Egyetemes rend adatai
Magyarországi szervezet adatai
Kalazanci Szt. József, egy Rómában élő spanyol pap 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes iskolákat” (scholae piae) működtetett. Közösségüket 1617-ben V. Pál pápa kongregációvá nyilvánította, majd 1621-ben XV. Gergely pápa ünnepélyes fogadalmas szerzetesrenddé tette. Mivel a piaristák szolgálatára, a kisebb és nagyobb fiúk elemi (anyanyelvi), illetve magasabb szintű (latin nyelvű) oktatására és vallásos nevelésére mindenhol nagy szükség volt, a mecénások jóvoltából a rend már az alapító életében megtelepedett, és iskolákat nyitott Itália számos városában, majd 1631-től Morvaországban és 1642-től Lengyelországban is. ■ A piaristák első magyarországi rendháza 1642-ben a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban jött létre, de hamarosan magyar közigazgatás alatt álló területen is megtelepedtek: Privigyén (1666), Breznóbányán (1673), a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685). Alapítóik mindhárom városba missziós szándékkal hívták őket, a protestánsból frissen katolikussá tett lakosság hitének megerősítésére. A három rendház 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től alrendtartományként (viceprovincia) a ►németországi rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartozott – a morvaországi, csehországi és ausztriai piarista rendházakkal együtt. ■ A török és kuruc háborúk lezárultával, 1711-től a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek Magyarországon, amelyet az is segített, hogy az 1715. évi országgyűlés 102. törvénycikke a rendnek magyarországi honosságot adott. A terjeszkedés következményeként 1721-ben létrejött az önálló magyarországi rendtartomány (provincia). ■ A 18. század során a magyar piaristák tevékenysége az oktatás egyre több területére kiterjedt. A jezsuiták iskoláiban szokásos évfolyamok mellett több helyen számtani (arithmetica) osztályt is indítottak. Diákjaik lelki nevelésére vasárnapi oratóriumot tartottak, és Mária-kongregációkat alapítottak. Néhány helyen nemesi konviktust és filozófiai stúdiumot vezettek, 1763-ban pedig felsőfokú gazdasági iskolát indítottak Szencen, amely 1776-ban egy tűzvész miatt Tatára költözött, majd 1780-ban megszűnt. A craiovai (1734), illetve a bukaresti (1746) letelepedési kísérletek sikertelenek maradtak. 1776-ban a három évvel korábban föloszlatott jezsuita rend iskolái közül négyet átvettek a piaristák, így ekkor 28 városban működött Magyarországon piarista iskola. 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott. ■ II. József reformintézkedései következtében csupán egy piarista iskola szűnt meg véglegesen (Medgyes), kettő pedig más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, Szentannáról Temesvárra). Jelentős változást okozott a rend életében, hogy 1781-ben a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. A rendi egység teljes helyreállítására csupán 1904-ben került sor. ■ A 19. században három újabb helyen kezdtek tanítani a magyar piaristák: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). A raguzai és velencei megtelepedés a reformkorban rövid életűnek bizonyult. ■ Az 1848/49-es szabadságharc vihara a magyar piaristákat is alaposan megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd – mivel a piaristák többsége a magyar kormányt támogatta – 1850-ben az osztrák kormányzat megtiltotta novíciusok fölvételét. A lassú kihalás veszélye 1852-ben e rendelet visszavonásával szűnt meg. Azonban mivel az 1849-ben elrendelt új iskolai