Név
Budapesti (pesti) piarista rendház
Típus
rendház
Felekezeti jelleg
katolikus
Létesítés éve
1717
Története

A piaristák 1717 novemberében telepedtek meg Pesten. Házuk egyben gimnáziumként is szolgált, 1718-tól a Galamb utcában, majd 1762-től a Városház téren. Közösségük eleinte rezidenciának (residentia) számított, majd 1766-ban teljes jogú rendházzá (domus) vált, amelynek élén már nem elöljáró (superior), hanem házfőnök (rector) állt. A pesti piaristák is elsősorban a rend szokásos szolgálatait végezték: tanítottak a gimnáziumban és a filozófiai tagozaton, valamint a diákok lelki életét vezették külön istentiszteletekkel (oratorium), ájtatosságokkal, gyóntatással. Ezen felül a város kérésére 1721-ig magyar és német nyelvű prédikációkkal segítették a plébánost, 1752 és 1761 között pedig ők maguk adminisztrálták a pesti plébániát. 1777-től 1858-ig Pest város elemi iskolájában is tanítottak, amely házuk Kötő utcai oldalán állt. Alapvetően meghatározta a rendház szellemi képét, hogy 1757-től a tartományfőnökség székhelyéül szolgált, 1784-től pedig lakói voltak a Pestre költözött a magyar királyi egyetem piarista professzorai, Dugonics Andrástól Schütz Antalig. A 19. század első felétől a pesti piaristák létszáma 30 fölé emelkedett. Ez volt akkoriban a legnépesebb piarista rendház Magyarországon azok közül, amelyekben nem éltek növendékek. 1878-tól a piarista szerzetesnövendékek egy része is a budapesti rendházban végezte egyetemi tanulmányait. 1895-ben létrejött külön intézetük, a Kalazantinum, amelyek igazgatói 1916-ig a budapesti házfőnökök maradtak. A 20. században a rendház továbbra is az iskolával együtt vándorolt. 1917-ben a Hültl Dezső által tervezett piarista székház déli épületrészét foglalhatta el, amelynek bejárata a Piarista köz boltívei alatt nyílott. 1953-ban a kommunista hatóságok rendelkezésére teljes felszerelésével együtt a Mikszáth Kálmán térre kellett költöznie. A diktatúra bukása után a noviciátus 1990-ben Vácra, a Kalazantinum pedig 2003-ban a felújított régi épületbe, a Piarista közbe költözött. Végül 2011-ben a rendház is elfoglalhatta helyét a felújított belvárosi épület 4. és 5. emeletén. Ekkortól két, némileg eltérő életmódú közösség is működött az épületben: a Szent Atyánkról nevezett (Pater Noster) és az Isten Anyjáról nevezett (Mater Dei) rendházak. Utóbbi 2015-ben megszűnt, tagjai a másik két budapesti rendi közösséghez csatlakoztak. (KA)

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Budapest 1717