Titulus
Szent Gellért
Típus
rendház
Felekezeti jelleg
katolikus
Létesítés éve
1939
Megszűnés/államosítás éve
1948
Cím
Makó, Csanád vezér tér 12.
Története

Az internátusnak otthont adó épületet 1826-ban építtette Kőszeghy László temesvári püspök nyári rezidenciának, 1935-től működött benne a Szent Gellért nevét viselő fiúnevelő intézet. Ennek vezetését 1939-ben Glattfelder Gyula csanádi püspök a fiúinternátus vezetését a szervita rendre bízta. A szervita rend ekkor kapcsolódott be a magyar oktatásügybe. Az első szervita szerzetesek (Ángyán M. Fülöp házfőnök, Német M. Alajos, Váry M. Bonajunkta) 1939. szept. 2-án foglalták el működési helyüket az intézetben. A szerviták a konviktus vezetése és a diákok tanulmányainak felügyelete mellett vállalták a püspöki kápolna lelkészi teendőinek ellátását (szentmisék, gyóntatás, szentbeszédek), a városi Szent István kórház betegeinek és nővéreinek lelki gondozását (szentmisék, betegek szentsége), továbbá hitoktatói munkát végeztek a kereskedelmi, a polgári és a Bajza utcai általános iskolában, sőt bekapcsolódtak a tanyai pasztorációba is. ■ 1941-ben az újonnan megválasztott Héder M. László tartományfőnök kérésére a püspök átadta a szervitáknak az internátus fenntartását és vezetését, de az épületet és a kápolnát a főkegyúri hozzájárulás hiányára tekintettel csak fenntartásba adta a rendnek, nem tulajdonba. A konviktust először csak próbaidőre vette át a rend, de mivel az a próbaév alatt sikeresnek bizonyult, a rend tartományi tanácsülésén elfogadták, hogy hosszabb távon is vállalják az intézmény fenntartását. 1942-ben a Makón működő szervita atyák számát négyre emelték, és a rend örökös használatba megkapta a rendháznak is helyet adó konviktusi épületet. A konviktus lakóinak száma a háború utáni években 80-85 fő körül mozgott. A konyhát a szervita nővérek látták el, három nővér dolgozott itt. ■ 1948-ban, a magyarországi teljes kommunista hatalomátvétel évében az egyházi iskolákat, így a Szent Gellért-konviktust is államosították. Az erről szóló jegyzőkönyv felvétele aug. 28-án történt. A szerviták még egy évig az intézmény egy leválasztott részében maradhattak, de 1949-ben végleg el kellett hagyniuk az intézményt, amely ekkor már úgynevezett népi kollégiumként működött. ■ (Goreczky Tamás, 2025)

Archontológia

Konviktusi igazgató (rector convictus): Havadi Ferenc hittanár (1937–1941); Erdélyi M. Ferenc (1941–1947); Póka M. Elek (1947–1948).

Bibliográfia
Fekete József: A szervita rend története Makón, in Egyháztörténeti Szemle 8(2007):2, 100-112. – Fekete 2009.
Projekt
Szerzetes Magyarország 1918–1989

Rendtartomány(ok)

Rendtartomány Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Szervita Rend Magyar Tartománya 1939 1948

Település(ek)

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Makó 1939 1948