Ciszterci Rend Osztrák-Magyar Kongregációja

A Szent Benedek reguláját követő szerzetesi élet megújítására a 11. században több kezdeményezés indult olyan férfiaktól, akik hátat akartak fordítani a világnak, hogy egyszerűségben, szegénységben, kézi munkát végezve testvéri szeretetben éljenek. Erre vállalkozott az a huszonegy szerzetes is, akik 1098-ban apátjuk Róbert vezetésével elhagyták a molesme-i apátságot, és megalapították Burgundiában, Dijontól nem messze az „Új Monostort”, Cisterciumot, franciául Cîteaux-t, ahová az imádság, a művelődés és a munka páratlan összhangja egyre több derék férfit és ifjút vonzott. A ciszterci reform szülőföldjén, Franciaországban terjedt el leghamarabb és legnagyobb mértékben, de Európa más országaiba is hívták őket. ■ A 15. századtól Spanyolországban, Itáliában, Franciaországban és Németországban a ciszterci apátságok több kongregációba, provinciába és vikáriába tömörültek, részben területi alapon, részben életmód szerint, egymástól eltérő szervezettel és szokásokkal. Ezek közé tartozott a 17. századtól az Ausztriai Vikária is, amely a két Ausztria, Stájerország, Karintia és Krajna apátságait egyesítette. 1667-től Karintia és Krajna külön vikáriát alkotott. A jozefinista reformok, a francia forradalom, majd a napóleoni háborúk során uralomra jutó egyházellenes kormányok miatt az 1780-as évektől az 1830-as évekig mind az apátságok, mind a kongregációk jelentős része megszűnt, csak úgy, mint a rend központi szervezete. ■ A 19. század közepén az Osztrák Császárság osztrák területein nyolc, a csehországi és a lengyelországi részeken kettő-kettő, a Magyar Királyságban pedig egy (egyesített) apátság maradt meg. Legtöbbjük nagy létszámmal rendelkezett, és régi birtokaikat, monostori épületeiket is magukénak mondhatták. Viszont a jozefinizmus szellemében nem tarthattak kapcsolatot sem a római generális apáttal, sem egymással, és bizonyítaniuk kellett, hogy hasznos munkát végeznek a lelkipásztorkodásban, tanításban vagy más területen. 1854-ben a tizenhárom apátságnak 433 papja volt, akik 138 plébániát gondoztak. Három monostorban bennlakásos énekiskola (Sängerknabeninstitut), kettőben gimnázium működött, öt másik a távolabb működő iskolák számára adott tanárokat, hat apátság pedig szegényházat gondozott. Így érthető, hogy a szerzetesek csak öt apátságban mondták el közösen az egész zsolozsmát, máshol erősen csökkentett formában végezték. ■ Az 1848/1849-es forradalmak után az osztrák egyházpolitika megváltozott. Megszűnt a szoros állami ellenőrzés, és az 1855-ben megkötött konkordátum az osztrák és a magyar egyházat ismét az egyetemes Egyház részévé tette. A ciszterci apátok így 1851-től már konferenciát tarthattak, és kérhették a Szentszéktől egy osztrák ciszterci tartomány létrehozását. Ezt azonban IX. Piusz pápa csak azon apostoli vizitáció eredményétől tette függővé, amelyet még 1849-ben kért az osztrák püspöki kar, és amelyre 1852-ben Friedrich Schwarzenberg bíboros, prágai érsek és Scitovszky János esztergomi érsek kapott megbízást. Mivel Magyarországon csak egy ciszterci apátság volt, a vizitáció itt is Schwarzenberg feladata lett, aki a tényleges vizitációt Augustin Hile leitmeritzi püspökre bízta. Látogatásai után Schwarzenberg minden közösségnek külön vizitációs levelet küldött, és 1856-ban a Szentszék számára is megtette javaslatait. Úgy vélte, hogy az első lépést a szerzetesi fegyelem javulása felé egy autonóm ciszterci tartomány szervezése jelentené, a reform részleteit pedig egy tartományi káptalannak kellene kidolgoznia. Javaslatát a Szentszék is jóváhagyta, így 1859-ben létrejött a Ciszterci Rend Osztrák-Magyar Kongregációja, amely első káptalanját Prágában tartotta. Ott választották meg a kongregáció első elöljáróját (vicarius generalis), valamint elfogadtak egy új szabálygyűjteményt (Prágai statútumok). ■ Az új kongregáció apátságai hamar kapcsolatot találtak a Szent Bernát Itáliai Kongregáció általános elnökével, akit a Szentszék a ciszterci generális apát jogi örökösének tekintett. Az osztrák apátok is részt vettek, sőt többséget alkottak a ciszterci Közös Obszervancia generális káptalanján, amelyet sok év után először 1869-ben tartottak a római San Bernardo alle Terme apátságban, ahol tisztázták a legfontosabb szervezeti kérdéseket. A szervezethez négy kongregáció és 30 kolostor csatlakozott mintegy ezer szerzetessel. (Nem csatlakoztak viszont a trappista apátságok, amelyeknek akkor háromezer szerzetesük volt.) A generális apátot egész életre választották a tíz évente Rómában tartandó káptalanokon. Mivel az olasz állam hamarosan mindkét római ciszterci apátságot államosította, az 1880. és 1891. évi generális káptalanokat Bécsben tartották. ■ Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után 1923-ban a birodalmi kongregáció is megszűnt, és azt XI. Piusz pápa három külön kongregációra osztotta. Az ausztriai apátságokból létrejött a Jézus Legszentebb Szívéről nevezett Osztrák Kongregáció, a csehországiakból a Szűz Mária Legtisztább Szíve Kongregáció, míg a magyarországi apátságok és rendházak alkották a ►Zirci Kongregációt. (A két lengyel apátság már 1918-ban kivált. Mogiła a Mehrerau-i Kongregációhoz csatlakozott, Szczyrzyc pedig közvetlenül a generális apát alá került.) ■ (Halász Nivárd–Koltai András, 2025)