Név
Patrona Hungariae leánygimnázium
Névváltozatok
Isteni Szeretet Leányai Patrona Hungariae Leánygimnáziuma; Isteni Szeretet Leányai Szent Margit Nevelőintézetének leánygimnáziuma; Rozgonyi Piroska Leánygimnázium; Boldogasszony Iskolanővérek Patrona Hungariae Leánygimnáziuma
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
katolikus
Létesítés éve
1895
Története

A polgári leányiskola 1895-ben létesült. Az iskola 1899-től a II., Knézits utca l. sz. iskolaépületben működött. Az iskola 1948-ban megszűnt. (HBI 396) – 1930-ban kezdődött meg a tanítás az Isteni Szeretet Leányai szerzetesnővérek Patrona Hungariae leánygimnáziumában. 1938 júniusában tartották az első érettségit. Az iskola az ugyanennek az apácarendnek a vezetése alatt álló Szent Margit Nevelőintézet keretei között működött. Tanulólétszám 1942-ben: 327 (29). – [A kommunista hatalomátvétel után:] 1948-ban – mint római katolikus iskolát – államosították, és Rozgonyi Piroska Leánygimnázium néven folytatta működését. 1950-től – a magyar katolikus püspöki kar és a magyar kormány között létrejött megegyezés alapján – az iskola Knézits utcai épületében kezdte meg működését a szegény iskolanővérek [később Boldogasszony Iskolanővérek] apácarendjének vezetése alatt álló Patrona Hungariae Leánygimnázium. (KIKT)

Bibliográfia
Ért 1942. – Ért 1944-1946.
OM azonosító
35260

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Budapest 1895

DMappák