Homokkomáromi ferences rezidencia

„Kanizsa hegyén”, amely Homokkomárom falu fölött emelkedik, 1702-ban kápolnát épített Kisboldogasszony tiszteletére a falu birtokosa, Wolfgang Christoph von Schenkendorff kanizsai várparancsnok (akit 1702. szeptember 7-én oda temettek). Felesége, Ursula Theresia Winter megbízásából és segítségével a kanizsai jezsuita lelkészek egyike minden újhold-vasárnapon ünnepi misét és prédikációt tartott a kápolnában. Miután 1702 végén a jezsuiták távoztak Kanizsáról, ezt a feladatot az ottani ladiszlaitus ferencesek vették át. Szűz Mária ünnepein a kanizsaiak körmenetben zarándokoltak ki. A legenda szerint a kápolna alapjainak ásása közben (vagy a kápolna építése közben egy fában) egy Mária-képre (Albrecht Dürer körteszeletes Madonnájának üvegre festett másolata) akadtak, amely a főoltárra került, és a búcsújárás célpontja lett. A fatemplom helyén a következő birtokos, Esch Antal 1722-től kőtemplomot kezdett építeni, amelyet azonban már a kanizsai uradalmat megszerző Batthyány Lajos fejezett be 1744 után. Batthyány 1751-ben Koptik Odó dömölki bencés apát segítségével megszerezte a templom számára Szent Félix katakombaszent ereklyéjét, amelyet szintén a főoltáron tiszteltek. Eközben, az 1720-as évek második felében a kanizsai ferencesek állandó lelkészséget hoztak létre Homokkomáromban, amely 1734-ben önálló plébániává szerveződött, saját filiákkal. A ferencesek a faluban álló kápolna mellett laktak, és onnan jártak vasárnaponként a hegyen álló templomhoz. Batthyány Lajos a templom mellé kolostort is szándékozott építeni, ezt azonban csak fia, József valósította meg 1772 és 1776 között. Miután 1777-ben a lenti kolostor leégett, a ferencesek a fentibe költöztek. Bár sohasem volt független kolostor, akkoriban 3-4 rendtag lakott benne, akik a kanizsai konventhez tartoztak, és három nyelven (magyar, német, horvát) végezték szolgálatukat. A kegyhelyen 1751 és 1786 között történt csodás gyógyulásokról jegyzőkönyvet vezettek. Miután II. József korlátozta a búcsújárást, 1786-tól már csak egy ferences maradt a kolostorban, majd 1911-ben a rend átengedte a plébániát a veszprémi egyházmegyének. ■ (Koltai András, 2024)