Név
Iglói evangélikus gimnázium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
evangélikus
Létesítés éve
1784
Megszűnés/államosítás éve
1919
Története

[A középkorban:] Középkori városi plébániai iskolája a 15. században folyamatosan működött, a 16. század első felében humanista hatásoktól is érintve. – [A koraújkorban:] Vezetése a 16. század középső évtizedeiben evangélikus szelleművé vált. Az egy tanár által vezetett iskolában a humanista gimnázium, majd a 17. század elejétől alkalomszerűen a kis- és nagygimnázium tananyagának oktatása folyt 1674-ig. Ekkor az iskola politikai okok miatt megszűnt. 1694-ben nyílt meg újra mint elemi iskola. 1784-től a kisgimnázium tananyagát is tanították. Pákh Károly szerint a Helytartótanács 1784. április 16-án kiadott rendelete alapján a grammatikai osztály – újonnan választott tanár vezetésével – ebben az évben kezdte meg működését Ettől kezdve a rektor mellett egy tanító az elemi tagozat tanulóit oktatta. Első rendtartása 1793-ból való. Az 1830-as években kezdték az addigi német segédnyelv mellett a magyart is segédnyelvül alkalmazni. 1843-ban megszervezték a kisgimnáziumi második tanári állást. Az 1840-es évektől az oktatás nyelve a német, segédnyelv a magyar és a szlovák. – [A szabadságharc után:] 1854-ben az iskola – lehagyva az elemi osztályokat – öt tanár vezetése alatt alreáliskolával kombinált algimnáziummá alakult át. 1861–1865 között főgimnáziummá fejlesztették. Az első érettségit 1856/66 végén tartották. 1868-ban megszüntették az I-IV. osztályokban a reáltantárgyak oktatását. Ettől kezdve az első két osztályban a tanítás nyelve a német, a III-IV. osztályokban emellett a magyart is használták, az V. osztálytól pedig magyarul folyt az oktatás. Tanára 1856-tól 1876 elejéig Tavasi Lajos, 1867/68-ban ő az igazgató. – Tanulólétszámok: 1880: 476 (55) 1899: 388 (45); 1910: 404 (20). – 1919 után az iskola felett a magyar tanügyigazgatás illetékessége megszűnt. (KIKT)

Bibliográfia
Tavasi Lajos: Winke über Reform und Erweiterung der protestantischen evang. Schulen zu Igló in Zipsen. Pest 1883. – Pákh Károly: Az iglói ág. h. ev. főgymnasium története. Igló 1896. – Békefi NO 109–326, 374-376. – Szelényi 109.

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Igló 1784 1919

DMappák