tanterv (Entwurf) szaktárgyak szerinti tanítást, és így több tanárt követelt, a rendnek az anyagiak és a szerzetesek hiánya miatt végleg le kellett mondania breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) iskoláiról. Eközben a budai gimnáziumot 1851-ben a kormányzat vette el a piaristáktól, a kalocsait pedig 1860-ban Kunszt József érsek a jezsuitáknak adta át. A megmaradó iskolák azonban a kiegyezést (1867) követő évtizedekben szinte mindenhol jelentős fejlesztésen estek át, többségük nyolc osztályosra bővült és új, korszerű épületet kapott. A piarista tanárok képzésének színvonala is emelkedett. 1883-tól mindannyian a királyi egyetemeken (Budapesten és Kolozsváron) szereztek diplomát, 1895-től pedig a két városban felállított Kalazantinum hittudományi és tanárképző intézetekben párhuzamosan végezték teológiai és egyetemi tanulmányaikat. ■ Az első világháború végén 24 piarista rendház és hozzájuk tartozó ugyanennyi gimnázium működött Magyarországon. A trianoni béke által szentesített határváltozások következtében ezekből csupán 10 maradt magyar területen. A Csehszlovákiához csatolt 9 iskolát 1919-ig mind államosították és a rendházak közül is csak négyben maradtak piaristák (Nyitra, Privigye, Szentgyörgy, Trencsén). Ők alkották 1930-tól a ►szlovákiai provinciát. A Románia területén fekvő négy rendház (Máramaros, Nagykároly, Kolozsvár, Temesvár) magyar piaristái számára 1921-ben ugyancsak önálló viceprovinciát, majd 1925-ben ►önálló rendtartományt hozott létre a rend, amely két iskolát tarthatott meg (Kolozsváron és Temesváron). A nagybecskereki rendházat és gimnáziumot a szerb-horvát-szlovén hatóságok 1920-ban vették el a rendtől. ■ Az 1919. évi magyarországi Tanácsköztársaság alatt a kommunista hatóságok lefoglalták a rend vagyonát, és erőszakos követelésükre a magyarországi 150 aktív piarista tanár kétharmada nyilatkozatot tett arról, hogy „az egyházi pályát elhagyja”. Emiatt a rendtartományban komoly fegyelmi vizsgálat, majd megújulás kezdődött a közösségi szerzetesi élet (vita communis) irányában, amely korlátozta az egyéni tevékenységeket és jövedelmeket, valamint ismét bevezette a közös imádságot és lelkigyakorlatokat. Eközben a piarista iskolák nevelési programja is minden korábbinál színesebbé és hatékonyabbá vált: a piaristák vezetésével mindenhol önképzőkörök, szavalókörök, Mária-kongregációk, segítő és missziós egyesületek, ének- és zenekarok, cserkészcsapatok, sportszakosztályok működtek. ■ Az első bécsi döntés (1938) a piarista rendet nem érintette (mert a lévai gimnáziumot a magyar kormányzat nem adta át a piaristáknak), viszont a második döntés (1940) után a ►romániai piarista rendtartomány három rendháza (Kolozsvár, Nagykároly, Máramarossziget) visszatért Magyarországhoz, így a rendtartomány meg is szűnt. A piaristák újból megnyitották a nagykárolyi és máramarosszigeti gimnáziumokat, sőt mindenhol konviktust is vezettek. Ezek 1944-től ismét Romániához és az újjászervezett ►romániai rendtartományhoz tartoztak, egészen 1948. évi államosításukig. ■ A magyarországi piarista oktatás fejlődése a második világháború után, a nehéz körülmények között is folytatódott. A diákotthonok hálózata az addigi négyről (Tata, Nagykanizsa, Kecskemét, Szeged) 1945-ban tízre nőtt, tehát mindenhol létrehoztak ilyet. Több piarista iskolában tömegesen megjelentek a fiúk mellett a diáklányok, és amikor 1946-ban a kormányzat bevezette a nyolcosztályos általános iskolát és a négyosztályos gimnáziumot, a piarista iskolák mindenhol alsó tagozattal (6–10 éves diákok) bővültek. ■ A hatalmat egyre inkább magához ragadó kommunista diktatúra azonban 1948-ban a rend minden oktatási intézményét államosította (nemcsak Magyarországon, hanem Romániában is). A piaristák két évig főként plébániai lelkipásztori munkával foglalkoztak, nemcsak a három újonnan alapított rendi plébánián (Kecskemét, Nagykanizsa, Sátoraljaújhely), hanem számos más helyen is. A magyarországi szerzetesrendek 1950. évi felszámolása során, 1950 nyarán hat piarista rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálták, majd a magyar kommunista állam és a katolikus egyház között 1950 őszén kötött megegyezés alapján, a kommunista diktatúra különleges engedményeként a rendtartomány ismét megnyithatott két négyosztályos gimnáziumot (Budapesten és Kecskeméten), és ehhez megtarthatta két rendházát a tanításhoz szükséges, korlátozott számú piarista számára. Jogilag külön rendházakként, de a budapesti rendház épületében működött a noviciátus és a Kalazantinum növendékképző intézet. A rendtagok kétharmada ezen a megszabott „kereten” kívülre került, és egyházmegyei szolgálatba lépett vagy állami iskolában tanított. ■ Néhányan, akik már 1945 és 1948 között elhagyták az országot, az Amerikai Egyesült Államokba mentek, ahol 1951-ben hozták létre első rendházukat (Derby, New York). Kezdetben különféle egyházi iskolákban tanítottak, majd 1955-ben megnyílt első saját iskolájuk (Devon, Pennsylvania). ■ A diktatúrát megszüntető 1989. évi politikai fordulat utáni években a piarista rend visszakapta egykori intézményeinek és ingatlanjainak jelentős részét. Nyolc államosított iskolájából négyet sikerült újra megnyitnia: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Sátoraljaújhelyen csak a középiskolai kollégiumot vette át a rend (1992), míg új kezdeményezésként jött létre a gödi építőipari szakmunkásképző iskola (1991–2023) és a szegedi Sík Sándor Egyetemi Szakkollégium (1992). ■ A piarista, bencés és ferences teológiai főiskolák egyesítésével Budapesten alakult meg a közös fenntartású Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (2000), amely 2002-től a magyar államtól visszakapott budapesti Duna-parti piarista központ első intézményi „lakója” lett. A főiskolát követve 2004-ben oda költözött a Mikszáth Kálmán téri, 1953 óta tartó „kényszerlakhelyről” a tartományfőnökség, majd 2011-ben a budapesti gimnázium, a rendházak és a gyűjtemények. Így azóta ismét ott található a magyar rendtartomány központja. A költözést követően létszámában és feladatköreiben is kibővült tartományfőnökség gondoskodik a piarista oktatási-nevelési intézmények közös szellemiségéről, pedagógiai kultúrájáról és nélkülözhetetlen anyagi alapjairól. ■ A rendszerváltás utáni újrakezdés egyik szimbolikus csúcspontjaként a piarista rend 2015-ben Magyarországon, Esztergomban tartotta 47. egyetemes káptalanját. A rend legújabb intézményei az erdélyi misszió, amely 2007-től Csíkszeredában, majd 2022-től Kolozsváron segíti az ottani magyar diákok lelki fejlődését; a mosonmagyaróvári iskolához 2016-ban csatlakozó hédervári általános iskola és óvoda, a sátoraljaújhelyi Piarista Tanoda (2016), amely hátrányos helyzetű, főként cigány gyerekek felzárkóztatását szolgálja, valamint a váci Kilátó Központ (2018), amely sajátos nevelési igényű fiatalok pályaorientációjával foglalkozik. ■ (Koltai András, 2023–2026)
