Név
Szatmárnémeti református gimnázium
Névváltozatok
Szatmárnémeti helvét hitvallású gimnázium; Kölcsey Ferenc Főgimnázium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
református
Létesítés éve
1607
Megszűnés/államosítás éve
1948
Története

[A koraújkorban:] Református iskolájáról – feltételezhető korábbi működés után – az első adat 1607-ből való, ekkor nagygimnázium, teológiai oktatással. A tanulókat a rektor, valamint a nagydiák-preceptorok tanították. 1703–1707 között a tanítás politikai okok miatt szünetelt. Az állami hatóság 1754-től – az elemi ismeretek mellett – csak a latin nyelvtan oktatását, tehát kisgimnáziumként való működését engedélyezte. Az 1840-es évektől a tanítás nyelve a magyar. – [A szabadságharc után:] 1855-től helyi tantervű algimnázium öt tanárral. 1860-ban V., 1861-ben VI. osztálya nyílt meg, a tanárok száma: hat. Mint hatosztályos református gimnázium került 1919-ben román fennhatóság alá. Az 1930-as években főgimnáziummá fejlesztették. 1940-től – magyar fennhatóság alatt – egységes gimnázium. Tanulólétszám 1942-ben: 606 (21). 1945-től az iskola felett a magyar tanügyigazgatás illetékessége megszűnt. (KIKT)

Bibliográfia
Bartók Gábor: A szatmári és németi ref. egyházak s iskolák történetei. Sárospataki Füzetek, 1860. Kovács István: A gymnasium múltja, in Ért 1865. – Uő: A szatmári ref. iskola története. Debrecen 1880. – Molnár 509-510. – Bakcsy Gergely: A szatmárnémeti ev. ref. főgymnasium története. Szatmár 1896. – Ért 1940.

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Szatmárnémeti 1607 1948

DMappák