Budapest-zugligeti Jézus Szíve jezsuita Lelkigyakorlatos Ház (Manréza)

Az első világháborút követő években megnőtt az igény Magyarországon a jezsuiták által tartott lelkigyakorlatok iránt, melyeket eleinte a rend a budapesti Kongregációs Otthonban tartott. A szűk hely és a központi elhelyezkedés azonban nem tette lehetővé az érdeklődők elvonulását, ezért felmerült, hogy nyugat-európai mintára Magyarországon is épüljön különálló lelkigyakorlatos ház a papság és katolikus világi férfiak számára. A mozgalom élén Bernhard Zsigmond SJ állt, aki kampányt indított a jezsuita sajtóban, valamint Nyugat-Európa több országába is elutazott az ottani hasonló intézmények megismerése céljából. Csávossy Elemér tartományfőnök is felkarolta a tervet. Egy felsőgödi telek megvásárlása és Bernhard hirtelen elhalálozása után végül a rendtartomány a tervezett helyszínt megváltoztatva Zugligeten vásárolt építési telket (az ún. Csolich-féle telket) a holland Burgersbanktól felvett kölcsönből, illetve közadakozásból szerzett pénzen. ■ 1926. okt. 9-én letették az alapkövét a Bernárdt Győző által tervezett épületnek, amely 1927 nyarára épült fel. A következő egy évben új szárnnyal bővült, amelybe 1928-ban a rendtartomány noviciátusa költözött át Érdről. A teljes épület megáldása és a lelkigyakorlatos szárny Krisztus Király Szíve titulusú kápolnájának felszentelése 1928 június végén történt meg. Ekkor kezdődött az első lelkigyakorlat Bíró Ferenc tartományfőnök vezetésével, 59 fő (köztük politikusok, katonatisztek, egyetemi tanárok) részvételével. Az ország egyetlen férfi lelkigyakorlatos házának épületében a kápolnán, az előadótermen és az ebédlőn kívül eleinte ötven, később ötvennégy fűtött lakószoba kapott helyet saját vizesblokkal, ajtajuk felett az építkezés anyagi támogatóinak (vagy az általuk választott szenteknek) a neveivel, továbbá könyvtár is a lelkigyakorlatozók rendelkezésére állt a télikertben berendezett olvasóteremmel. Az első években konyhakerttel, gyümölcsössel, virágházzal, terasszal, medencés fürdővel és parkkal gazdagodott a ház, 1935-ig fokozatosan a kápolna berendezése, díszítése és harangjai is elkészültek. A Manréza saját házinyomdával rendelkezett a kiadványai (hírlevél, emléklapok, tájékoztató füzet, imakönyv, egyéb lelkiségi könyvek) elkészítése céljából. ■ A rendházban lakó jezsuiták általában mind a lelkigyakorlatos házhoz, mind a noviciátushoz kapcsolódó feladatokat elláttak, vagyis nem váltak teljesen külön az egyes intézményekhez tartozó funkciók. A lelkigyakorlatos háznak minden esetben saját igazgatója volt, rajta kívül legtöbbször további 3–5 (a második világháború előtti években 7–10) atya adott lelkigyakorlatokat (illetve vendégként más rendházak lakói is), és gyakran egy-két (1937–1944 között három-négy) segítőtestvér is elsősorban ehhez az intézményhez volt rendelve. Bizonyos lelkigyakorlatos programokon a ház másik szárnyában képződő novíciusok is részt vettek. A lelkigyakorlatozók száma egyre nőtt: a többször visszatérőket is beleszámolva az első öt évben valamivel több mint tízezren, a második öt évben több mint tizenötezren, az 1944 áprilisáig eltelt további bő öt évben pedig több mint húszezren fordultak meg a Manrézában. 1928–44 között 1030 alkalommal összesen 47.297 lelkigyakorlatozó járt itt a ház hírlevele szerint. Az egyes csoportokat egyfelől papok alkották, másfelől hasonló társadalmi állású vagy azonos foglalkozású, máskor egy-egy adott munkahelyen dolgozó, egy-egy adott gimnáziumban vagy egyetemen tanuló, vagy egy-egy adott településről, plébániáról származó világi férfiak. A lelkigyakorlatok általában három naposak voltak (ezek az érkezés estéjétől a távozás reggeléig öt naptári napra terjedtek), papok esetében gyakran öt vagy nyolc naposak, de előfordult tizenöt napos, valamint a teljes, harmincnapos Szent Ignác-i lelkigyakorlat végzése is (utóbbi elsősorban jezsuitáknak, de 1943-ban megtartották az első ilyet külsősöknek). A rendházban élő atyák külső helyszínekre is gyakran jártak lelkigyakorlatokat és népmissziókat tartani. ■ A második világháború alatt az épület egy részében hadikórház működött. 1944 április elején a lelkigyakorlatok tartása is leállt (pontosabban innentől a péceli női lelkigyakorlatosház adott otthont a kis számban szervezett csoportoknak), az épületbe polgári kórház költözött. Később néha orosz katonák, néha magyar menekültek szálltak meg itt. A háború elmúltával a lelkigyakorlatosház újra működni kezdett: 1948 végéig további 220 lelkigyakorlatot tartottak valamivel több mint 10 ezer főnek, valamint papi rekollekcióknak is helyszínt biztosítottak. ■ 1950. május 22-én – még a szerzetesrendek működési engedélyének júniusi megvonása előtt – a noviciátus és a lelkigyakorlatos ház épületét államosították, az épület a Belügyminisztérium tulajdonába került. Kiürítésére a rend egy napot kapott, berendezését különféle helyekre, részben a váci püspöki szemináriumba szállították. Ekkortól 2007-ig a Határőrség Országos Parancsnoksága működött benne, majd bő egy évtized kihasználatlanság után 2019-től a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya 1993-ban csereingatlant kapott helyette kárpótlásként. ■ (Siptár Dániel, 2025)