Az alapító, Kalazanci Szt. József azt a feladatot szánta a „Kegyes Iskolák” (Scholae Piae) intézményének, „hogy az első elemektől kezdve tanítsa a fiúkat a helyes olvasásra, írásra, számolásra és latin nyelvre, főleg pedig jámborságra és hittanra, és mindezekhez, amennyire lehetséges, a legjobb módszert alkalmazza”. Úgy vélte, hogy „e szolgálat odaadó gyakorlásától függ a keresztény társadalom megújulása”, mert ha „a gyerekeket kiskoruktól fogva szorgalmasan nevelik vallásos életre és műveltségre, kétségkívül remélhető, hogy egész életük alakulása boldog lesz” (Konstitúciók 1622, 1-2). ■ A piaristák szerint a fiatalok oktatása és nevelése olyan szolgálat, amely a megszentelődés útja lehet, és megvalósíthatja „a szeretet tökéletességét” (uo., 1). Erre irányul a rendtagok negyedik fogadalma, mely szerint „különösen gondoskodnak a gyermekek neveléséről” (peculiarem curam circa puerorum eruditionem”). ■ A rend nevében is szereplő „kegyesség” (pietas) részben az iskolák ingyenességre utalt, részben azt a magatartást jelölte, amely bensőséges módon fordul Istenhez, tiszteli a teremtés minden értékét, és tevékenyen, de szerényen igyekszik előmozdítani a közösség javát. A piarista szolgálat fontos feltétele tehát az alázatosság, mert a jó tanár tanítványait nem önmagának, hanem az igazságnak akarja megnyerni, amelyet közvetít, és éreznie kell, amikor a közvetítő személyiségének vissza kell vonulnia. Kalazanci Szt. József szerint ugyanis a piaristák végsősoron az igazság munkatársai (cooperator veritatis, vö. 3Jn 8), mert a tudás átadása során, az oktatás és nevelés hétköznapi erőfeszítései között, a legközönségesebb dolgokban is meglátják és hirdetik Istent, akár anélkül is, hogy nevét említenék. ■ (Jelenits István, 1992; Koltai András, 2026)
[Bibliográfia:] Koltai András: Bevezetés a piarista rend magyarországi történetének forrásaiba és irodalmába, Budapest, 2007 (Magyarország piarista múltjából, 1). – [Kézikönyvek:] Karcsú 1867, III, 53-63. – Szöllőssy 1878, II, 18-20. – Tóth Mike 1904, 20-24. – Balanyi 1923, 268-275. – Picanyol 1932, 170-175. – Balanyi 1933, 74-76. – Heimbucher 1933–1934, II, 121-129. – LThK 1957–1967 VIII, 490-491 (L. Picanyol). – DIP 1974–2003, II, 927-945. – DENES 1983–1990, I, 185-188 (Hungría, Davasy Mihály). – MKLex 1993–2014, X, 934-936 (Tuba Iván). – Puskely 1998, II, 985-993. – Hetényi Varga 1999–2002, II, 495-496. – MaMűL 2003–2014, IX, 176-189 (Jernyei Kiss János). – Remény 2020, 160-162. – [Névtárak:] Horányi, Alexius SchP, Scriptores Piarum Scholarum liberaliumque artium magistri, I-II, Budae, 1808–1809. – MKA 1927, 222-225. – MKA 1930-1931, 253-256. – Somorjai 2008, 201-203. – Hervay Ferenc Levente OCist, Piaristák, in Magyar Katolikus Almanach, 1984, I, 187-192. – Léh István, Catalogus religiosorum Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum / A magyar piarista rendtartomány történeti névtára 1666–1997, s. a. rend. Koltai András, Budapest, 1998 (METEM Könyvek, 21). – OKN 2000–2001, II, 358-369. – [Könyvek, tanulmányok:] [Kácsor Keresztély SchP], Chronologisches Verzeichnis der für die Piaristen gestifteten Wohnhäuser in Ungarn, [ford. Kovachich Márton György], in Merkur von Ungarn 2(1787), 402-470. – [Schirkhuber Móric SchP], A magyarhoni kegyes tanítórend történetének vázlata, in A magyarországi kegyes tanítórend névkönyve 1849, 3-23. – [Jaeger Ágoston SchP], Primae lineae historiae instituti Scholarum Piarum in Hungaria, in Familiae Clericorum Regularium Scholarum Piarum Provinciae Hungariae pro anno 1850, 3-24; pro anno 1853, 3-17. – Csaplár Benedek SchP, Révai Miklós élete, I-IV, Budapest, 1881–1889. – Takáts Sándor SchP, Benyák Bernát és a magyar