Gyulai szalézi intézet

Wenckheim Krisztina Wenckheim Frigyessel való házasságkötése (1872) emlékére 100 000 forintos alapítványt hozott létre megyei árvaház létesítésére Gyulán, amely új épületében 1874-ben kezdte meg működését az Almásy-kastély parkja szomszédságában. (Tervezője Ybl Miklós volt.). Az árvaházat irgalmas nővérek vezették. Az I. világháborút követően azonban az alapítvány annyit veszített az értékéből, hogy már nem volt elegendő az intézmény fenntartására. ■ Ezért, amikor 1930 körül megfogalmazódott az igény a városban egy középiskolai internátus létrehozására és a szalézi rend meghívására, Wenckheim József (az alapító fia) mint az alapítvány kezelője felajánlotta az épületet erre a célra azzal a feltétellel, hogy az intézmény továbbra is viseli az alapító család nevét, illetve, hogy az alapítvány terhére továbbra is eltartanak benne megfelelő számú rászoruló, elsősorban árva fiút. (Mindebben mások mellett Apor Vilmos gyulai plébánosnak is fontos szerepe volt.) A „Wenckheim–Szalézi Intézet” és benne az internátus az 1932/1933. tanév elején nyitotta meg a kapuit. Az árvaház épülete, amelyben egy Szent Imre tiszteletére szentelt kápolna is helyet kapott, kezdetben valószínűleg 40–50 fiú elhelyezésére volt alkalmas. A férőhelyek száma a szomszédos telek és a rajta álló ház megvásárlásával legkésőbb az 1940-es évek elejére 70–75-re bővült. 1942 körül „két tanulóterem (35–35 m²) és öt hálóterem (40–40 m²)” állt rendelkezésre. A bentlakó fiúk nagyjából 4:1 arányban a katolikus gimnázium, illetve a községi polgári iskola tanulói voltak. Az intézetet kezdetben 3, majd 6–7 szerzetes alkotta, utóbbiak között rendszerint két növendék és egy segítőtestvér volt. Az internátus lakói számára Mária-kongregációt és cserkészcsapatot szerveztek, énekkart és „kis klérust” tartottak fenn. A kápolnában vasár- és ünnepnapokon nyilvános szentmise volt, az ünnepnapi oratóriumot a helybeli gyermekek is látogatták. A szaléziak adták a városi iparostanonc-iskola hitoktatóját, egyes években részt vettek a leventeképzésben, Tóth Ferenc (az utolsó igazgató) pedig 1946–1948 között kivételképpen a gimnáziumban is tanított magyart és latint. 1944/45-ben az élelmezési nehézségek miatt csak 13 fiút fogadtak az internátusban. A diákotthont 1948-ban államosították, de a szaléziak maradtak a szerzetesrendek 1950. évi feloszlatásáig. Miséztek nyilvános kápolnájukban és iskolai hitoktatást végeztek. ■ Az 1948. évi államosítás után az épület továbbra is középiskolai fiúkollégiumként működött, Pálffy Albert Diákotthon (1961-től: Kollégium) néven. ■ 1992-ben a szalézi rend visszakapta az ingatlant, ám nem települtek vissza a városba, hanem átengedték az 1990-ben alakult katolikus szellemű gyulai népfőiskolának. A népfőiskola, amely 1992-ben szakközépiskolával és kollégiummal is kiegészült, Göndöcs Benedek Katolikus Technikum néven a mai napig használja az egykori szalézi épületet. Az utódintézmény az 1990-es években élénk kapcsolatot ápolt a szalézi világgal, diákotthona pedig még jó ideig Don Bosco nevét viselte.