Egyetemes rend adatai
Magyarországi szervezet adatai
A Kisebb Testvérek Rendjét Assisi Szent Ferenc (1182–1226) alapította, aki megtérése után, Jézus Krisztus követésében mindenét elhagyva a szegénységet választotta. Hamarosan számos követője akadt. III. Ince pápa (1209) szóbelileg jóváhagyta a „testvériség” életmódját, majd 1223-ban III. Honorius pápa (1216–1227) írásban is megerősítette a regulát. Az Úr hamarosan számos követővel ajándékozta meg a közösséget, ezért az 1217 pünkösdjén tartott káptalanon elhatározták, hogy Az evangéliumot Szent Ferenc példája szerint Itálián kívül is hirdetik. ■ A 13. század végén az obszerváns ferencesek vették át a boszniai katolikus misszió vezetését, és az ottani ferences rendházak száma oly mértékben megnőtt, hogy 1339-ban létrehozták az önálló ►boszniai vikariát (Vicaria Bosnae). ■ Miután 1463-ban Boszniát bekebelezte az Oszmán Birodalom, a rendtartomány nyolc őrségből (custodia) állt, amelyből három (a tengerparti) Horvátország területén maradt, három pedig a szintén a Magyar Királyság által megszállt jajcai bánság területén feküdt. Ezekből a keresztény kézen maradt kolostorokból egy új, „bosnyák-dalmát” vikáriát (Vicaria Bosnae-Dalmatiae) hoztak létre. Azonban hamarosan rendeződött a Boszniában maradt ferencesek helyzete, akiket az oszmán hatóságok az ottani katolikusok egyházi és világi képviselőinek tekintettek. Ezért elvben biztosították az ottani ferencesek számára életük és templomaik biztonságát, sőt szabad mozgásukat és adómentességüket. Így a két vikária ismét egyesült, viszont kiváltak belőle a dalmáciai (Szt. Jeromosról nevezett, 1469), és a raguzai (1474) vikáriák. A boszniai ferencesek helyzete azonban a török hatóságok állandó zsarolásai miatt bizonytalan maradt, így arra törekedtek, hogy dalmáciai és szlavóniai (Száván túli) kolostoraik is legyenek. Ezt eleinte a magyar főurak és a ►szalvatoriánus ferencesek akadályozták, de 1503 körül sikerült kolostort építeniük a Száva északi partján, Giletinc (vagy Kobás) mellett, amelyet 1514-ben az egyetemes káptalan is jóváhagyott, sőt ugyanakkor végleg kettéosztotta a vikáriát, létrehozva a ►bosnyák-bányavidéki (Bosna Argentina) és a bosnyák-horvát vikáriákat. Amikor 1517-ben a X. Leó pápa capitulum generalissimum-ra hívta össze a ferences rend minden irányzatát, a pápa felszólítására az obszerváns és a reformált irányzatok hajlandóak voltak egyesülni, közösen választottak generális minisztert, és mindkét „boszniai” vikária szabályos rendtartománnyá (Provincia Bosnae-Argentinae, illetve Provincia S. Crucis Bosnae-Croatiae) alakult. ■ Az új provinciához a cetinjei, terzattói (tengermelléki), korbavai-jajcai és grebeni őrségek tartoztak. A folyamatos oszmán hódítás következtében azonban a provincia kolostorai sorban török kézre kerültek, és elpusztultak. Ezért, hogy rendi növendékeik tanításáról gondoskodhassanak, újabb helyeken telepedtek meg Horvátországban és Szlavóniában. Désházy István Szomszédvár (Susedgrad) közelében (1527), Erdődy Péter pedig Kotari mellett (Szentlénárt) épített számukra kolostort (1531). 1559-ben I. Ferdinánd császártól megkapták az isztriai Pazin kolostorát, Károly főhercegtől pedig a Görz melletti Svata Gora (Monte Santo di Gorizia) zarándokhelyet. 1590 körül néhány évre elfoglalták a mariánusok üresen álló zágrábi kolostorát, majd a 17. század elején Károlyvárosban, valamint Krajna és Alsó-Stájerország több városában is kolostorokat alapítottak, többek között Laibachban. ■ A rendtartomány fegyelme – római szemmel – nem volt tökéletes. 