Váradhegyfoki premontrei apátság

A hagyomány szerint az első magyarországi premontrei prépostságot 1130-ban alapította II. István király, Szent István protomártír tiszteletére. A szerzetesek közvetlenül a rend alapító prépostságából, Prémontréből érkeztek Magyarországra. A prépostság a váradi vártól északkeletre, a Sebes-Körös jobb partján épült egy dombtetőn (Promontorium) – innen ered a Váradhegyfok, másként Váradelőhegy megnevezés. A hagyomány szerint II. István király 1131. évi halálát követően már a váradhegyfoki premontrei prépostságba temetkezett. A kolostor elsőként 1213-ban szerepel magyar okleveles forrásban, de egészen bizonyosan még a 12. század során került sor megalapítására, talán III. Béla idején, aki a ciszterci rend megtelepedésében is fontos szerepet vállalt. A rend generális apátjának 1219-ben kelt levele, mint az általa ismert négy magyarországi monostor egyikét említette (Bozókkal, Garábbal és Francavillával együtt). A rend 1235-re tehető kolostorjegyzéke szerint kilenc prépostság tartozott alá, a legtöbb magyarországi prépostságot a későbbiekben is Váradhegyfok alá rendelték. ■ A váradhegyfoki prépostság a tatárjárást követően is megőrizte vezető szerepét a magyar premontrei cirkáriában. Apátja volt a magyar rend vezetője a 13–14. század során. Hiteleshelyi tevékenységet kimutathatóan 1251-től végzett. A rendi jegyzékek alapján 1294-ben Obrowitz (Zábrdovice, Morvaország) alá rendelték, ez a függése azonban 1320-ra megszűnt. Az 1332–1336 között keletkezett pápai tizedjegyzék alapján az ország legmagasabb jövedelmű prépostságai közé tartozott. 1340–1370 között, János prépostsága idején, gyors hanyatlásnak indult. A konvent tagjainak száma csökkent, kétszer is megkísérelték letétetni elöljárójukat. A hiteleshelyi feladatokat világi alkalmazottakra bízták, majd 1351 után, az országos szigorítás miatt meg kellett szüntetniük. 1400-ban már az esztergomi érsekség felügyelete alatt volt. A 15. század közepére a prépostság szinte elnéptelenedett. 1474-ben a portyázó törökök, Ali szendrői bég vezetésével, Váradot a monostorral együtt kifosztották és felégették. Jövedelméből 1497-ben Kálmáncsehi Domonkos püspök társaskáptalant szervezett Szent István vértanú egyházában, Szent László király sírja felett. Ez néhány év alatt beolvadt a konventbe, de az alapítás elérte a célját: a prépostság önálló hiteleshelyi tevékenységét fenn tudta tartani. A 16. század közepétől kezdve a kolostor elnéptelenedett, 1556-ban a reformáció hatására a társaskáptalan is megszűnt. A török sereg 1660-ban foglalta el a Váradot, a premontrei anyakolostor akkorra már elpusztult. ■ A városon kívüli kolostor romjai még az újkorban is láthatók voltak. Mivel a kolostor a hagyomány szerint II. István király temetkezési helye volt, a régésztársadalom már a 19. században erőfeszítéseket tett a terület feltárásáért. 1812-ben Thúróczy Antal premontrei tanár azonosította be a romokat, majd a század közepétől Makróczy Ferenc Gábor tanár végezte az első régészeti feltárásokat a helyszínen, amelyet 1880–1890 között Bölöni Sándor ásatása követett. A 20. század első évei is ásatásokkal kezdődtek Szmetka László Ödön vezetésével, melybe a rendi főgimnázium érdeklődő diáksága és tanári kara is bekapcsolódott. A két világháború között Beke Boldizsár premontrei tanár és Bitay Árpád történész kutatott a helyszínen. A terület ma is védettséget élvez, és több alkalommal voltak kutatások a helyszínen a rendszerváltozást követően is, azonban a környező telkek magántulajdonba kerültek. ■ Várad 1692. évi visszafoglalása után a kolostor rendbehozatala, a helyreállítás nagyon nehezen ment. A török háborúkat követően, 1705-ben Franz von Schöllingen perneggi prépost szerezte vissza a váradhegyfoki prépostságot a rend számára, de 1710-ben eladta a klosterbrucki (Louka, Morvaország) apátságnak. A már rég elpusztult monostor helyett Várad-Olasziban építettek adminisztratúrát (a későbbi Teleki-palota helyén), ebben az épületben működött a városrész első patikája az 1730-as években. Wallner Vince klosterbrucki apát személyében vehetett részt először váradhegyfoki (illetve később jászóvári) premontrei prépost az országgyűlés munkájában. Váradszentmártonban és Asszonyvásárán plébániát alapítottak, mindkét helyen templom és premontrei rezidencia is épült. Helcher Félix OPraem kormányzó gyógyfürdőt is létesített az újratelepített Váradszentmárton mellett. 