Név
Isteni Megváltó Leányai Szent Margit leánygimnáziuma
Névváltozatok
Kaffka Margit Leánygimnázium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
katolikus
Létesítés éve
1920
Története

1920-ban nyílt meg az Isteni Megváltó Leányai („Redemptorissza”) szerzetesnővérek leánygimnáziuma, amelyben az első érettségi 1928 júniusában zajlott le. Mellette 1932-ben újabb két iskola kezdte meg működését. Az egyik a 10–14 éves tanulók számára szervezett, részben német tanítási nyelvű „Modern nyelvi középfokú leányiskola”; a másik a tanítónőképző. 1938-ban e két intézményből – az 1938. évi XIII. törvény alapján – létrehozták a nyolcosztályos latin nélküli „nőnevelő intézetet”: ennek alsó tagozata 10/14 éves tanulók számára részben német nyelvű négyosztályos gimnázium; erre épült felső tagozatként a 14–18 évesek számára a négyosztályos líceum. Először 1942 júniusában érettségizett a líceum IV. osztálya. A leánygimnázium – amely a Szent Margit nevet vette fel – 1927-től új leánygimnázium, 1935-től egységes leánygimnázium. – Tanulólétszámok a leánygimnáziumban:; 1932: 325 (26); 1942: 425 (40). – [A kommunista hatalomátvétel után:] 1948-ban – mint római katolikus iskolát – államosították, ezután Kaffka Margit Leánygimnázium néven működött tovább. (KIKT)

Bibliográfia
Ért 1942. – Ért 1944-1946.
OM azonosító
35239

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Budapest 1920

DMappák