Név
Budapesti (pesti) evangélikus gimnázium
Névváltozatok
Fasori evangélikus gimnázium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
evangélikus
Létesítés éve
1821
Története

[A koraújkorban:] A pesti evangélikusok iskolája 1821-től kisgimnázium, 1823-ban vált nagygimnáziummá. – A gimnázium működésének kezdete: 1821, mivel ekkor kezdődött meg a tanítás a kisgimnázium első osztályában. (Hittrich Ödön monográfiájában 1823-tól számítja az iskola történetét, ekkor azonban a nagygimnáziumi osztályok megnyitása történt Tanulója volt Petőfi Sándor; tanára, majd igazgatója Tavasi Lajos. – [A szabadságharc után:] 1854-től algimnázium. Az V. osztály 1861-ben, a VI. osztály 1864-ben nyílt meg; majd a VII-VIII. osztály 1871-ben és 1872-ben. Az első érettségi vizsgát 1872/73 végén tartották. 1924-től humán gimnázium, 1935-től egységes gimnázium. Tanára volt Böhm Károly, Mikola Sándor, tanulója Lukács György, Neumann János, Wigner Jenő, Doráti Antal. – Tanulólétszámok: 1880: 481 (37); 1900: 494 (38); 1910: 616 (45); 1924: 621 (59); 1932: 610 (70); 1942: 697 (58). – [A kommunista hatalomátvétel után:] 1948-ban – mint evangélikus iskolát – államosították, majd megszüntették. (KIKT)

Bibliográfia
Batizfalvy István: A budapesti ág. hitv. ev. főgymnasium története, Budapest, 1895. – Hittrich Ödön: A budapesti ágostai hitvallású evangélikus főgimnázium első száz esztendejének története, Budapest, 1923, in Ért 1942.

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Budapest 1821

DMappák