Név
Besztercebányai evangélikus gimnázium
Névváltozatok
Beszterczebányai ág. hitv. ev. gimnázium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
evangélikus
Létesítés éve
1567
Megszűnés/államosítás éve
1919
Története

[A középkorban:] A 15. században városi plébániai iskolája működött, amely a 16. század első évtizedeiben humanista jellegűvé vált. – [A koraújkorban:] Ez az iskola az 1530-as évek végén evangélikus vezetés alá került, 1567-től a humanista gimnázium tananyagát teológiával együtt oktatták. 1591-től két tanára volt, a századforduló után – mint nagygimnáziumban – időnként több tanító is tanította a növendékeket. 1674–1678 között működése politikai okokból szünetelt. 1681-től újra a nagygimnáziumi tananyagot oktatta két tanár. 1690-től ismét egy tanára volt, 1693-tól kettő, majd több tanító is. 1709–1714 között Bél Mátyás volt a rektora. 1757-től politikai okokból kisgimnáziummá vált, három tanárral. 1776-ban a tanulók létszáma: 128. 1787-ben: 91. 1792-től nagygimnázium, teológiai oktatással, egy tanárral és számos tanítóval. A tanítás segédnyelve ezután is, akárcsak korábban, a német és a szlovák. 1796–1801 között két tanára volt, ezután három, 1810-től négy. – Tanulólétszámok: 1809: 105; 1811: 183; 1814: 83. – [A szabadságharc után:] 1850 után továbbra is saját helyi tanterve szerint működött. 1880-tól algimnázium, 1915-től főgimnázium. Az első érettségit 1915–16 végén tartották. Tanulólétszám 1916-ban: 271 (24). Oktatási nyelve 1868-tól a magyar, az alsó osztályokban szlovák magyarázattal. Az iskola felett 1919 után – csehszlovák fennhatóság alatt – a magyar tanügyigazgatás illetékessége megszűnt. (KIKT)

Bibliográfia
Rosenauer Károly: A besztercebányai á. h. ev. gymnasium története. Besztercebánya 1876. – Hazslinszky Rezső: A besztercebányai ág. ev. gymnasium története. Besztercebánya 1896. Békefi NO 88-91, 125, 153. – Mészáros SM 84-86, 169-173. – Mészáros MI 227-228, 403-404.

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Besztercebánya 1567 1919

DMappák