1920-ban szervezték meg az első leánygimnáziumi osztályokat az 1907-ben Baár János budapesti polgár és Madas Károly földbirtokos alapítványából létesített református felsőbb leányiskolában. Az első érettségit 1923/24 végén tartották. 1927-től leánylíceummá alakult, 1935-től egységes leánygimnázium „Baár-Madas Református Leánynevelőintézet és Gimnázium” elnevezéssel. Igazgatója volt Áprily Lajos. – Tanulólétszámok: 1924: 253 (12); 1932: 461 (35); 1942: 512 (48). – [A kommunista hatalomátvétel után:] 1948-tól – az állami hatóságok és a református egyház vezetősége között létrejött egyezmény alapján – református iskolaként működött tovább. 1952-ben megszűnt. (A gimnázium épületében 1948 szeptemberében kezdte működését az állami Bornemissza Anna Leánygimnázium. Ez 1949-ben megszűnt. Ugyanott nyílt meg 1954-ben a Móricz Zsigmond Gimnázium.) (KIKT) – Az iskolát 1907-ben a budapesti református egyházközség és a dunamelléki református egyházkerület alapította Baár János és Madas Károly alapítványából. 1916-tól felsőleányiskola, 1920-tól leánygimnázium, 1927-től leánylíceum, 1934-től leánygimnázium, 1952-ben megszűnt. Az 1945/46. tanévtől kezdv a gimnázium alsó osztályai fokozatosan beolvadtak az általános iskolába. – Az iskola a II. Hunyadi János [Albrecht főherceg] út 26. sz. házban [Lónyai–Hatvany-villa] kezdte meg működését, 1910-től az I. Attila utca 101. sz. bérházban volt elhelyezve. 1930-ban költözött az iskola céljára készült épületbe a II. Lorántffy Zsuzsanna út 3. sz. alá. (HBI 624)
Név
Budapesti református gimnázium
Névváltozatok
Baár-Madas Református Leánynevelőintézet és Gimnázium; Bornemissza Anna Leánygimnázium;
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
református
Létesítés éve
1907
Megszűnés/államosítás éve
1949
Története
Bibliográfia
Ért 1942. – Ért 1944-1947. – Herczegh 624. sz