Pécsi Ignatianum jezsuita kisszeminárium

A pécsi jezsuiták a Pius Gimnázium azon tanulói számára, akik már középfokú tanulmányaik idején kifejezték szándékukat, hogy belépjenek a Jézus Társaságába, kisszemináriumot, azaz bentlakásos növendéknevelőt létesítettek. ■ Az intézményt eredetileg, 1925 nyarán öt olyan idősebb fiatalember számára hozták létre, akik a rendbe kívántak lépni, de nem végeztek gimnáziumot, ezért belépésük előtt a Pius gimnázium diákjai lettek, miközben már a jezsuita közösség mellett laktak. Egy év után kaptak hivatalos elöljárót (superiort), és a Pius kollégium rektora, aki a növendékek felvételéért volt felelős, ugyanekkor állapította meg az intézmény rendtartását is. A közösségi élet a jezsuita rendi szabályokhoz igazodott, a növendékeknek saját egyenruhájuk volt, iskolai vakáció idején is csak rövidebb időre hagyhatták el a kisszemináriumot. Amikor nem jártak tanórákra, „vakációi napirend” szerint éltek, amelynek a napi tanulás is része volt. A rendes gimnáziumi tanulmányaikon felül heti külön foglalkozásokat tartottak (konferenciák hit- és erkölcstanból, kapitulumok az egyéni hibák javítására), rendszeres lelki olvasmányokat, lelki beszélgetéseket végeztek és más közös óráik, programjaik (önképzőkör, kirándulás stb.), valamint saját akadémiáik (ünnepi műsoraik) és színi előadásaik is voltak, évente végeztek lelkigyakorlatot. Szüleik havidíjat fizettek. Kezdetben a gimnázium épületében egy hálótermük és egy tanulószobájuk volt, majd 1927-ben átköltöztek az épületegyüttes új nyugati szárnyának mélyföldszintjére. Innentől kezdve az Ignatianum 10 feletti számban fogadott be növendékeket, sőt lettek bejáró tagjai is, gyakran a bentlakóknál is többen. Az 1931/32-es tanév elején a bentlakás 30 fősre bővült és a bejárók is beköltöztek, ám a tényleges létszám általában harminc alatt maradt. Néha helyet kaptak közöttük nem jezsuitának készülő tanulók is (pl. erdélyiek). Ebben az időszakban két tantermük, hat hálójuk és saját étkezőjük, játszóterük volt. A jezsuita elöljáró a kisszeminaristák életének irányítását a közülük kinevezett tisztségviselők (prefektusok, alprefektusok, könyvtáros, ceremoniárius, illemmagiszter, tanterembiztosok, játékbiztosok, betegápolók, folyosóbiztosok, ebédlőbiztos, ruhatáros, rajzszerbiztos, csengető, szenteltvízöntő, pakolók, hálóbiztosok, sorvezetők, ellenőrök) segítségével végezte. Egy személy több tisztséget is viselhetett, a kisszeminaristák több mint fele tisztségviselő volt. ■ Mivel a bentlakók száma az 1930-as évek végétől lassan lecsökkent, az 1947/48-as tanév folyamán az intézmény gyakorlatilag megszűnt, ekkor már nem neveztek ki külön elöljárót sem. Az utolsó, egyetlen ignácista 1948-ban érettségizett. Fennállása során összesen 101 növendéke volt, ám közülük végül csak 24 lett jezsuita. Híresebb (rendbe lépett) növendékei Muzslay István, Tamás János, Polgár László, Pesti József, Zrínyi József, Hauser József, Fricsy Ádám, Benkő Antal, Töreki Ödön, Bors Jenő, Ruppert Pál voltak. ■ A férfi tanítórendek vezetőinek 1949 április végi közös tanácskozásán (amelynek témája az egyházmegyék és szerzetesrendek növendékeinek egységes egyházias oktatása volt) született javaslattal összhangban az 1949/50-es tanévben Pécsett újraindult a jezsuita kisszeminárium, elsősorban azoknak a rendi növendékeknek, akiket kicsaptak az államosított kalocsai gimnáziumból, azzal az indokkal, hogy „klerikális befolyás alatt” állnak. Ők (más gimnazista korú, jezsuitának készülő növendékekkel együtt kb. tizenöten) a pécsi rendházba költözve egy tanévig hagyományos gimnáziumi képzést kaptak kilenc jezsuita tanártól. A végzősök (valamint egyes, a tanév folyamán az oktatásban részt nem vett novíciusok) érettségit is szereztek. A tanév végével azonban az intézmény a pécsi jezsuiták deportálása és az épületek államosítása miatt végleg megszűnt. ■ (Siptár Dániel, 2025)