Celldömölk bencés apátságának története a 13. századig nyúlik vissza. A dömölki apátság első okleveles említése (Demunk) 1252-ből származik. A monostor alapításának pontos ideje és az alapító személye nem ismert, de feltehetően a nemzetségi monostorok közé tartozott. A 14. században élte virágkorát, ekkor hiteleshelyként is működött. A 16. század elején az Oszmán Birodalom terjeszkedése és a reformáció terjedése következtében elnéptelenedett, az apáti cím a pannonhalmi főapátok birtokába került. ■ A szerzetesi élet a 17. század végén indult újra az akkor Pórdömölknek nevezett községben, ahol a bencések elsősorban lelkipásztori feladatokkal foglalkoztak. Az evangélikus többségű Kemenesalján még a Rákóczi-szabadságharc utáni években is egyedül a dömölki plébánián élt katolikus lelkipásztor. 1739-ben egy Sankt Lambrecht-i bencés, Koptik Odó kapta meg az apáti címet, aki korábban a stájerországi Mariazell búcsújáróhelyen is szolgált, és magával hozta az ottani kegyszobor másolatát. A szobornak előbb a Ság-hegyen, majd a községtől keletre, a pápai út mentén épített egy kápolnát, amit a szobor csodatevő hírének köszönhetően, hamarosan zarándokok ezrei kerestek fel. Az ő kiszolgálásukra telepedtek le az első kereskedők és fogadósok a kápolna körül, és ezzel megteremtették az 1790-ben mezővárosi címet szerző település, Kiscell alapjait. Itt épült fel 1744 és 1748 között a mariazelli bazilika mintájára egy új barokk templom. 1764-ben a bencések egy új, emeletes kolostorba költöztek át. ■ 1786-ban II. József királyi rendelettel feloszlatta a magyarországi bencés monostorokat, de Szily János szombathelyi püspök továbbra is igényt tartott a búcsújáróhely gondozására, ezért Pausz Amand bencés plébános vezetésével 3–4 szerzetes a plébánián maradhatott. ■ I. Ferenc király 1802-ben állította vissza a rend működését, de új dömölki apát kinevezésére csak 1832-ben került sor. A dualizmus idején általában 5–6 bencés szerzetes élt az apátságban, többségükben nyugalomba vonult tanárok. A szerény jövedelmű apátság anyagi viszonyait csak a 20. század elejére sikerült jelentősen javítani. ■ A két világháború között is az idősebb szerzetesek alkották a konvent többségét, csak a plébánosok és a jószágkormányzók tartoztak a fiatalabb korosztályhoz. Fő munkaterületük a lelkipásztori szolgálat és a búcsújáróhely gondozása volt, de bekapcsolódtak az egyre bővülő oktatási feladatok ellátásába is. A hitbuzgalmi egyesületek, mint a rózsafüzértársulat és a Mária kongregáció szervezése mellett a KALOT és a bencés oblátusok közösségének celldömölki csoportjait is megalakították. Ebben az időszakban került sor a kolostor épületének felújítására és modernizálására, valamint a folyosók és refektórium díszes falfestményeinek elkészítésére. A második világháború alatt az apátság épülete több találatot is kapott, de a templomban csak kisebb károk keletkeztek. Celldömölk városa 1945-ben az ukrán menekültek és hadifoglyok gyűjtőhelye volt, akiket nagyrészt a kolostor épületében szállásoltak el, amit teljesen kifosztottak. ■ A világháború utáni újjáépítést nehezítette, hogy bencés rend a földosztás következtében elvesztette birtokait. A szerzetesek 1950 nyarán bekövetkezett internálása nem érintette az apátság lakóit, de az állam és egyház közötti megegyezés következtében el kellett hagyniuk a monostort. A nyugdíjas korú apát és a perjel Pannonhalmára távozott, a még munkaképes szerzetesek a plébánossal együtt a Szombathelyi egyházmegye szolgálatába léptek. ■ (Boros Zoltán, 2025)
Apátok: Wekerle Gotfrid (1832–1836); Gácsér Leó (1838–1856); Petheő Demjén (1865–1873); Jahn Mainrád (1873–1874); Hollósy Jusztinián (1874–1900); Wagner Lőrinc (1900–1910); Hollósi Rupert (1910–1918); Jándi Bernardin (1920–1952).
meltematricula@gmail.com
https://melte.hu
https://www.facebook.com/magyaregyhazileveltarosok