1609-ben a terzattói ferencesek megverték és tömlöcbe vetették a kolostor vizitációjára érkező Domenico Andreazzi raguzai ferencest, akit a fiumei német várkapitány szabadított ki, és helyette a gvárdiánt csukatta le. Ezért 1610-ben a rend elöljárói az isztriai Glavinics Ferencet nevezték ki tartományfőnökké, aki végrehajtotta a provincia szükséges reformját. A szigorúbb obszervanciát azonban csak 1688-ban, Antonio Lazari generális kommisszárius közreműködésével fogadták el, és ugyanakkor nevüket Szent Mihályról nevezett Krajnai Rendtartományra (Provincia Sancti Michaelis Carnioliae) módosította. Ezt a horvát ferencesek nehezményezték. Fölmerült, hogy nyolc horvátországi kolostorukat a ►Szent László provinciához csatolják, de mivel az nem a szigorúbb obszervanciát követte, ez nem volt lehetséges. Végül 1708-tól a rendtartomány felvette nevébe a Szent Kereszt és a „horvát” megnevezést (Provincia Sanctae Crucis Croatico-Carniolitae). ■ Miután 1897-ben XIII. Leó pápa egyesítette a rend reformált ágait (obszervánsok, reformáltak, sarutlanok, rekollektusok), 1900. jún. 3-án kelt dekrétumával létrehozta a horvátországi ►Szt. Cirill és Metód rendtartományt a horvát bán és parlament alá tartozó szárazföldi (tehát nem tengerparti) területeken, és ehhez csatolta a ►Szent Keresztről nevezett (horvát-krajnai) provincia kolostorait is. A rendtartomány megmaradt része Krajnai Szent Kereszt Rendtartomány (Provincia Carniolana S. Crucis) néven működött tovább, amely Jugoszlávia létejötte után nevét „Szlovéniaira” módosította. ■ (Koltai András, 2025)
Assisi Szent Ferenc az 1222-ben pápai jóváhagyást kapott regulában így határozta meg a Kisebb Testvérek hivatását: „kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” A ferences lelkiséget három kulcsszó jellemzi: az Úr lelkének birtoklása, a tulajdon nélküli élet és a viszonzás, avagy a visszaadás lelkülete. A rend kezdetektől fogva feladatának érezte a missziós evangelizációt. Ennek fő formája kezdetben elsősorban a bizalmas beszélgetés, a rövid buzdítás és saját életpéldájuk volt, melyet később a prédikálás egészített ki. Ezek a meglátások akár napjaink pasztorációjában is jelentőséggel bírhatnak. Az a tény, miszerint az „élet prédikációja” gyakran hatásosabb, mint a szóbeli prédikáció, mindenkor eredményes lehet, mint missziós módszer. Még a tizenkettőt sem érte el a testvérek létszáma, amikor Ferenc elküldte őket a megtérés és a bűnbocsánat hirdetésére. A vándor prédikálást maga Ferenc is gyakorolta, és ezek feltehetőleg rövid bűnbánati prédikációk voltak. Az, hogy minden testvér prédikálhasson, hosszú távon nem bizonyult kedvezőnek, ezért a rendalapító némi korlátozást vezetett be: „Egyetlen testvér se merjen másként prédikálni, mint ahogyan a szentegyház szokása és rendelete előírja, és csak akkor, ha ministere megengedi.” A rend további működésében felismerhető Ferenc zarándokútjának hatása, amelyet az ötödik keresztes hadjárat során, 1218 és 1220 között tett. A meg nem erősített regula (1221) említést tett azokról is, „akik a szaracénok vagy más hitetlenek közé mennek.” Ferenc ezt csak olyanoknak engedte, akikben erre meg volt a belső elhivatottság. ■ (Jonica Xénia, 2024)
[Kézikönyvek, a rendről:] Karcsú 1867, II, 1-26. – Tóth Mike 1904, 49-57. – Holzapfel 1909. – Žák 1911, 167-169. – Balanyi 1923, 207–230. – Heimbucher 1933-1934, I, 656-814. – LThK 1957–1967, III, 273-280. – DIP 1974-2003, IV, 464-511; 839-911. – Puskely 1998, I, 357-367. – MKLex 1993–2014, IV, 858-862 („Kisebb Testvérek Rendje”, Sill Ferenc Aba OFM–Kis Lehel Csongor OFM). – MaMűL 2003–2014, II, 75-83 (Szántó Konrád OFM). – [Kézikönyvek, a rendtartományról:] Szöllőssy 1878, I, 157-158. – Szabó 1921, 95. – Karácsonyi 1923-1924 II, 387-398.
meltematricula@gmail.com
https://melte.hu
https://www.facebook.com/magyaregyhazileveltarosok