oktatásügy, in Ért/Budapest 1890/1891, 1-242. – Takáts Sándor SchP, A főváros alapította budapesti piarista collegium története, in Ért/Budapest 1894/1895. – Friedreich Endre SchP, A kegyes-tanítórend és iskolái, in Magyar Középiskola 2(1909), 597-617. – Friedreich Endre SchP, A piarista iskola a XVII. században [Magyarországon], in Magyar Középiskola 3(1910), 327-334, 414-425. – Pallmann Péter, A magyar piaristák II. József uralkodása alatt, Kolozsvár, 1914. – Gerencsér István SchP, A magyar felvilágosodás és a kegyes iskolák, in Regnum 5(1942/1943), 326-370. – Magyar piaristák a XIX. és XX. században: Életrajzi vázlatok, szerk. Balanyi György SchP, Budapest, 1942. – MPRT 1943. – Gál István SchP–Friedreich Endre SchP], A piaristák részvétele a szabadságharcban (1848-49), in Évk/Budapest 1947/1948, 15-37 = Évk/Budapest 2000/2001, 20-52. – Medvigy Mihály SchP, in Lukács László SchP, Boldogok, akik házadban laknak: Szerzetesrendek Magyarországon, Budapest, 1988, 18-20. – Piaristák Magyarországon 1642-1992: Rendtörténeti tanulmányok, szerk. Holl Béla SchP, Budapest, 1992. – Sántha György SchP, La Provincia Scolopica D’Ungheria: Attivita apostolica, culturale e sociale dal 1642 dal 1956, in Ricerche 42(1994), 217-346. – Kilián István, A magyarországi piarista iskolai színjátszás forrásai és irodalma 1799-ig, Budapest, 1994 (A magyarországi iskolai színjátszás forrásai és irodalma). – Koltai András, Mösch Lukács és a magyar piaristák első levéltárai, in Levéltári Szemle 47(1997):1, 17-30. – Koltai András, A Pálffyak és a piaristák: A bajmóci uradalom katolizációja és a privigyei piarista kollégium első évei, in Pálfiovci v novoveku: Vzostup významného uhorského šlachtického rodu, ed. Anna Fundárková–Géza Pálffy, Bratislava–Budapest, 2003, 74–104. – Borián Tibor SchP–Koltai András–Legeza László, Piaristák, Budapest, 2007 (Szerzetesrendek a Kárpát-medencében). – Böszörményi Géza SchP, A magyar piaristák 1950-ben: Szétszóratás és újrakezdés, Budapest, 2007 (Magyarország piarista múltjából, 2). – Koltai András, Három korszak határán: A magyarországi piarista iskolák az államosítás előtti években (1945–1948), in Az egyházi iskolák államosítása Magyarországon 1948, szerk. Szabó Csaba–Szigeti László, Budapest, 2008 (A Lénárd Ödön Alapítvány Évkönyve, 2008), 223-245. – A piarista rend Magyarországon [a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán 2007. november 6-7-én rendezett konferencia tanulmányai], szerk. Forgó András, Budapest, 2010 (Művelődéstörténeti Műhely, Rendtörténeti konferenciák, 6). – Szende Ákos: Piarista eszmék és sorsok a 20. századból, Budapest, 2013 (Magyarország piarista múltjából, 6). – Szakál Ádám, A magyar piaristák és a Tanácsköztársaság, s. a. rend. Koltai András, Budapest, 2013 (Magyarország piarista múltjából, 7),. – Koltai András, A magyar piaristák „nagy évtizede" : 1711-1721, in Vigilia 80(2015):1, 2-13. – Hitre, tudásra: A piaristák és a magyar művelődés: Kiállítási katalógus, I–II, szerk. Koltai András–Borbás Péter–Szekér Barnabás–Rákossy Anna, Budapest, 2017–2019. – Káptalani jelentések a magyar piaristák 33 évéről (1943–1976), s. a. rend. Koltai András, Ruppert József, Szekér Barnabás, Budapest, 2022 (Kéziratok Magyarország piarista múltjából, 2). – Koltai András–Szekér Barnabás, Trianon / Piaristák, in Trianon és az egyházak, szerk. Zombori István, Budapest, 2023, 633-674. – [Web:] Wikipedia/hu (Piaristák Magyarországon).
meltematricula@gmail.com
https://melte.hu
https://www.facebook.com/magyaregyhazileveltarosok