Tolnai ferences rezidencia

A város akkor még a Duna főága mellett feküdt, amikor a boszniai rendtartományhoz tartozó ferencesek 1688-ban megtelepedtek a városban. 1715-től ők vezették a település plébániáját is, az első ferences plébános Spaich Péter volt. 1722-ban Wallis György Olivér és Wallis Ferenc Pál, a település földesurai megígérték, hogy templomot építenek számukra. Azonban mielőtt ez megtörtént volna, Nesselrode Ferenc pécsi püspök 1724-ben világi plébánost nevezett ki. Ekkor Lippai Márk atya a Dunához közel talált romos templomot hozta rendbe, és emellé épített újabb rendházat, amely 1755-ben leégett. Mivel az épületeket az árvizek amúgy is annyira megrongálták, hogy féltek összedűlésüktől, a ferencesek 1752-ben új telket kértek Festetich József földesúrtól a mezőváros belsejében. Ezen 1755 után hamarosan fölépült kolostoruk. Eleinte a tágas sekrestyében miséztek, majd 1766-ban elkészült a Páduai Szent Antalnak szentelt templom is. A rendházban 1786-ban 22 ferences lakott, akik a völgységi járás 28 településére jártak koldulni és lelkipásztorkodni. II. József kormányzata azonban a kolostort szükségtelennek ítélte, és 1789-ben megszüntette. ■ A bezárt templomot és rendházat először katonai raktárnak, majd dohányraktárnak, selyemfonodának használták, végül 1844-ben leégett. A templomi részt lebontották, a kolostor épülete azonban megmaradt, a 19. század végén katonai laktanya volt, ma óvodának és zeneiskolának ad otthont. Az egykori refektórium falán függő Utolsó vacsora képet a Tolna megyei Várdomb templomában őrzik. ■ (Koltai András, 2025)