■ 2007 októberében a tiroli Boldog Engelbert Kolland rendtartomány összeolvadt a Szt. Bernardin rendtartománnyal, és így létrejött a ►Szent Lipót Osztrák Ferences Rendtartomány, amely Ausztria és Dél-Tirol minden ferencesét egyesíti. ■ (Koltai András, 2025)