Név
Hódmezővásárhelyi református leánygimnázium
Névváltozatok
Hódmezővásárhelyi református leányliceum
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
református
Létesítés éve
1930
Története

1930-ban kezdte működését a református leánylíceum I. osztálya. 1935-től egységes leánygimnázium. Az első érettségit 1937/38 végén tartották. Tanulólétszám 1942-ben: 272 (18). – [A kommunista hatalomátvétel után:] 1948-ban – mint református iskolát – államosították, s mint állami leánygimnázium folytatta működését. Később Kossuth Zsuzsannáról nevezték el, majd átalakult Kossuth Zsuzsanna Finommechanikai, Műszeripari és Gépészeti Szakközépiskolává. (KIKT) – Épülete egy átalakított uradalmi présház volt, amelyet 1892-ben az Állami Óvónőképző Intézet számára alakítottak át. Miután a Kossuth Zsuzsa szakközépiskola 1977-ben elköltözött, épületében 1978-tól a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola működik, 2020-tól a Domonkos Nővérek Kongregációja fönntartásában.

Bibliográfia
A hódmezővásárhelyi református leánylíceum megalapítása, in Ért 1933. – Ért 1942.

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Hódmezővásárhely 1930

DMappák