Péliföldszentkereszti pálos kolostor

Zalka János esztergomi kanonok 1862 nyarán Częstochowába zarándokolt, és örömmel tapasztalta, hogy a lengyel pálosokban mennyire él rendjük magyar eredetének tudata. Hatására Scitovszky János esztergomi érsek kapcsolatba lépett Mateusz Knefliński rendfőnökkel, és fölajánlotta a pálosok számára az egykor a nazarénusok számára épült péliföldszentkereszti rendházat, amelyet 1865 folyamán rendbe hozatott. A rend szívesen fogadta az ajánlatot, mert ez lett volna harmadik kolostoruk. 1866 augusztusában a krakkói pálosok közül Knézsa Tiborc rendfőnöki megbízott, Sztolarczyk Romuáld perjel és további két rendtársuk érkezett ide. Ketten (Knézsa Tiborc, Rácz Anasztáz) magyarországi származásúak voltak. Hamarosan növendékeik is akadtak. Az érsek pontosan előírta a pálosok feladatait a misék, litániák, körmenetek és gyóntatás területén, valamint az évi négy búcsú alkalmával. Ismételten kilátogatott Péliföldszentkeresztre, utolsó kirándulása is ide vezetett 1866. szept. 18-án. Halála (okt. 19.) után azonban utódja, Simor János érsek a joghoz ragaszkodva a szerzetesek számának tizenkettőre való növelését követelte a rendtől, amelynek anyagi feltételei sem voltak biztosítva, így a pálosok 1867-ben elhagyták Péliföldszentkeresztet. ■ Miután 1902-ben a krakkói pálosok megtelepedtek Nagylévárdon, Vaszary Kolos érsek ismét fölajánlotta a rend számára a szentkereszti házat, amelyet 1903. nov. 1-én át is vettek. Remete Szent Pál ünnepét 1904. jan. 17-én már ott ünnepelték, zarándokok tömege előtt. 1904-ben Muszynszki Lajos perjel alatt hét novícius készült a pálos hivatásra, akik azonban a lengyel atyák túlzott szigorúsága miatt hamarosan távoztak. 1905-ben 3 növendék, 1906-ban 1 teológus és 2 novícius tartozott a közösséghez, így 1906-ban a pálosok ismét távoztak. Ráadásul ellentétek léptek föl a krakkói perjel és Muszynszki péliföldszentkereszti perjel között, akinek célja a magyar pálos provincia újbóli felállítása volt. Csak két novícius maradt meg a rendben, akik Lengyelországban folytatták szerzetesi életüket. ■ (Koltai András, 2025)