1787-ben II. József abolíciója a váradhegyfoki prépostságot is utolérte, javait a vallásalaphoz csatolta, működését és jogi státuszát megszüntette. ■ 1802-ben I. Ferenc király visszaállította a nagyváradi prépostságot, amelyet egyesített Jászóvárral és Lelesszel, Jászóvár központtal. Nagyváradon 1808-ban átvették a váradi gimnázium vezetését is. Ehhez rendházként a pálos rend által a 18. század második felében, az olaszi Úri utcában emelt házat, és a melette álló, a Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelt templomot kapták meg. Hozzájuk került a pálos ház mellett álló régi jezsuita konviktus is, amelyet 1807–1817 és 1838–1848 között tartottak fenn. A rendház épületét 1872–1874 között jelentősen kibővítették, eklektikus stílusban alakították ki. A kibővített épületben kapott helyet a főgimnázium, illetve a Királyi Jogakadémia is. ■ Miután 1919-től Nagyvárad Románia területére került, és ezt a trianoni békeszerződés is megerősítette, 1923-ban a gimnáziumot a román hatóság bezáratta. Attól kezdve a premontreiek fokozott mértékben szentelhették idejüket a templomukban folytatott lelkipászorkodásnak, valamint segítették az egyházmegyés papság munkáját a plébániákon való helyettesítéssel, valamint az állami fogház kápolnájában. A templom 1932-ben új főoltárt kapott. 1938-tól megszervezték a harmadrendi közösséget, amely számára a rendházban kápolnát rendeztek be. ■ 1924-ben a Teplben (Teplá) tartott generális káptalanon a Szentszék és a királyi Románia között létrejött konkordátum szabályozásai miatt a váradhegyfoki prépostság önállósult, leválva a jászói és leleszi prépostságtól. A nagyváradi konvent elöljárója a Takács Menyhért prépost rendeletére az előző évben titkos szavazással vikáriusnak megválasztott Leéb Bertalan lett. A román állam azonban nem ismerte el a nagyváradi premontrei közösség jogi személyiségét, és 1936-ban városi ingatlanjait, majd 1937-ban többi birtokát (a váradszentmártoni birtokot és Félix-fürdőt) államosították. ■ A második bécsi döntést követően 1940-ben megszűnt a nagyváradi kormányzóperjelség, és jászó-lelesz-váradi hármas prépostság ismét eggyé vált. Az oktatás azonnal újraindult a rendi főgimnáziumban, amely felvette Pázmány Péter nevét. Ekkor újíttatta fel Gerinczy László Pál prépost a visszaszerzett kastélyszerű váradszentmártoni rendházat, ahol 1941-ben konventet szervezett. 1941-ben Félixfürdő bérleti jogviszonyát megszüntette, és rendi kezelésbe vette. A váradi premontreiek akkoriban Váradszentmárton, Asszonyvására, Farnos és Betfia plébániáján teljesítettek szolgálatot. 1943-ban a premontreiek megkapták a Tanulmányi Alaptól a gimnáziummal egybeépült jogakadémiai szárnyat, s mindkettőt teljesen felújíttatták. ■ A romániai szocialista hatalomátvételt követően Gerinczy Pál apát megpróbálta konventjeit összetartani. Mivel Csehszlovákiában nem volt állampolgársága, 1947-ben Jászóról Nagyváradra távozott. Ekkor a generális káptalan határozata a nagyváradi (váradhegyfoki) prépostságot leválasztotta Jászóvárról, és Gerinczy Pál (aki lemondott jászóvári apáti tisztéről) vezetésével önállóvá alakította. Ezzel a döntéssel a gödöllői rendtagok is hivatalosan a nagyváradi prépostsághoz tartoztak. ■ Az 1948. évi romániai államosítás Nagyváradon is kivette a premontreiek kezéből a tanítást. A szerzetesrendek betiltása után, 1949-től a rend néhány lelkészkedő tagja továbbra is a rendház épületében maradhatott. Gerinczy 1965-ben bekövetkezett haláláig új, illegális rendi közösségeket szervezett a túlélés céljával. ■ A rendszerváltozás után, 1989-ben a Gödöllői Kormányzó Perjelség ismét elvált Váradhegyfoktól, így utóbbihoz ezután már csak négyen tartoztak. 1998 óta Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki apát küzd a prépostság elkobzott birtokainak visszaszolgáltatásáért, illetve 2018-tól egy új rendházat hozott létre a közösség számára. ■ (Kara Anna, 2022–2026)